back to top
2024. december 03. 18:25
KezdőlapMotoGPHivatalos: Bastianini mellett Viñales is a KTM-nél folytatja

Hivatalos: Bastianini mellett Viñales is a KTM-nél folytatja

Csütörtökön hivatalosan bejelentették, hogy a KTM szatellitcsapata jövőre az Enea Bastianini – Maverick Vinales pilótapárossal fog harcba indulni. Az istálló nevéből eltűnik a GasGas márkanév, és a versenyzőik teljesen gyári motorokat kapnak.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, szerda este jelent meg először a sajtóban annak a híre, hogy a KTM Enea Bastianini mellett Maverick Viñalest is leigazolhatja. Az osztrák gyártó végül azután nem várt sokáig, és magyar idő szerint csütörtökön délelőtt már be is jelentette, hogy jövőre mind Bastianini, mind Viñales a szatellitcsapatukat fogja erősíteni.

Viñales lehet Acosta utódja, értesülések szerint a következő szezonban már a KTM versenyzője lesz

Ez az alakulat az elmúlt két szezonban a GasGas márkanév alatt futott, azonban a következő szezontól Red Bull KTM Tech3 lesz a megjelölése. Az alakulat jövőre már pontosan ugyanolyan motorokat fog használni, mint a gyári csapat, így négy teljesen megegyező RC16 lesz majd a rajtrácson. Ráadásul ezeknek a színe is változik, hiszen piros helyett narancssárgák lesznek.

A KTM már korábban nyilvánosságra hozta, hogy Pedro Acosta a szezon végén elhagyja a francia alakulatot, és a következő szezontól a gyári istállójuknál fog versenyezni, minden bizonnyal Brad Binder csapattársaként. Ez pedig azt jelenti, hogy mind az Acosta által „leváltott” Jack Millernek, mind a mostani idényben elég halovány teljesítményt nyújtó Augusto Fernándeznek el kell majd hagynia a mattighofenieket.

Bastianini Marc Márquez megszerzése miatt szorult ki a Ducati gyári alakulatából, Viñalesnek viszont lett volna még helye az Apriliánál, így érdekesebb kérdés, hogy őt mi motiválta. A váltásának egyik oka talán az lehetett, sokáig úgy hihette, hogy Aleix Espargaró visszavonulása után ő lesz a vezérpilóta. A gyártó azonban leigazolta – a szándékuk szerint mellé – Jorge Martínt, a jelenlegi mezőny egyik legerősebb tagját, így a kiemelt szerepe könnyen megkérdőjeleződhetett volna. Mellékesen így az olasz motorosra vágyó noaleiek feltehetően a Fabio Di Giannantonio – Marco Bezzecchi duó egyikét próbálják majd magukhoz csábítani a VR46-tól.

„Örömmel jelentjük be, hogy jövőre Enea és Maverick is a mi pilótánk lesz, és visszaalakulunk KTM-mé – mondta Nicolas Goyon, a Tech csapatfőnöke. – Nem felejthetjük el, hogy első MotoGP-győzelmeinket narancssárgán szereztük! Nem rejthetjük el az afelett érzett büszkeségünket, hogy ez a két tehetséges versenyző minket választott. Ez azt mutatja, hogy jó utat követtünk, és a technikánkkal lehet a bajnokság élmezőnyében harcolni. Szeretnénk köszönetet mondani a Pierer Mobility AG-nek a támogatásuk minőségéért. Az együttműködésünk már idén elérte a legmagasabb szintet, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben még tovább fog fejlődni. Szeretnénk köszönetet mondani a Red Bullnak is az irányunkba mutatott elkötelezettségükért. Mi pedig egyértelműen elkötelezettek vagyunk a győzelem irányába, ezért is döntött úgy Enea és Maverick, hogy csatlakozik a programunkhoz.”

„Nagyon örülünk annak, hogy mind Eneát, mind Mavericket be tudtuk vonni a MotoGP-projektünkbe, és teljes gyári hátteret és támogatást tudunk nekik adni, hogy továbbra is képesek legyenek a céljaik eléréséért harcolni, és lehető legtöbbet hozzák ki magukból – tette hozzá Pit Beirer, a KTM motorsport-igazgatója. – Egyértelmű, hogy a világ jelenlegi leggyorsabb versenyzői közül kettőről beszélünk, és az minket dicsér, hogy ők megbíznak bennünk és abban az első osztályú projektben, amelyet a Tech3-mal közösen hoztunk létre. A csapat 2025-ös megnevezése pedig mindent elmond: itt az ideje, hogy újra megerősítsük a KTM nevet. Én erre nem is lehetne jobb módot találni, mint hogy Enea és Maverick teljesen Red Bull narancssárga színbe öltözik.”