A Ducatit 15 év után egyéni bajnoki címre vezető sportigazgató, Paolo Ciabatti elárulta, mennyire érdekli a katonaság világa. Elmesélte, hogy miért nem teljesítette a katonai szolgálatot, hogy miként rémítette meg a rendőröket, és afganisztáni kalandját is felidézte.
Paolo Ciabatti szűk tíz éve dolgozik a Ducati MotoGP- részlegén, és 2014 óta sportigazgatóként tevékenykedik. Munkájának gyümölcse idén érett be igazán, hiszen Francesco Bagnaia révén a az olaszok 15 év után adtak egyéni világbajnokot a sportágnak, emellett a sikeresen megvédték a gyártók és a csapatok közötti elsőségüket is.
Ciabattinak azonban van egy hobbija, amely kevéssé kapcsolódik a munkájához: a GPone.com-nak adott interjújában elárulta, hogy rendkívüli módon érdeklődik a hadászat iránt. Olyannyira, hogy a hadseregben is akart szolgálni, ám mindez egy balszerencsés incidens miatt meghiúsult, szenvedélyét viszont ennek ellenére sem vesztette el a katonai világ iránt.
Valóban a Yamaha visszaesésének köszönhető Pecco Bagnaia bajnoki címe?
„A helyzet az, hogy nem teljesítettem katonai szolgálatot – nyilatkozta. – Sajnos balesetet szenvedtem, és olyan súlyosan megsérült a lábam, hogy három hónapig kórházban voltam, és mentesültem a besorozás alól. Ez a világ azonban mindig lenyűgözött, próbáltam is tanulmányozni és felfedezni a történelemkönyvekben, különösen az első és a második világháború közötti időszakot.”
Bár nem lett belőle katona, az olasz szakember így is próbált valamilyen szinten részese lenni ennek a világnak. Előfordult, hogy próbált segíteni a bűnüldözésben, ám ez nem mindig sült el jól: egyszer nem tudott ellenállni szenvedélyének, és olyat tett, amivel halálra rémítette a vele lévő rendőröket.
„Egy rémálom voltam számukra – jelentette ki. – Amikor Toszkánában voltunk, egy barátommal tárgyakat kerestünk a háború idejéből. Mindenfélét találtunk: golyókat, lőszereket, valamint bombákat, és ezeket elvittük a rendőrséghez. Kétségbeestek, mert többé nem tudták, mit kezdjenek velünk, hiszen ezek közül néhány még nem robbant fel. Fogalmazzunk úgy, hogy volt bennem némi egészséges vakmerőség.”
Egyszer pedig azt is megtapasztalhatta, hogy milyen egy igazi katona élete, amikor egy háború sújtotta országban teljesít szolgálatot. „Ahogyan azt észrevehették, csodálom a katonai világot, és szeretnék felidézni egy élményt – folytatta. – 2013 nyarán Afganisztánban, a heráti bázison voltam. Ott értettem meg igazán, milyen [a katonák] élete, miután konténerben aludtam, és a táborban csak egy ágy, egy zuhanyzó és egy mosdó állt a rendelkezésemre. Még a bázist is őrizetben kellett elhagynom. Felejthetetlen élmény volt, főleg azért, mert a katonáink egy békefenntartó küldetésben vesznek részt világszerte.”
Felmerül a kérdés, hogy ha Ciabattit ennyire érdekli ez a terület, akkor miért nem lett belőle politikus, hiszen ez esetben akár hatása is lehetne az ilyen jellegű eseményekre. „Néha én is eltűnődöm ezen – válaszolta. – A következő életemben ezt fogom csinálni, diplomata leszek.”