Adrián Fernández először nyert a Moto3-ban, miután ő húzta be a kiskategória valenciai szezonzáróját. A dobogóra még Álvaro Carpe és Taiyo Furusato állhatott fel, mituán a japánnak utólag vissza kellett adnia a pozícióját. Máximo Quiles ugyan megverte Ángel Piquerast, de utóbbi motorosnál maradt a világbajnoki ezüstérem.
A szokásoknak megfelelően a Moto3 szezonzárójával kezdődött a vasárnap érdemi része Valenciában. Az időméőrő edzésen Adrián Fernández bizonyult a leggyorsabbnak, az első sorból pedig még David Almansa és Máximo Quiles várhatták a piros lámpák kialvását. A 20 körös viadal előtt a levegő 18, az aszfalt 17 fokos volt.
Fernández jól kapta el a rajtot, Quiles azonban az 1-es kanyarban be tudott bújni a spanyol mellé. Ezt azonban sokáig nem élvezhette, hiszen a Leopard versenyzője vissza tudott támadni. A kör végén pedig már Almansa vezette a sort, miután csapattársa hibázott. Scott Ogden eközben bukott.
🚥 LIGHTS OUT in #Moto3 🚥
Quiles led into T1 but @31AdriFernandez retakes control! #ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/vnPYLRg6Td
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 16, 2025
A 2. körben Fernández visszatért az első helyre, Almansa pedig szélesre szaladt, és egészen a nyolcadik pozícióig csúszott vissza. Eközben Joel Kelso bukott, de vissza tudott állni.
A bit of friendly fire between the @Le0pardracing duo and @DavidAlmansa22 drops to P8 📉#ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/sBcWBdrKkH
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 16, 2025
A közvetlen élmezőny sűrűjében történtek helycserék, azonban Fernández kontroll alatt tudta tartani a bolyt. Eleinte Quiles, majd Luca Lunetta birtokolta a második helyet, azonban az Aspar spanyolja vissza tudta szerezni a képzeletbeli dobogó középső fokát. Nem sokkal később pedig már Taiyo Furusato állt a harmadik helyen.
📈 @DavidAlmansa22 is working his way up and he's already 4th
Quiles gets his overtaking attempt wrong but he's still in 2nd 😱#ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/TwJBj8hPoV
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 16, 2025
A második félidő kezdetére Guido Pini érkezett meg az első ötbe, miután a tizenhetedik rajtkockából indulhatott. Mind Quiles, mind Furusato csak nézelődött, de előzni nem előztek. A 12. kör végén az Aspar-pilóta hibázott, ezt pedig japán ellenfele ki tudta használni. Mögötük Lunetta és Álvaro Carpe vívtak nagyot.
Wide again! 🚨@taiyofurusato72 takes full advantage and slots into 2nd! 🔄#ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/nWsf7NlDPG
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 16, 2025
A 14. körben Zen Mitani bukott, csapattársa pedig szinte Fernández hátsó kerekén motorozott. Előzés helyett azonban egy újabb helyet vesztett, mivel Quiles visszaszerezte a második helyet.
Quiles gets @taiyofurusato72 back and piles the pressure on @31AdriFernandez! ⚔️#ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/EvW5yurTIi
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 16, 2025
Három körrel a vége előtt öt versenyzőnek volt reális esélye a győzelemre, miután Lunetta teljesen leszakadt róluk. Fernández vezetett, mögötte Quiles, Furusato, Carpe és Pini következett. A Honda japán pilótája vissza tudta előzni a Márquez testvérek protezsáltját. Egy körrel később pedig egy újabb pengeváltás következett be. Eközben Marco Morelli kapott hosszú körös büntetést a pályaelhagyások miatt.
LAST LAP!
And it all changed for Quiles and his runner-up hopes 😱#ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/xyDiDxEcHM
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 16, 2025
Fernándezre azonban nem volt ellenszer, és életében először diadalmaskodott a Moto3-ban. Carpe lett a második, ugyanis Furusatónak egy pozíciót vissza kellett adnia, ugyanis elhagyta a pályát. Quiles pedig egészen az ötödik helyig esett vissza, ezzel a hatodikként befutó Ángel Piqueras szerezte meg a világbajnoki ezüstérmet. A japánon kívül Matteo Bertelle is visszaesett egy helyet, Morelli pedig időbüntetést kapott.
🏆 @31AdriFernandez HAS DONE IT!
He's now a #Moto3 race winner 🙌🙌🙌#ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/D1msdp2nja
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 16, 2025
A Moto3-as Valenciai Nagydíj végeredménye
A perfect performance sees @31AdriFernandez take his maiden #Moto3 win at the season finale 🤩
Carpe and @Taiyofurusato72 complete the podium 🥈🥉#ValenciaGP 🏁 pic.twitter.com/8hEgwo3Ao9
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 16, 2025
