back to top
2025. december 03. 11:06
További
    KezdőlapMotoGPQuartararo 5-öst adott saját szezonjára, de ez messze nem jelest jelent

    Quartararo 5-öst adott saját szezonjára, de ez messze nem jelest jelent

    Fabio Quartararo szerint bebizonyította, hogy gyors, de idén semmilyen jelentős eredményt nem ért el. A 26 éves pilótának szüksége volt a szünetre, és ismét egyértelműsítette, hogy ha a Yamaha jövőre sem kap erőre, akkor el fog igazolni.

    A Yamahánál annak ellenére lehetnek elégedetlenek a szezonjukkal, hogy a márka egyértelműen javult tavalyhoz képest. Ezt kár is lenne tagadni, hiszen gyártói szinten 1 híján kétszer annyi pontot szereztek, mint 2024-ben. Azonban ennek ellenére is visszaestek a konstruktőri tabella utolsó helyére, hiszen a Honda átugrotta őket, és a négyből három versenyző továbbra is csak a legritkább esetekben tudott a középmezőnynél előrébb motorozni.

    A kivétel Fabio Quartararo volt, aki több egységgel zárt, mint márkatársai együttvéve. A francia motoros öt pole pozíciót szerzett az idény során, ami Marco Bezzecchivel holtversenyben a második legtöbb. Ráadásul a sprinteken és a főfutamokon összesen háromszor végzett az első háromban, és a Brit Nagydíjat meg is nyerhette volna, ha nincs a technikai hiba. Ezzel együtt közepesre értékelte saját idényét.

    „Egy egytől tízig terjedő skálán? Ötös – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Természetesen nehéz szezon volt. Bebizonyítottam, hogy gyors vagyok, és ez a legfontosabb. Tudjuk, hogy a motorunkkal mennyire nehéz eredményeket elérni. Azonban semmi jelentős nem volt, amit érdemes lenne megjegyezni ebből az idényből.”

    Érthető Quartararo frusztrációja, de a nyilvános panaszkodás nem segít

    Quartararo immáron hosszú évek óta képtelen tartósan az élmezőnyben küzdeni a Yamahával. Legutóbbi diadalát még a 2022-es esztendő közepén, a Német Nagydíjon érte el, azóta egyetlen futamon sem végzett az élen. Ebből a szempontból ez is egy küszködős év volt, éppen ezért örül, hogy elérkezett a holtszezon.

    „Az ember nem azért küzd, amiért szeretne – utalt saját magára. – Mindig száz százalékot nyújtok, ám néha negyedik vagyok, máskor hatodik, tizedik, vagy a földön kötök ki. Igazán szükségem volt rá, hogy véget érjen a szezon, azért is, hogy kicsit kikapcsoljak, sok dolgot átgondoljak, és szerintem [a szünet] remek időszak lesz.”

    A 26 esztendős pilóta már egy ideje nyilvánvalóvá tette, hogy 2026 után egyáltalán nem biztos, hogy a Yamahánál folytatja. Ebből a szempontból az előszezon kulcsfontosságú lesz, mindenesetre ismét egyértelműsítette, hogy ami nem megy, azt a továbbiakban nem akarja erőltetni. „Nincs időm – hangsúlyozta. – Csak meg akarom próbálni működésre bírni. Ha nem megy, akkor itt az ideje a váltásnak.”

    Quartararo: Nincs időm