Sajtóértesülések szerint Enea Bastianini versenymérnöke azonnali hatállyal távozik a KTM-től. Alberto Giribuola állítólag az Apriliához vagy a Yamahához igazolhat, és ezt rögtön meg is teheti.
Enea Bastianini és a KTM házassága enyhén szólva is nehezen indult. A Tech3 versenyzőjének időbe tellett, mire kellőképpen összeszokott az RC16-ossal, és a szezon elején sokszor előfordult, hogy lefelé lógott ki a mattighofeniek kvartettjéből. Az első igazán komoly eredményére egészen a nyári szünetet megelőző Cseh Nagydíjig kellett várni, amelynek sprintjén harmadik lett, másnap pedig ígéretes pozícióból bukott.
Azóta viszont magára talált, hiszen a spielbergi főfutamon ötödikként ért célba, majd – a Balaton Park-i vérfagyasztó bukását követően – Montmelóban megszerezte első vasárnapi dobogóját az osztrák gyártóval. Úgy tűnt tehát, hogy a 27 esztendős motoros a lehető legjobb úton halad, ám könnyen lehet, hogy most komoly csapást kell elszenvednie.
A GPOne értesülései szerint ugyanis versenymérnöke, Alberto Giribuola azonnali hatállyal távozik a KTM-től. Az olasz portál úgy tudja, hogy a közelmúlt jó eredményei ellenére komoly egyet nem értés alakult ki a technikai kérdésekben. Bár kívülről nyilvánvalóan nem lehet pontosan tudni, hogy az olasz szakember mennyiben járult hozzá honfitársa fejlődéséhez, de alighanem volt szerepe benne.
A MotoGP-mezőny fele lecseréli a „legjobb barátját” a következő szezonra
Ráadásul a két fél nem idén ismerte meg egymást. Azok után, hogy Giribuola nyolc éven át Andrea Dovizioso mellett tevékenykedett, 2021-ben az újonc Bastianini fejlődését segítette az Avontiánál. Az azt követő évben a Gresininél is folytatódott a közös munka, aminek négy futamgyőzelem és egy meggyőző bajnoki harmadik hely lett az eredménye.
2023-ban aztán Giribuola a KTM-hez igazolt, ahol az első másfél évben teljesítménymérnökként dolgozott. Tavaly nyár végén viszont feltűnt a Tech3 GasGasnál, hiszen Augusto Fernández versenymérnöke lett. Akkor már hónapok óta hivatalos volt, hogy Bastianini érkezik a csapathoz, így kézenfekvő volt, hogy a két fél ismét egyesítse erejét.
És hogy mi lesz a mérnök jövője? Nos, a hivatkozott cikkben azt írják, hogy az Aprilia vagy a Yamaha lehet a célpont. Azt pedig szintén meg kell említeni, hogy a mostanában bevett gyakorlattal ellentétben Giribuola szerződése nem írt elő kényszerpihenőt, mielőtt máshol munkába áll. Ehelyett csupán ki kell fizetnie egy bizonyos összeget a KTM-nek, amit a hírek szerint hajlandó megtenni – vagy éppen a leendő munkaadója megteszi.