back to top
2025. június 21. 20:58
KezdőlapMotoGPBezzecchi szerint sikerült előrelépniük, úgy véli, a Ducatik sokáig „rejtőzködni” szoktak

Bezzecchi szerint sikerült előrelépniük, úgy véli, a Ducatik sokáig „rejtőzködni” szoktak

Marco Bezzecchi elégedetten nyilatkozott az Olasz Nagydíj pénteki napja után, és úgy véli, sikerült előrelépniük egy körön. Emellett ráadásul a versenytempója sem tűnt rossznak, de ezzel kapcsolatban nem mert egyértelműen állást foglalni.

Azok után, hogy az Aragóniai Nagydíj időmérője borzalmasan sikerült Marco Bezzecchi számára, majd a futamokon nagy felzárkózást mutatott be, az volt a legnagyobb kérdés, hogy az Apriliának sikerül-e előrelépnie egy körön. Nos, a mugellói hétvége pénteki napja alapján úgy tűnik, hogy igen: az első gyakorlást Pedro Acostáéval azonos idővel az első helyen zárta, míg az edzésen hatodik lett, 361 ezredes lemaradással az élen végző Maverick Viñales mögött, így magabiztosan jutott be a Q2-be.

Viñales a gyári Ducatikat, Bagnaia Marc Márquezt múlta felül, Quartararo vállficam után jutott tovább

Nem véletlen, hogy a leintés után elégedetten értékelt. „Pozitív nap volt – nyilatkozta a MotoGP hivatalos honlapjának. – Jól kezdtünk, azonnal jól éreztem magam. A teszt után éreztem, hogy tettünk egy kis előrelépést. Még van némi tennivalónk, de nem panaszkodhatok. [Az egykörös tempó terén] egyet előreléptünk, de soha nem szabad abbahagyni a munkát.”

Viñalesen és a vállficama ellenére visszatérő és magabiztosan továbbjutó Fabio Quartararón kívül a Ducatinak a mezőnyből sokszor kiemelkedő triója, Marc és Álex Márquez, valamint Francesco Bagnaia előzte meg Bezzecchit. Utóbbi ennek kapcsán úgy véli, a bolognaiak sokszor csak az edzés legvégén mutatják meg igazán, hogy mit tudnak.

Quartararót kórházba szállították, így tették helyre a pályán a kificamodott vállát (videó)

Délután kicsit jobban küszködtünk a magas hőmérséklettel, de egyébként a Ducatikban általában mindig van valami extra a délutáni gyorskörökre – fogalmazott. – Úgy tűnik, délelőtt rejtőzködnek, délután pedig mindent bevetnek. Mindenesetre nagyon elégedett vagyok, mert a versenytempót tekintve is elég gyors voltam, aztán végül jött egy tisztességes gyorskör egy jó idővel. Szerintem először futottam itt 44-es időt, ami nagyon elégedetté tesz. Szombaton rögtön a Q2-ben kezdünk, ami jó.”

Ahogyan arra már korábban is utaltunk, Bezzecchi Alcañizban remek versenyeket produkált, a Brit Nagydíjon aratott győzelméről nem is beszélve. Ez alapján amennyiben ezúttal sikerül jó időmérőt összeraknia, kifejezetten optimista lehet a továbbiakra nézve. Ezzel kapcsolatban nem akart egyértelmű jóslatokba bocsátkozni.

Nos, kicsit korán van még – jelentette ki. – Szombaton a második szabadedzésen meg kell néznünk, milyen a tempónk. Egyelőre elég versenyképes vagyok, de úgy vélem, most is, mint mindig, talán Marc, Álex és Pecco a legerősebbek a tempó tekintetében. Emellett Maverick is nagyon jó volt, Acosta szintén remek, én is elég jó vagyok. Azonban várjuk meg a szombatot, és akkor majd elmondom.”

Bagnaiának egyetlen változtatás hozta meg a sikert, Marc Márquez tudja, változott a helyzet