Az Aprilia Valentino Rossi Ranchán tett eleget Marco Bezzecchi legutóbbi kívánságának. Az olasz versenyző egy háromkerekű járművet kapott munkaadójától.
Marco Bezzecchitől és az Apriliától nem áll távol a humorizálás, pláne olyan időkben, amikor a pályán igen jól fut a szekér. A tavalyi misanói sprinten aratott győzelem után például a jelenleg 27 éves versenyző egy műlábbal ünnepelt, amivel sokakban értetlenséget váltott ki, de mint kiderült, ezzel egy általa kedvelt olasz vígjátékra utalt.
Egy faláb, és ami mögötte van – Bezzecchi felfedte szokatlan ünneplésének hátterét
Valenciában aztán újabb humoros akcióval állt elő, amelyre idén is visszautaltak a felek. Miután megnyerte az év utolsó versenyét, letérdelt a motorja előtt, mintha megkérte volna a kezét. Erre utalt vissza a noalei márka február elején, amikor megrendeztek egy „esküvőt”, és így jelentették be a 2028-ig szóló szerződéshosszabbítást.
Hivatalos: megvan az első idei bejelentés, Bezzecchi jövőre is az Aprilia versenyzője lesz
Ha folytatni akarjuk az analógiát, akkor mondhatjuk, hogy a héten Bezzecchi a nászajándékot is megkapta. Az olasz motoros Buriramban ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, és zsinórban harmadik vasárnapi sikerét aratta, majd egy bizarr kívánsággal fordult az Aprilia felé, amely most teljesítette is a kérést.
Bezzecchi éppen pihenőt tartott a Valentino Rossi Ranchán zajló edzés közben, amikor feltűnt egy háromkerekű jármű. A gépet az Aprilia tesztpilótája, Lorenzo Savadori vezette, de Massimo Rivola, az Aprilia Racing vezérigazgatója sem maradhatott ki az „ajándékozásból”. Merthogy a gyártó királykategóriás történetének immáron legeredményesebb versenyzőjét ezzel lepték meg.
A jármű nem más, mint az Apriliát birtokló Piaggio Csoportnak a kereskedelmi forgalomban is jelen lévő háromkerekűje, a Piaggio Ape. Ezt a változatot feketére festették, az ajtókon a noaleiek logója látható, míg a bal oldali fényszóró felett a „Simply the Bez” felirat olvasható. Ez utóbbi a Bezzecchi becenevéből, illetve az angol „simply the best” (egyszerűen a legjobb) mondatból alkotott szójáték.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Meglepetésszállítmány a mi Marco Beezzecchinknek [itt valójában meg lett jelölve a fiókja – a szerk.], aki a thaiföldi győzelme után nagyon konkrét kívánságot fogalmazott meg – írta az Aprilia a közösségi médiában. – Köszönjük a Piaggiónak, hogy megalkotta Marco számára ezt a legendás járművet, a VR46 Versenyzői Akadémiának pedig a vendéglátást.”
Bezzecchi természetesen azonnal kipróbálta a járművet, és láthatóan élvezte a vezetést, emellett a győzelméről készült fénykép is tetszett neki. Az ajándék akár arra is jó lehet, hogy gyakoroljon, hiszen kicsit a tuktukra hajaz, amely Buriramban nagy sikert aratott a versenyzők között. Ennélfogva nem kizárt, hogy amikor ősszel visszatérnek a délkelet-ázsiai térségbe, ismét előkerül az arrafelé sokak által használt háromkerekű.
Így zajlott a MotoGP talán legélvezetesebb pilótaparádéja (galéria, videó)

