Pit Beirer, a KTM motorsport-igazgatója elárulta, hogy nem igazak a híresztelések, miszerint szakítanak a Red Bullal, sőt nemrég meghosszabbították a szerződésüket az energiaital-gyártóval. Beirer kiemelte, hogy a Red Bull nélkül a krízisük során nem tudták volna fenntartani addigi teljesítményüket.
Az elmúlt napokban szinte a teljes szaksajtóban végigment a hír, miszerint a Red Bull nem hosszabbítja meg a KTM-mel hosszú évek óta tartó együttműködését. Ez hatalmas csapást jelentett volna a fenyegető anyagi problémákat látszólag épp csak maga mögött hagyó gyártó teljes motorsport-, így MotoGP-programjának is. Csak az utóbbi esetében a becslések szerint 12–15 millió euró értékű a névadó szponzori szerződés, amelynek értelmében idén mindkét KTM-istálló a bikások nevét viseli. A hírek szerint a Red Bull egyben azt fontolgatja, hogy a jövőben a Hondával áll össze, amelynél a Repsol tavalyi elvesztése óta „üresedés” áll fenn.
Hiába a cégcsoport bevételének jelentős visszaesése, ismét jó hírek érkeztek a KTM háza tájáról
A hétvégén rendezik meg a Magyar Nagydíjat, amelynek keretében többek között Pit Beirer, a KTM motorsport-igazgatója is ellátogatott a Balaton Park Circuitre. Itt – ahol egyébként eddig általánosságban nagyon jól szerepelnek a márka pilótái – természetesen megkérdezték, hogy van-e alapja ennek a híresztelésnek, amire egyértelmű nemmel felelt.
„Hála Istennek, nem, már csak belegondolni is teljes őrültség lenne – mondta Beirer. – Valójában ennél sokkal jobb híreink vannak. Néhány nappal ezelőtt hosszabbítottuk meg velük a szerződésünket, és ez egy 2003 óta tartó, tartós partnerség, amely az off-road szakágból indult, majd átvittük a gyorsasági motorversenyzésbe is.”
„És ha visszagondolunk, mi történt a tavalyi télen: a Red Bull nélkül egyszerűen nem tudtuk volna életben tartani minden projektünket azon a szinten, nem tudtunk volna úgy teljesíteni, például megnyerni a Dakart, motokrossz- és szuperkrossz-versenyeket, és közben még a MotoGP-ben is eredményesen szerepelni. Számunkra ez a partnerség sokkal többet jelent, mint csak egy szerződés. A pletykák… nem tudom, honnan indultak, de a szerződés meg van hosszabbítva, mi pedig nagyon boldogok vagyunk, és nem egy évről vagy efféléről van szó. Nem, ez egy hosszú távú együttműködés.”