Álex Rins elárulta, az utolsó körben ugyanaz a hiba lépett fel nála, mint amelyik véget vetett Fabio Quartararo futamának a Brit Nagydíjon. A 29 éves pilóta rémisztőnek találta, hogy Francesco Bagnaia közvetlenül előtte bukott.
Finoman szólva sem alakult ideálisan a Brit Nagydíj a Yamaha számára, főleg ami a gyári csapatot illeti. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy a verseny a hangvillások sikerével zárul, hiszen Fabio Quartararo utcahosszal vezetett, ám a hátsó összeültető meghibásodása miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet. Álex Rinst hasonló gond hátráltatta, persze a következmények kevésbé voltak drámaiak.
Quartararo: Annyira sz*r, ami ma történt – kiderült, mi okozta a kiesését
Már csak azért is, mert a spanyol pilóta esetében csak az utolsó kör végén vált igazán súlyossá a probléma, ám így is több pozíciót veszített miatt. Igaz, csak a pályán, ugyanis Brad Binderrel szemben utólag visszakapta a helyezését, Luca Marini pedig a guminyomásszabály megszegése miatt kapott büntetést, így a hatszoros királykategóriás futamgyőztes végül a tizenharmadik helyen rangsorolták.
Piros zászló és Quartararo drámája után Bezzecchi nyert, Marc Márquez bukása után dobogón
„Ugyanazzal a problémával küzdöttem, mint Fabio – nyilatkozta. – Az én [hátsó összeültetőm] az utolsó körben romlott el [végleg]. A tizenötös kanyarban a futam közepétől a végéig küszködtem [vele]. Nagy nyomást raktam az első [fékre], hogy kioldjam. Mondjuk azt, hogy szerencsém volt, hogy az utolsó körben történt. Biztos, hogy más érzést jelent, mint Fabiónak, aki öt másodperccel vezette a versenyt, és könnyedén nyerhetett volna. Nálam csak az utolsó körben, az utolsó három kanyarban történt meg, és [Raúl] Fernándezzel, illetve Binderrel szemben veszítettem pozíciókat. Ezzel együtt meg kell vizsgálniuk, mert ugyanazon a viadalon mindkét motoron elromlott a hátsó eszköz.”
Rins hozzátette, korábban is tapasztalt már hasonlót, idén viszont először fordult elő vele ilyesmi. „Nagyon furcsa – jelentette ki. – Ugyanazon a versenyen mindkét pilótával [megtörténik].” A 29 éves motoros azt is leszögezte, hogy a rajt előtt nem módosítottak a kérdéses elemen, és hangsúlyozta, egy versenyző manuálisan nem tudja visszaállítani. Ezután elmondta, nem ez volt az egyetlen, ami gondot okozott neki a futamon.
„Nagyon jól rajtoltam, de aztán bosszantó volt, mert a hátsó gumi felmelegítése nagy nehézséget okozott – magyarázta. – Meg kell értenünk, hogy miért, mert [Jack] Miller és Fabio ugyanolyan gépen ülnek, mint én, ugyanolyan Yamahán, és az elején gyorsabban tudtak menni nálam. Szóval nem ez az első futam, hogy ez történt. Aztán a verseny közepétől a végéig ugyanolyan köridőkre vagyok képes, mint ők. Az első körökben viszont lehetetlen hőt tenni a hátsó abroncsba. A kilences kanyarban különböző körökben kétszer is majdnem highside-ot produkáltam, és sok pozíciót veszítettem.”
Ezzel pedig még nincs vége, ugyanis Rins Francesco Bagnaia bukása miatt is veszített néhány pozíciót. A gyári Ducati pilótája a Luffieldban veszítette el a motort, és a felvételen jól látszik, hogy ellenfele meglehetősen közel ment el mellette. A gyári Yamaha pilótája pedig lényegében megerősítette, hogy ő is így érzékelte. „Ami Peccót illeti, rendkívül rémisztő volt, mert miután bukott, majdnem eltaláltam a felsőtestét, ezért akkor is veszítettem pozíciókat – fogalmazott. – Elég ijesztő volt.”
A dreadful Sunday for @PeccoBagnaia at Silverstone! ❌#BritishGP 🇬🇧 pic.twitter.com/Q2PzEz0k7A
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 25, 2025
A jelenleg 26 pontos Rins visszaesett a tabella tizenhetedik helyére, ám ez nem jelenti azt, hogy elveszítette volna az optimizmusát. „Továbbra is pozitív vagyok. A Yamaha nagyon keményen dolgozik. Az én esetemben csak meg kell értenünk a problémákat, amelyektől a futamok első részében szenvedünk. Utána viszont eléggé hasonlóak a köridők, és javultunk a tavalyi évhez képest. Szóval ez jó dolog.”