Nagyon sokáig kellett, hogy böjtöljön Aleix Espargaró, mire megjöttek a sikerek a karrierjében. Ebben voltak komoly mentális hullámvölgyek.
Bár szabadkártyásként már 2004-ben bemutatkozott a világbajnokság 125-ös mezőnyében, első teljes szezonját pedig 2005-ben teljesítette, futamot bármilyen (!) kategóriában csak majdnem 18 évvel később, az idei argentin futamon tudott nyerni Aleix Espargaró. A történelmi (számára és az Aprilia számára is) siker mellett pedig sorjáznak a dobogón is, Espargaró pedig az elmúlt lassan 20 év során pedig korábban azt is csak szórványosan szerzett.
Ennyi böjtölés több mélyponttal is járt az érintett szerint, amelynek néha ő maga volt az okozója. Ezt is készséggel elismerte a spanyol DAZN-nak adott interjújában.
„Volt, hogy a testvérem segített ki” – idézi fel azt az időszakot Espargaró, amikor motor nélkül maradt a 250-ben. „Azt mondta nekem: adok neked fizetést, eljössz velem a paddockba, és segítesz abban, amire szükségem van. Amikor aztán Pol megnyerte a Moto2-es világbajnoki címet, kicsit én is magaménak éreztem. Együtt szenvedtem vele a világbajnoki szezon során. Nem egyszer előfordult, hogy amikor rossz passzban volt Scott Reddinghez képest, sírva szállt le a motorról. Azt mondtam neki akkor, hogy gyere ide, meg fogjuk ezt nyerni. Én pedig neki köszönhetem azt a szemléletváltást, amit azzal kapcsolatban kellett meglépnem, amikor semmim nem volt.„
Abban, hogy Espargaró csak most jutott el oda, hogy stabil, futamgyőzelemre és dobogókra esélyes versenyző legyen, elmondása szerint saját maga is benne van vastagon.
„Nem biztos, hogy a karrierem a legjobban volt felépítve az évek során. Vagy ki tudja… Ez talán nagyrészt az én hibám, de valószínűleg nem mindenben. Stabilitást az életemben csak 26-27 évesen találtam. Azóta jól is teljesítek. De előtte… Nos, nem igazán. Addig voltak bőven akadályok az életemben.„