back to top
2024. szeptember 30. 15:24
KezdőlapMotoGPHivatalos: sokszoros világbajnok csapatvezető lesz a gyári KTM új főnöke

Hivatalos: sokszoros világbajnok csapatvezető lesz a gyári KTM új főnöke

A KTM bejelentette, hogy Aki Ajo veszi át Francesco Guidotti helyét a gyári istálló csapatmenedzseri posztján. A korábbi versenyző jól ismeri a szervezetet, és mindkét leendő pilótájával nyert bajnoki címet.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a KTM vasárnap bejelentette, hogy Francesco Guidotti három év után 2024 végén távozik a gyári istálló csapatmenedzseri pozíciójából. Akkor még nem közölték, hogy ki lesz az utód, csak azt, hogy új szemléletre váltanak. Azonban nem vártak sokáig, ugyanis hétfőn már nyilvánosságra hozták, hogy a várakozásoknak megfelelően Aki Ajo veszi át a feladatot.

Hivatalos: távozik a KTM-től a gyári istálló első embere

A finn expilóta 2001-ben alapította meg az Ajo Motorsportot, amellyel abban az évben két futamon szerepelt a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentiméteres géposztályában. A következő évben már teljes idényt töltöttek a sorozatban Mika Kallióval, 2003-ban pedig már két motort indítottak. Ebben a szezonban lett meg az első győzelem az Ausztrál Nagydíjon, Andrea Ballerini révén.

Az első világbajnoki címre viszont még öt évet kellett várni: 2008-ban Mike Di Meglio szerzett világbajnoki címet. Két évvel később pedig Marc Márquez ért fel a csúcsra a csapat színeiben, ráadásul a későbbi nyolcszoros világbajnok nem kevesebb mint tíz győzelmet aratott abban a szezonban. Nem véletlen, hogy a KTM felfigyelt a finn istálló teljesítményére.

Ennek következtében 2012-ben, az első Moto3-as idényben már nemcsak KTM-ekkel versenyeztek, hanem mind a KTM, mind a Red Bull névadó szponzorként szerepelt. Az együttműködést már az első évben siker koronázta, hiszen Sandro Cortese révén újabb vb-címet szereztek. Mindezt 2016-ban Brad Bindernek, 2021-ben pedig Pedro Acostának sikerült megismételnie ebben a kategóriában.

A csapat 2015 óta a Moto2-ben is szerepel. Az első három évüket még Ajo Motorsport néven teljesítették, de 2017-ben, a KTM ottani bemutatkozásának évében már az osztrák gyártó motorjaival versenyeztek, 2018 óta pedig a középső géposztályban is Red Bull KTM Ajo a hivatalos nevük. Persze 2020 óta ismét Kalexekkel állnak rajthoz, hiszen az azt megelőző évben a KTM gyártói szinten otthagyta a kategóriát.

A Moto2-ben már az első két évben csúcsra értek Johann Zarcóval, majd az elmúlt három évben kivétel nélkül ők adták a világbajnokot sorrendben Remy Gardner, Augusto Fernández és Acosta személyében. Ajo legfontosabb öröksége azonban talán nem a rengeteg siker, vagy legalábbis nem önmagában ez, hanem az a tény, hogy számos versenyzőt juttatott el a MotoGP-be, és közülük sokan meg is állták a helyüket a legmagasabb kategóriában. (Maga az istálló egyébként tovább folytatja működését.) Emellett szintén nem elhanyagolható, hogy ismeri a vállalatot, ahogyan a 2025-ös pilótáival is dolgozott együtt, sőt, mindkettőjükkel világbajnok lett.

Megtisztelő, hogy felajánlották ezt a nagyszerű új szerepkört és lehetőséget, hogy a MotoGP-ben dolgozhassak a Red Bull KTM Factory Racinggel – nyilatkozta a finn szakember. – A MotoGP jelenleg nagyon magas szintet képvisel, így számos területen folytatnunk kell a munkát, és ki kell használnunk az erősségeinket, hogy még magasabb szintre vigyük a KTM csomagját. Tovább kell hajtanunk, de úgy gondolom, hogy ez a projekt már most is sok jó alkotóelemből áll ahhoz, hogy csúcsra jusson, ezeket kell a lehető legjobban menedzselnünk. Köszönöm Stefan [Pierernek, a KTM-et birtokló Pierer Mobility AG vezérigazgatójának], Hubert [Trunkenpolznak, a Pierer Mobility AG igazgatósági tagjának], Pit [Beirernek, a KTM motorsport-igazgatójának] és Jens [Hainbachnak, a gyorsasági versenyzésért felelős részleg alelnökének], valamint mindenkinek a KTM szervezetében.”

A KTM türelmetlensége vezéráldozattal járhat, de ez vélhetően mégsem jelenti majd Pedrosa fellépését

Különleges kapcsolatot ápolunk és nagyon szorosan együttműködünk Akival, ezért úgy éreztük, hogy így a legjobb továbbvinni a MotoGP-projektet – ezek már Beirer szavai. – Már korábban is mondtam, és újra meg kell említeni, hogy már akkor is hitt bennünk, amikor még csak szerveződtünk ebben a paddockban. Így a bizalom és a barátság egyedülálló. Csapatának sikerei önmagukért beszélnek. Mindkét versenyzővel, akik 2025-ben ebben a garázsban fognak ülni, bajnoki címet nyert, de ez a tudás csak egy része azoknak a képességeknek, amelyeket hoz. Tudjuk, hogy nagy pedigrével számolhatunk, és Aki ismeri a vállalatunkat és a versenyzési módszerünket. Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy együtt vállaljuk ezt a kihívást, és folytatunk egy olyan történetet, amely régen kezdődött, és amely már eddig is sok sikert és nagyszerű sztorit hozott.”