Először nyilvánult meg José Antonio Rueda a malajziai horrorbaleset óta. Instagram-bejegyzésében elárulta, már elkezdte a rehabilitációt és a kezeléseket. Köszönetet mondott a csapatának és a szurkolóknak, majd jelezte, nap mint nap erősebbé válnak. Végezetül pedig Noah Dettwilernek is üzent.
Tizenkilenc nappal ezelőtt egy óriási baleset rázta meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság paddockját. A Moto3-as Maláj Nagydíj kivezető körén José Antonio Rueda óriási sebességkülönbséggel találta el az előtte haladó Noah Dettwiler motorját. A baleset következtében mindkét versenyző súlyos sérüléseket szenvedett, többek között újraélesztés is szükséges volt.
Szerencsére az elmúlt időszakban már jó hírek érkeztek a pilótákról. Dettwiler már hazautazhatott, ahol szerettei körében folytathatja a rehabilitációját. Ráadásul a 20 éves motorost azóta egy friss képen is láthattuk, amelyet édesapja, Andy Dettwiler töltött fel a közösségi médiába. Rueda már szintén elhagyhatta Malajziát, csütörtökön pedig ő is jelentkezett, miután az Instagram-oldalára posztolt, először az incidens óta.
Szívmelengető: megjelent az első kép Dettwilerről a horrorbukás óta
„Lépésről lépésre, de mindig előre – kezdte bejegyzését az idei Moto3-as világbajnok. – Már elkezdhettem a rehabilitációt és a kezeléseket, minden egyes nap azon dolgozom, hogy fejlődjek, és százszázalékosan térjek vissza. Köszönöm az egész csapatnak, hogy segítenek a folyamat során: Aliciának, a fizioterapeutámnak, Trigónak, az edzőmnek, a fogorvosomnak, valamint [dr. Xavier] Mir és [dr. Ángel] Charte orvosoknak a munkájukat, az elkötelezettségüket és a folyamatos támogatásukat.”
Rueda természetesen a szurkolókról sem feledkezett meg. Kiemelte, hogy az elmúlt napokban rengeteg bátorító és szeretettel teli üzenetet kapott. Elárulta, érzi a támogatást, ez pedig még több erőt ad neki ahhoz, hogy a legjobbját nyújtsa.
„Az út itt kezdődik – szögezte le. – Rengeteg erőfeszítéssel, türelemmel és egy óriási vággyal, hogy azt csinálhassam, amit a legjobban szeretek. Lépésről lépésre, nap mint nap erősebbé válunk. És végezetül, sok erőt és támogatást küldök Noah Dettwilernek. Hamarosan visszatérsz, haver.”
View this post on Instagram
Az még természetesen kérdéses, hogy mikor ülhetnek ismét motorra. Rueda ráadásul egy nagy lehetőség előtt áll, hiszen 2026-ban már a Moto2-ben bizonyíthat, szintén az Ajo KTM színeiben. Ami pedig Dettwilert illeti, őt még hivatalosan nem jelentették be, de Paolo Simoncelli, a SIC58 csapattulajdonosa elárulta, tulajdonképpen már csak a szerződést kell aláírni. A spanyol versenyzőt Brian Uriarte, míg a svájci pilótát Adrián Cruces helyettesíti a valenciai szezonzárón.
