Luca Marini elárulta, ez volt a legrosszabb balesete karrierje során, és sosem fogja elfelejteni. Elmesélte, eleinte nem tudta felmérni a helyzet súlyosságát, de családtagjai rengeteget segítettek neki. A csapatával is folyamatos kapcsolatban van, akik Mugellóban ismét két motorral fognak nevezni, ugyanis sajtóértesülések szerint Takaaki Nakagami fogja pótolni a sérült olasz versenyzőt.
Május végén robbant a hír, miszerint Luca Marini nagyot bukott, miközben Szuzukában tesztelt. A baleset következtében az olasz versenyző bal oldali csípőficamot szenvedett, bal térdének szalagjai megsérültek, eltört a szegy- és a bal kulcscsontja, valamint tüdejének jobb oldalában légmell alakult ki.
Marini tesztbalesetet szenvedett, súlyos sérülésekkel szállították kórházba
Szerencsére azóta jó hírek érkeztek Mariniről, hiszen sérülései messze nem néznek ki annyira súlyosnak, mint amennyire előzetesen prognosztizálták. A múlt hétvégén már haza is szállították, úgyhogy Olaszországban folytathatja a rehabilitációját, ahol még természetesen rengeteg vizsgálat vár rá.
„Továbbra is nehéz, még mindig nagyon fáj, hatalmas ütést kaptam – nyilatkozta Marini a repülőre szállása előtt. – Ez volt a legrosszabb balesetem karrierem során, és természetesen azok közé tartozik, melyet sosem fogok elfelejteni. Hogy őszinte legyek, az újabb, otthoni vizsgálatok után az orvosokkal együtt fogjuk tudni megérteni, hogyan állok valójában, és mikor fogok tudni visszatérni. Minden lehetőséget megragadunk, hogy minél előbb visszaüljek a motorra.”
Persze, az még kérdéses, hogy ténylegesen mikor térhet vissza Marini. Az első híresztelések azonban pozitívak. Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, akár már a nyári szünet előtt láthatjuk a gyári Honda versenyzőjét, aki amellett, hogy a minél gyorsabb gyógyulásra törekszik, ülését is meg kell mentenie. De ez még természetesen a jövő zenéje…
Lecsapott Aldeguerre az újonc versenyzők átka, de nincs veszélyben az indulása az Olasz Nagydíjon
„A kezdetektől fogva nyugodt maradtam – folytatta. – Mindig magamnál voltam, és tisztában voltam azzal, hogy mi történt. Eleinte nem értettem, hogy mennyire súlyos a helyzet. Az a célom, hogy azonnal visszatérjek, amint tudok, és ez akkor fog bekövetkezni, amikor a testem engedi.”
„Hihetetlen fejlődésen mentem keresztül egy hét alatt, és szerencsére itt volt velem Marta [Vincenzi, Marini felesége – a szerk.], Angelina [Luce Marini, Marini gyermeke – a szerk.], és édesanyám [Stefania Palma – a szerk.]. Rengeteget segítettek abban, hogy még nyugodtabb maradjak, és ki tudjam használni a következő napokat annak érdekében, hogy feltöltődjek és meggyógyuljak.”
Érdekesség, hogy a Honda az Aragóniai Nagydíjra senkit sem nevezett. Ez azonban a soron következő hétvégén másképp lesz, hiszen az Autosport értesülései szerint az Olasz Nagydíjon Takaaki Nakagami fogja pótolni Marinit, akinek ez lenne az első bevetése a gyári konstrukcióval. A japán versenyző már szabadkártyával indult ebben a szezonban, és a Le Mans-i esőkáoszban a hatodik helyet érte el.
Ennek ellenére naprakész a királykategória kapcsán Marini: „Folyamatosan kapcsolatban vagyok a csapattal és a mérnökeimmel, akik itt vannak nekem, hogy segítsenek abban, hogy jobban megértsem a szituációt, és azt, hogyan alakul a hétvége” – zárta gondolatait Marini.
Nem saját hibájából bukott óriásit Marini, aki bírálta a szuzukai pálya biztonsági feltételeit