back to top
2025. december 05. 12:32
További
    KezdőlapMotoGPBagnaia versenyez, de így is ő a misanói forduló legnagyobb esélyese? –...

    Bagnaia versenyez, de így is ő a misanói forduló legnagyobb esélyese? – hétvégi menetrend

    Egy héttel a drámai Katalán Nagydíj után Misanóba látogat a MotoGP mezőnye. A hétvége legnagyobb kérdése, hogy mire lehet képes a tabellát vezető, de múlt héten balesetet szenvedő Francesco Bagnaia, illetve a jerezi forduló után ismét versenyző Dani Pedrosa.

    Eseménydúsan alakult a múlt heti Katalán Nagydíj a MotoGP-ben a két nagy balesettől kezdve egészen az Aprilia kettős győzelméig, már ha csak a futamot nézzük. Sok idő azonban nincsen a történtek feldolgozására, ugyanis ezen a hétvégén ismét jelenésük lesz a mezőny tagjainak. A helyszín pedig nem más, mint a Marco Simoncelliről elnevezett misanói versenypálya, ahol a San Marinó-i Nagydíjat rendezik meg.

    A pályát 1969-ben építették, utoljára pedig 2008-ban módosították. 1980-ban rendeztek rajta először világbajnoki versenyt, de akkor még Olasz Nagydíj néven, ahogyan kettő, illetve négy évvel később is. 1985 és 1987 között a San Marinó-i Nagydíjnak adott otthont, majd 1989-től 1991-ig, illetve 1993-ban ismét Olasz Nagydíj volt ott. Ezt követően viszont minden formában kikerült a versenynaptárból, miután az előző három idény világbajnoka, Wayne Rainey olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy lebénult.

    Egészen 2007-ig kellett várni a visszatérésére, így például Valentino Rossi, aki a pályához nagyon közeli Tavulliában nőtt fel, és a mai napig ott él, pályafutása elején nem versenyezhetett ott. Ennélfogva „csak” három győzelmet aratott a helyszínen, ahogyan a királykategóriát tekintve Jorge Lorenzo és Marc Márquez is, így ők hárman a legeredményesebbek ezen a helyszínen. A modern időszakból egy tragédia is kötődik az aszfaltcsíkhoz, hiszen Tomizava Soja Misanóban szenvedett halálos balesetet a 2010-es Moto2-es futamon.

    A pálya egyébként 4226 méter hosszúságú, és tíz jobb-, valamint hat balkanyart tartalmaz. A körrekordot Francesco Bagnaia tartja 1:31.065 másodperccel, amellyel 2021-ben megszerezte a pole pozíciót. A versenyben futott leggyorsabb kör Enea Bastianinié, aki a tavalyi futamon 1:31.868 alatt ért körbe, míg a sebességrekord Johann Zarcóé, aki szintén két éve 305 km/h-val ment a mérési ponton. A legutóbbi futamot egyébként a későbbi világbajnok nyerte, mindössze 34 ezreddel megelőzve jelenlegi csapattársát.

    Ez a befutó egészen biztosan nem fog megismétlődni, legalábbis ebben a szereposztásban. Bastianini ugyanis kénytelen kihagyni második hazai versenyét, ahogyan az azt követő Indiai és Japán Nagydíjat is. A gyári Ducati pilótája ugyanis az általa okozott barcelonai rajtbaleset következtében a bal belső bokacsontját és a bal kézközépcsontját is eltörte, és mindkét esetben műtétre volt szükség.

    Sikeresen megműtötték Bastianinit, kiderült, hány futamot kell kihagynia

    Kérdés, hogy csapattársától mire lehet számítani, hiszen Bagnaia előbb egy óriási highside-ot mutatott be, majd Brad Binder keresztülhajtott a lábán. Bár olcsón megúszta a történteket, és a Ducati csütörtökön megerősítette, hogy a 26 éves motoros ott lesz a pályán, a képek alapján azért valamennyire sántít a zúzódások miatt. Ennek fényében pedig egyáltalán nem biztos, hogy ezúttal is őt kell a hétvége esélyesének tekinteni.

