Fabio Di Giannantonio szerint ez volt eddigi pályafutásának legjobb idénye, és ennek kapcsán a VR46 csapatát is dicsérte. Az olasz motoros elárulta, tavaly lépésről lépésre próbálta megmenteni karrierjét, ami igencsak jól sikerült.
Bár ő az egyetlen a Ducati versenyzői közül, aki sprinten és főfutamon sem végzett az első háromban, Fabio Di Giannantonio ennek ellenére kifejezetten elégedett lehet az idei szezonjával. 165 pontjával végül csupán tizedikként zárt a tabellán, de egyrészt mindezt úgy, hogy lényegében három fordulót hagyott ki, másrészt csapattársát, Marco Bezzecchit így is felülmúlta.
A jelenleg 26 esztendős motoros ugyanis az idény jelentős részét sérülten teljesítette, miután az Osztrák Nagydíj edzésén kificamította a vállát. Mindezek ellenére utolsó két főversenyén egyaránt negyedikként ért célba, hogy aztán kés alá feküdjön. Di Giannantonio szavai arra utalnak, hogy enélkül még jobb szezonja lehetett volna, és a remek teljesítmény kapcsán csapatát, a Valentino Rossi által tulajdonolt VR46-ot is méltatta.
„Ez volt pályafutásom legjobb szezonja, mert még soha nem voltam ennyire kiegyensúlyozott és ilyen magas szinten – nyilatkozta. – Az idei év több okból is nehéz volt, a sérülés mellett a motor sem volt annyira könnyű. Azonban ott voltunk, mindig küzdöttünk, és éppen a sérülésem előtt közvetlenül Pecco [Bagnaia] és [Marc] Márquez mögött végeztem Silverstone-ban. Szóval ez igazán nagyszerű év lehetett volna a számunkra. Azonban a pozitívumokat kell magunkkal vinnünk. Pilótaként és emberként is sokat fejlődtem. Ezt a csapatnak is köszönhetem, mert a csapat csodálatos. Higgyétek el, ez az istálló egy másik ligában játszik. Fantasztikus ez az alakulat, mintha gyári csapat lenne.”
Di Giannantonio nem eredményekben gondolkozik, hanem Bagnaia és Marc Márquez szintjére akar kerülni
Az elmúlt másfél évben Di Giannantonio járta be az egyik, ha nem a legnagyobb utat a MotoGP mezőnyében. Tavaly sokáig úgy tűnt, hogy nem marad neki ülés, akkor pedig plűne, amikor kiderült, hogy Márquez érkezése miatt távoznia kell a Gresinitől. Azonban ezt követően agára talált, még futamot is nyert, így végül a VR46-nál kötött ki.
„Mondjuk úgy, hogy az én utam elég sajátos – fogalmazott. – Fiatalon soha nem volt B terv a fejemben, mindig is MotoGP-versenyző akartam lenni. Miután megérkeztem ide, mindig hittem magamban és az általunk elvégzett munkában. Mindig hittem benne, hogy meg tudjuk csinálni. A tavalyi évtől a következőt tettük: amikor majdnem ülés nélkül maradtam, azt mondtuk, hogy »rendben, mi a mostani cél? Az hogy versenyzőként fejlődjünk, úgyhogy pilótaként a lehető legnagyobb mértékben javuljunk, és próbáljuk meg a legjobbat kihozni magunkból.« Ha ez sikerült, akkor mi a következő cél? Igyekezzünk helyet találni, mert versenyzőként előreléptünk. Az utolsó pillanatokban meg is szereztük [az ülést]. A 2024-es idény célja pedig az volt, hogy magas szinten teljesítsünk, és minden futamon konzisztensek legyünk. Ez pedig megint csak összejött. Szóval szeretek célokat kitűzni, dolgozni értük, mert tényleg úgy gondolom, hogy bármi lehetséges.”
A munkának pedig meg is lett a gyümölcse, hiszen Di Giannantonio jövőre túlzás nélkül élete lehetőségét kapja a Ducatitól. Bagnaia és Márquez mellett ugyanis ő lesz a harmadik pilóta a bolognaiaknál, aki gyári specifikációjú motort fog kapni. Persze ahhoz, hogy ezt a lehető legjobban kihasználja, minél hamarabb tökéletes formába kell lendülnie, ami elmondása szerint a sepangi tesztre még nem fog sikerülni.
Di Giannantonio dörzsölheti a tenyerét, ám egy rossz hírrel is szembesülnie kellett