Fabio Quartararo menedzseréhez hasonlóan elismerte, hogy többek között a Hondával is tárgyal, de leszögezte, még semmit nem írt alá, döntése pedig nem a pénzről szól. Joan Mir úgy véli, a pilótapiac korai beindulása többeknek álmatlan éjszakákat okozhat, míg Luca Marini szerint néhányan unatkoztak otthon.
Bár az idei első hivatalos bejelentést az Aprilia tette meg Marco Bezzecchi szerződéshosszabbításának bejelentése révén, sajtóhírek szintjén már múlt héten beindult a MotoGP pilótapiaca. A legnagyobb meglepetést talán az időrendben elsőként megjelent pletyka okozta, miszerint Fabio Quartararo a Hondához igazol.
Menedzsere, Thomas Maubant még aznap igyekezett cáfolni, hogy bármilyen megegyezés született volna, míg maga az érintett eddig csupán a MotoGP által közzétett videóban reagált a hírre, de abból nem sokat lehetett megtudni. A sepangi teszt előtt viszont valamivel hosszabban válaszolt az erre vonatkozó kérdésre, és amellett, hogy megerősítette menedzserének állítását, azt is cáfolta, hogy a pénz lenne az elsődleges motivációja.
Quartararo menedzsere cáfolta, hogy ügyfele leszerződött a Hondával: „Még semmi nincs aláírva”
„A Honda az egyik olyan csapat, amelyikkel tárgyalok – vallotta be. – Időre van szükségem, hogy meghozzam a döntésemet 2027-re vonatkozóan, de mostanáig semmit nem írtam alá. A megfelelő emberek vesznek körül. Ez nekem olyan, mint a szerencsejáték, de mindenki másnak is. Mindenki megpróbál majd meggyőzni. Az emberek mondhatnak, amit akarnak, de ez nem a pénzről szól, hanem arról, hogy újra nyerjünk.”
Quartararo két évvel ezelőtt hasonló helyzetben volt, hiszen akkor is felmerült a távozása, de 2024-ben végül hosszabbított a Yamahával, állítólag évi 12 millió eurós fizetésért. Akkoriban sokan kritizálták, mondván, a versenyképesebb Aprilia ajánlata helyett a pénzt választotta, és az elmúlt napokban is voltak ilyen hangok, hiszen a hírek szerint a Hondánál évente 15 millió eurót keres, amennyiben valóban ott köt ki.
A Yamaha főnöke szerint Quartararo távozása csak egy pletyka
Ebben az esetben pedig magától értetődő, hogy a jelenlegi versenyzőpárosnak legalább az egyik tagja távozni kényszerül a gyári istállótól és jó eséllyel az egész márkától. A gyári Honda néhány órája tartotta meg csapatbemutatóját, amelyet követően mindkét versenyző megkapta a jövőjére vonatkozó kérdést.
Jön az újabb szintlépés a Hondánál? – megtartottak a MotoGP utolsó idei csapatbemutatóját
„Az az igazság, hogy minden alkalommal egyre korábban és korábban kezdünk el új szerződésekről beszélni, nincs erre vonatkozó korlátozás – felelte Joan Mir. – Most pedig úgy tűnik, hogy valaki novemberben kezdett el beszélni róla. Ez nálam azt jelenti, hogy senki nem tud aludni, mert senki nem akarja elveszíteni a helyét. Én viszont más szempontból [is] szeretném látni a dolgokat, hogy döntést tudjak hozni. Úgy vélem, ha nem várunk, és kicsit elhamarkodjuk az eljárást, akkor helytelen döntést hozhatunk. Azonban meg kell hozni, mert mindenki korán hozza meg. Szóval igyekszünk kijátszani a lapjainkat. Nem tudom, mit akarok csinálni. Ez jelenleg valamelyest az én döntésem. Tény, hogy az elmúlt években javulást láttam a Honda projektjét illetően. Nehéz időkben voltam a fedélzeten, tavaly pedig, amikor dobogóra álltam, úgy ünnepeltem, mintha bajnokságot nyertem volna, mert velük más érzés [jó] eredményeket elérni.”
A spanyol motoros hozzátette, jelenleg egyáltalán nem gondolkodik a jövőjén, sokkal inkább az foglalkoztatja, hogy a szezonkezdet minél jobban sikerüljön. Szavai alapján csapattársa, Luca Marini valamivel előrébb tart ezen a téren, hiszen megbeszéléseket folytat a Hondával, ugyanakkor az olasz motoros nem tulajdonít nagy jelentőséget a múlt héten megjelent sajtóhíreknek.
„Szerintem most a média és a versenyzők részéről is mindenki sokat beszél – kezdte. – 2027-ben minden pilóta tökéletes helyzetben szeretne lenni, és nem olyan könnyű kitalálni, hogy mi a legjobb, mert minden megváltozik. Azonban folyamatosan tárgyalok a Hondával, az összes japánnal. Fantasztikus a kapcsolatunk. Úgy vélem, most mindenkinek sok ideje van, hogy lezárja ezeket a dolgokat. A 2026-os idény még el sem kezdődött. Jelenleg sok a spekuláció, mert mindenki kicsit unatkozott otthon, és szerették volna picit felkavarni az állóvizet. Azonban most, hogy a teszt után lesznek technikai témák, talán elmúlik.”

