Peter Hickman számára nem épp úgy alakult az idei Man-szigeti TT, ahogyan tervezte, és talán a rajongóiban is maradt emiatt némi hiányérzet. A brit versenyző végül egyetlen, a Superbike-futamon elért győzelemmel zárta a 2024-es küzdelmeket, és ehhez is kellett némi szerencse, hiszen itt történt Michael Dunloppal a jól ismert plexianomália. A semminél persze ez is több, de talán maga az érintett is többre számított. Hickmant még a helyszínen csíptük el, és próbáltunk betekintést nyerni, hogy érezte magát ebben a felemás helyzetben.
Guld Péter: Megvan még a legendás, James Hunt ihlette matricád a sisakodon („Sex, Breakfast of Champions”, azaz „Szex, a bajnokok reggelije”)?
Peter Hickman: Persze, hogyne, mindig velem van.
GP: Emlékszem, hogy napra pontosan tíz évvel ezelőtt egy asztalnál ültem veled és Bitter Sándorral a TT díjkiosztó gáláján. Abban az évben újoncként voltál itt. Mit gondolsz az elmúlt időszakról?
PH: Egészen elképesztő, magam sem hittem akkor, hogy tíz év múlva tizennégy győzelem lesz a nevem mellett, és felkerülök az örökranglistára Mike Hailwood mellé. Valójában csak versenyezni akartam, úgy, hogy közben jól érzem magam. Egészen hihetetlen, ami történt, és boldoggá tesz.
GP: Az elmúlt időszakban volt néhány nagyobb bukásod, legutóbb a brit bajnokság Oulton Park-i fordulóján, ahol a kezed is megsérült.
PH: Igen, ez benne van a pakliban. A kezemben számos zúzódás van, de szerencsére a csontok épek, ezért nem hátráltatnak a versenyzésben. Így leginkább a fájdalom az, amivel meg kellett küzdenem, de szerencsére más egyéb nem történt, ahhoz meg már hozzászoktam.
GP: Mi volt a legfőbb nehézség a Superbike-motorral az idei TT-n?
PH: A problémák leginkább a futómű körül jelentkeztek, egyszerűen nem úgy ment, ahogy én akartam. És irányítani is nehéz volt a motort. Így történhetett, hogy az első Superbike-versenyen egyetlen szektor alatt négy másodpercet veszítettem, majd a kerékcserém és tankolásom is elég lassú volt. Végül valahogy mégis nekem lett szerencsém, miközben Michaelnek nem alakultak jól a dolgai. De sajnos ez a TT, ez erről szól. Én is veszítettem már futamot húsz másodperces előnyből, szóval a kiszámíthatatlansággal mindig kalkulálni kell.
GP: Hogyan tudod összehangolni a brit Superbike-bajnokságot és az utcai versenyzést? Két, egymástól teljesen eltérő műfaj.
PH: Nem egyszerű, ez tény. Előbb az Oulton Parkban versenyzünk, onnan átmegyünk Írországba, a North West 200-ra, majd onnan vissza a Donington Parkba, át a Man-szigetre, majd Skóciába, Knockhillbe. Csakhogy említsem a hétvégék alakulását ebben az intenzív, májusi és júniusi időszakban. Soha nem volt egyszerű, főleg, hogy a bajnokságban Pirelli-gumikat, az utcai futamokon meg Dunlopot használunk. Embert próbáló feladat, és nehéz, de némi tapasztalattal ezt is meg kell ugrani. És persze ne feledkezzünk meg arról se, hogy egy szuper csapat áll mögöttem, amely rengeteget dolgozik, és mindig 110 százalékban támogatnak.
GP: Miért Dunlop-abroncsokat használtok utcán?
PH: Egyszerűen azért, mert én jobb guminak tartom, és a csapatom is.
GP: És mi volt a helyzet a másik Dunloppal, a versenyzővel, amikor konstatáltad, hogy hirtelen visszaesik?
PH: Valójában fogalmam sem volt, mi történik vele, nagyon meglepett az egész. Láttam a kijelzőmön, hogy Davey [Toddnak] lassú volt a bokszkiállása, Michael esetében viszont csak azt észleltem, hogy indokolatlanul sokat veszített. De ilyenkor nincs nagyon idő gondolkodni, hiszen miután jelezték, hogy a második helyen motorozom, úgy éreztem, talán mégis lenne értelme rápróbálni, és megszerezni a győzelmet.
GP: Feltételezem, hogy a nyomás mindig óriási.
PH: Valóban, de ez valami olyasmi – minden nagyképűség nélkül –, amivel soha nem volt gondom. Valahogy mindig tudtam kezelni a rám nehezedő nyomást. Sokat foglalkozom magammal, minden téren, ezért is viselem talán könnyebben. Úgy gondolom, egy profi sportolónak el kell viselnie az extrém nyomást, viszont amikor nincs teljesítménykényszer alatt, akkor sok időt kell magával töltenie, és törődnie, hogy fent tudja tartani az egyensúlyt. Én is igyekszem.
GP: Külső szemlélőként úgy tűnik, hogy megcsappant az utánpótlás az utcai versenyzésben.
PH: Ez nem teljesen igaz, mert az idei évben szerencsére több újonc érkezett, mint tavaly, ami reménykeltő, de tény, hogy átalakult az utcai versenyzés. A TT egyre fejlettebb, a versenyzők egyre gyorsabbak, fejlődik mind a technika, mind a gyártók, mind a csapatok, így a rendezvény színvonala is igencsak megemelkedett. Ezzel pedig nem egyszerű lépést tartani, ezt tudom. Viszont bízom benne, hogy a népszerűség növekedésével és a csapatok javulásával egyre több versenyző érez majd magában késztetést arra, hogy mégiscsak kipróbálja magát a szigeten.
GP: A szakértők szerint a te stílusod hasonlít leginkább a zárt pályás versenyzőkéhez, miközben a pálya adottságai ezt nem igen teszik lehetővé, leginkább a bukóterek hiánya miatt.
PH: Ez csak kívülről tűnhet hasonlónak. Persze vannak kanyarok, amelyekben tudok hasonlóan fordulni, mint egy zárt pályás versenyen, de a legtöbb kanyar a pálya vonalvezetése és karakterisztikája miatt nem ilyen. Így hiába csúszik keresztbe a motor, ez egy teljesen más erőcsúsztatás, mint például a zárt pályán. Ezért azt kell mondanom, ha kívülről fedeznek is fel hasonlóságot, a motoron ülve, érzésre azért ez nagyban különbözik bármi mástól.
GP: Mik a legfőbb céljaid, amit el akarsz érni versenyzőként?
PH: Nem tudom, ezen még soha nem gondolkodtam. Szeretek versenyezni, élvezem ezt a légkört, és ebből próbálom kihozni a legtöbbet. De valójában ennyi. Lépésről lépésre haladok, és persze nagyszerű, amikor beállítom Mike Hailwood rekordját, de azért soha nem akartam versenyt nyerni, hogy bárki rekordját is megdöntsem. Egyszerűen élvezem az életem.
GP: Meddig folytatnád szíved szerint az utcai versenyzést?
PH: A jelenlegi állapotban azt remélem, hogy örökké itt maradhatok. Nincs ennél jobb dolog a világon. És ha arra gondolok, hogy [John] McGuinness, vagy [Michael] Rutter még ötvenkét évesen is milyen jól mennek, igazán megnyugszom, és inspirál. Mivel harminchét vagyok, azt remélem, hogy egy jó tizenöt évem még bőven lehet. Remélem, hogy így alakul.