back to top
2024. december 18. 02:41
KezdőlapSuperbikeKiderült, hogy Razgatlıoğlu motorra ülhet-e a Superbike-világbajnokság aragóniai fordulójában

Kiderült, hogy Razgatlıoğlu motorra ülhet-e a Superbike-világbajnokság aragóniai fordulójában

Toprak Razgatlıoğlu még Magny-Cours-ban bukott, az emiatt kialakult légmell okán pedig a franciaországi forduló többi részén kívül a cremonait is ki kellett hagynia. Csütörtökön viszont az orvosok motorozásra alkalmasnak találták, így pénteken megpróbálkozik az első aragóniai szabadedzésen való részvétellel, ám azután újra meg fogják majd vizsgálni.

Az előttünk álló hétvégén Aragóniában mérik össze a tudásukat a Superbike-világbajnokság pilótái. A forduló legnagyobb kérdése előzetesen az volt, hogy Jonathan Rea mellett Toprak Razgatlıoğlu is visszatér-e a mezőnybe. A török pilóta még a második magny-cours-i szabadedzésen bukott nagyon szerencsétlenül, hiszen nekicsapódott a gumifal szélének. Emiatt aztán kórházba szállították, ahol fény derült arra, hogy légmell alakult ki nála. Ebből pedig nem sikerült elég gyorsan felépülnie, így a franciaországi forduló további részén kívül a cremonait is ki kellett hagynia.

Rea még a kemény hetei alatt sem épült fel teljesen, de már készen áll, hogy Aragóniában visszatérjen

Bár Razgatlıoğlu a hírek szerint a Red Bull nagyon fejlett ausztriai egészségügyi központjában is lábadozott, sokáig nem lehetett tudni, hogy mikor fog újra motorra ülni. A BMW ugyanis nem osztott meg semmilyen konkrétumot a helyzetéről. Csütörtökön végre aztán nyilvánosságra hozták, az orvosok megadták neki az engedélyt arra, hogy kipróbálja magát az első aragóniai szabadedzésen. Viszont a gyakorlás után újra fel fogják mérni az állapotát, így az egyelőre nem biztos, hogy megpróbálhat majd pontokat szerezni.

Pedig minden bizonnyal szüksége lenne arra, hogy növelje a pontjainak számát, ha meg akarja szerezni a második Superbike-világbajnoki címét. A legfőbb kihívója, Nicolò Bulega 92 pontról 13-ra csökkentette a hátrányát vele szemben a két kihagyott versenyhétvégéje alatt. Ráadásul már nincs sok hátra a szezonból, az aragóniaival együtt mindössze három forduló, így, ha Bulega most meglépne tőle, nem biztos, hogy azt vissza tudná hozni. Egy dologban viszont nem kételkedhetünk: Razgatlıoğlu motorblokkjaival nem lesz probléma.

A BMW-nél szándékosan hátráltatták Razgatlıoğlu helyettesét, hogy kedvezzenek a török pilótának