Alessio Salucci, a VR46 csapatigazgatója egy tapasztalt és egy fiatal pilótával szeretne kiállni a 2027-es szezonra. Salucci azt is elmondta, mit kell tennie a mostani versenyzőiknek, hogy maradhassanak az alakulatnál.
Bár konkrétumokat egyelőre keveset tudunk, de már körvonalazódik, hogy 2027-re jelentősen felfordulhat a MotoGP mezőnye. Egyrészt szinte minden pilótának az idei szezon végén lejár a szerződése, másrészt az új technikai szabályzat és gumibeszállító érkezését minden érintett a lehető legjobb helyzetből akarja fogadni. A változások pedig többek között a VR46-ot is elérhetik, amelyet jelenleg Fabio Di Giannantonio és Franco Morbidelli képvisel. A páros viszont tavaly nem hozta az elvárt eredményeket, így az istállónál azzal számolnak, hogy legalább az egyiküket lecserélik, méghozzá egy fiatal tehetségre.
Ducati vagy Aprilia? – Rossiék hamarosan bejelenthetik, melyik márkával folytatják
„Egy plusz egy: egy tapasztalt versenyző és egy fiatal. Ez az elképzelésem 2027-re – nyilatkozta Alessio Salucci, a VR46 csapatigazgatója az olasz Motorsportnak. – De még nem tudom [hogy kik lesznek a pilótáink]. Ez a munka jelenleg folyamatban van. Nagyon nehéz most döntést hozni. Először is, a jelenlegi versenyzőinkkel, Di Giannantonióval és Morbidellivel akarok keményen hajtani, és majd a következő hónapban kezdünk el gondolkodni [a jövő évi felállásunkon].”
„De már van néhány név a tarsolyomban 2027-re. Viszont alaposan csak a katari forduló után akarok elgondolkodni a jövő évi pilótapárosunkon, addig pedig a két mostani versenyzőmre akarok koncentrálni, akik fantasztikusak” – tette hozzá. Egyébként az részben keresztülhúzta Salucci terveit, hogy az iráni háború miatt a Katari Nagydíjat elhalasztották. Arra a kérdésre, mit kell Di Giannantoniónak és Morbidellinek tenniük, hogy megtarthassák a csapatnál az ülésüket, Salucci így válaszolt: „Minden versenyen az első ötbe való kerülésért kell harcolniuk. Szóval mindig az élmezőnyben kell lenniük.”
Nem meglepő, hogy a VR46 vezetői nincsenek teljesen megelégedve a mostani párosukkal, ha a tavalyi teljesítményüket veszik alapul. Ugyan Di Giannantonio a hatodik, Morbidelli pedig a hetedik pozíciót szerezte meg az összetettben, Valentino Rossi alakulata így is mindkét másik Ducati-csapattól, a gyári istállótól és a Gresinitől is elmaradt. Igaz, hogy az utóbbi újonca, Fermín Aldeguer csak nyolcadik lett, de nyert egy főfutamot, amire sem Diggia, sem Morbidelli nem volt képes. Mindezt tetézi, hogy előbbi gyári technikát kapott a Ducatitól, utóbbi pedig azzal vált nevetség tárgyává, hogy a rajtrácson ütközött neki Aleix Espargarónak.
A VR46 főnöke elismerte, tavaly állandóan maguknak nagyították fel a problémáikat
Ráadásul az Uccio által felvázolt „egy tapasztalt-egy fiatal” felállással a VR46 visszatérne a gyökereihez, vagyis a tehetséggondozáshoz. A Motorsport úgy tudja, a csapat aktívan kampányol a Ducatinál azért, hogy Aldeguert a harmadik szezonjára helyezze hozzájuk, de a spanyol pilóta valószínűleg szívesen maradna a Gresininél. Rajta kívül még minden bizonnyal a jelöltek között van David Alonso is, akit a bolognai márka a hírek szerint jövőre fel szeretne hozni a Moto2-ből.

