2024. március 29. 02:25
KezdőlapMoto2Vietti okos versenyzéssel nyert Barcelonában

Vietti okos versenyzéssel nyert Barcelonában

Miután Joe Roberts az élen bukott, a Moto2-es világbajnoki címre aspiráló Celestino Vietti és Aron Canet küzdött a futamgyőzelemért Barcelonában. A problémák ellenére Vietti az élen végzett.

A Catalunya GP futamgyőzelmével úgy tűnt, hogy egy tökéletes hétvége ért véget Celestino Vietti számára. Addig azonban rögös volt az út a Mooney VR46 csapat Moto2-es versenyzője számára. „Pénteken nagy problémáink voltak. Egyszerűen nem tudtam gyors köridőket hozni” magyarázta Vietti, aki a pénteki edzésen a tizenkettedik helyen végzett.

A szombati időmérőn a Q1-ből indulva tudta megszerezni a pole-t, némi meglepetésre, az utolsó pillanatban. A rajtrács 1. helyéről a versenyen azonban nem indult jól, és a futam elején a 6. helyre esett vissza. „Miután elrontottam a rajtot, megpróbáltam nyugodt maradni és megóvni az első gumit” – kommentálta Vietti a verseny első felét.

A mezőny élén az amerikai Joe Roberts már 2,4 másodperces előnyt épített ki, mígnem a 11. körben hibázott és a kavicságyban fejezte be a verseny. Ekkor Vietti az 5. helyen állt. A VR46-os versenyző a 16. körben vette át először a vezetést. „Csak ott próbáltam előzni, ahol a leggyorsabbnak éreztem magam. Amikor megláttam Joe bukását, tudtam, hogy van esélyem.”

A verseny utolsó harmadában négyes csata alakult ki az élen a győzelemért, amelyben Canet és Vietti mellett Augusto Fernández és Jake Dixon is részt vett. A VR46-os versenyző az utolsó kört a második helyről kezdte, csak a 10-es kanyarban állt az élre egy bátor manőverrel. Vietti megtartotta a vezetést egészen a célig, és 0,081 másodperccel Canet előtt megnyerte a futamot.

„Nagyszerű párharc volt, szinte tökéletes időzítéssel. A verseny során gondjaim voltak a turbulens levegővel, mivel az első gumim túlságosan felforrósodott és nem működött megfelelően. De nagyon erős voltam a 10-es kanyarban, ezért ott megtámadtam Canet-t, aki ott egy kicsit szélesre ment”

A bajnoki tabellán az olasz a szezonbeli harmadik győzelmével növelni tudta előnyét Ai Ogurával szemben – jelenleg 16 ponttal vezet a japán előtt.