back to top
2024. december 05. 02:30
KezdőlapMotoGPMiért rossz Marc Márquez csapattársának lenni? – öccse beszámolt az azonos istálló...

Miért rossz Marc Márquez csapattársának lenni? – öccse beszámolt az azonos istálló árnyoldaláról

Álex Márquez úgy véli, más volt a hangulat bátyjával, Marckal a Gresininél, mint amilyen a gyári Hondánál lett volna csapattársként, ha mindez érdemben megvalósul. A 28 éves motoros elárulta, összességében remekül érezték magukat az idei évben, de azért megvolt a negatív oldala is a nyolcszoros világbajnok érkezésének.

Idén nagy ritkaságot hozott a MotoGP, pontosabban a Gresini csapata: azzal, hogy az olasz istálló leigazolta Marc Márquezt, egy testvérpár alkotta a csapatot, hiszen a garázs másik oldalán öccse, Álex Márquez volt. A két fivér egyszer, a Sanchsenringen még a dobogóra is felállhatott együtt, de az ifjabbik fivérnek az volt az egyetlen pódiuma 2024-ben.

Persze nem ez volt az első alkalom, hogy két testvér volt egyazon alakulatnál, olyannyira, hogy már nekik is volt benne részük. 2020-ban ugyanis az volt a terv, hogy az akkor csúcson lévő nyolcszoros világbajnok mellé a gyári Honda leigazolja újonc öccsét, ami meg is valósult, ám az idénynyitó jerezi viadalon Marc Márquez olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy az idény további részét ki kellett hagynia, míg Álex Márquezt 2021-re már lefokozták az LCR-hez. Utóbbi szerint a japánoknál más lett volna a helyzet, mint amilyen a Gresininél volt.

Mindenekelőtt nemcsak arról volt szó, hogy Marc a csapattársam, hanem a légkörről is – nyilatkozta a Relevónak. – Tény, hogy ha 2020-ban nem történik az, ami történt, akkor egy bokszon osztoztunk volna. Azonban akár tetszik, akár nem, akkoriban ő volt az egyik favorit, ott volt rajta a nyomás, hogy bármi is van, neki győznie kell. Én pedig egy gyári csapatnál voltam, egy olyan márkánál, mint a Honda, és a légkör kicsit fagyosabb lehetett volna. Idén a Gresininél, egy szatellitistállónál, egy sokkal családiasabb, egységesebb alakulatnál jóval lazább volt a hangulat, és ez azt is jelentette, hogy az ember jól érezte magát. Igaz, hogy a pályán mindenki tette a dolgát, és koncentráltak voltunk, de azon kívül jól éreztük magunkat, sokat tanultam tőle, hiszen ő a bátyám.”

A 28 esztendős motoros elmondta, leginkább azt tanulta el bátyjától, hogy minden apró részletre oda kell figyelni, és soha nem szabad lazítani. Ugyanakkor hozzátette, nem mindent osztottak meg egymással, és volt némi versengés közöttük. Ez utóbbi a montmelói teszten történt vicces bemutatásnál is látszott, mint ahogyan az is, hogy nyilvánvalóan nem esnek túlzásba a rivalizálással.

Marc Márquez bemutatott volt csapatának a teszten, a testvére eredményén „húzta fel magát”

Volt egy egészséges versengés, mint például az, hogy »ma én vagyok előrébb«, ilyesmi – magyarázta. – Mindig volt viccelődés, főleg a vendéglátóegységben, mert a Gresininél alakulhatott rosszul a nap, a vendéglátóegységben mindig volt vacsora, buli, az ember mindig jól érezte magát, nevetett, valamelyikünk mindig viccet csinált abból, hogy elrontott valamit. Szóval mindig volt egy egészséges versengés.”

Persze jól hangzik, hogy az embernek a testvére a csapattársa, de annak, hogy Marc Márquez van a garázs másik oldalán, bizony megvan a maga árnyoldala. A 31 esztendős motoros ugyanis a 2020-as évet leszámítva kivétel nélkül legyőzte csapattársát, sőt, a Hondánál minden márkatársánál eredményesebb volt. Öccse azonban nem ezt az aspektust említette.

A nyomás rossz, és az, ahogyan mikroszkóp alatt nézik az embert – utalt a médiafigyelemre. – 2023-ban különösen nyugodt volt a boksz, nem voltunk állandóan reflektorfényben, Marc jelenléte viszont azt jelentette, hogy amikor kinyílik a boksz, húsz újságíró van előtte, akik nagyon is tudnak mindarról, ami a bokszon belül zajlik. Mindez pedig nemcsak az ő oldalán zajlott, hanem általánosságban az egész bokszban, és ez a nyomás rossz dolog. És bizonyos alkalmakkor, főleg az elején, amikor a csapatot általában idegesebbnek láttam… Végső soron egy nyolcszoros világbajnok van a bokszban, és emiatt kicsit nagyobb volt az idegesség. Ugyanakkor két-három-négy futam után normalizálódott a helyzet, és nagyon laza volt a légkör.”