    Eldőlt, hogy Bagnaia részt vehet-e hazai versenyén ijesztő balesete után

    Ha pedig valóban nem tud száz százalékot nyújtani, az lehetőséget teremt Jorge Martín előtt, aki Bagnaia bukása után 50 pontra csökkentette hátrányát a tabellán, és nem mellesleg 21 egységre növelte előnyét Marco Bezzecchivel szemben, aki egyébként szintén apró sérüléseket szenvedett a rajtbalesetben. Kérdés, hogy a múlt héten kiválóan szereplő Apriliák ezúttal is meg tudják-e lepni a a Ducatikat, bár Massimo Rivola, a gyári csapat versenyigazgatója ebből a szempontból nem volt optimista.

    Az Aprilia főnöke elmondta, lehet-e jövőre négy gyári motorjuk a rajtrácson

    Ami a mezőny többi tagját illeti, négy olyan pilóta is ott lesz a rajtrácson, akit idén nem látunk rendszeresen. Egyiküket annyira nem, hogy utoljára (és egyben először) 2015-ben szerepelt a MotoGP-ben. Takahasi Takumiról van szó, aki az az évi Japán Nagydíjon a tizenkettedik helyen futott be, most pedig a még mindig sérült Álex Rins helyét veszi át az LCR Hondán.

    A másik három pilóta szabadkártyásként indul, beleértve Michele Pirrót, aki tehát nem Bastianinit pótolja, hanem az Aruba.it színeiben szerepel. Stefan Bradl a HRC-t fogja képviselni, Dani Pedrosa viszont hivatalosan is a gyári KTM-et fogja vezetni. A spanyol versenyző idén már egyszer lehetőséget kapott, és Jerezben kiválóan teljesített, hiszen az időmérőn és a sprintversenyen a hatodik, míg a főfutamon a hetedik helyet szerezte meg. Ezúttal a magas hőmérséklet és az amúgy is gumigyilkos pálya meg fogja nehezíteni a dolgát, de ez természetesen a többiekre is vonatkozik.

    Fontos megjegyezni, hogy a futam másnapján, vagyis hétfőn a mezőny még Misanóban marad, ahol egynapos tesztet rendeznek. Ez lesz az utolsó tesztelési lehetőség a valenciai teszt előtt, és a versenyzők, valamint a gyártók most fogják először igazán látni, hogy mennyire működnek a 2024-es terveik. Ennek akár még nagy jelentősége is lehet néhány versenyző jövőjének szempontjából.

    A MotoGP misanói hétvégéjének menetrendje

    PÉNTEK
    9:00 – 9:35 Moto3 1. edzés
    9:50 – 10:30 Moto2 1. edzés
    10:45 – 11:30 MotoGP 1. szabadedzés
    13:15 – 13:50 Moto3 2. edzés
    14:05 – 14:45 Moto2 2. edzés
    15:00 – 16:00 MotoGP Edzés
    SZOMBAT
    08:40 – 09:10 Moto3 3. edzés
    09:25 – 09:55 Moto2 3. edzés
    10:10 – 10:40 MotoGP 2. szabadedzés
    10:50 – 11:05 MotoGP 1. időmérő
    11:15 – 11:30 MotoGP 2. időmérő
    12:50 – 13:05 Moto3 1. időmérő
    13:15 – 13:30 Moto3 2. időmérő
    13:45 – 14:00 Moto2 1. időmérő
    14:10 – 14:25 Moto2 2. időmérő
    15:00 MotoGP Sprintverseny
    VASÁRNAP
    09:40 – 09:50 MotoGP Warm up
    11:00 Moto3 Verseny
    12:15 Moto2 Verseny
    14:00 MotoGP Verseny