2024. március 28. 18:26
KezdőlapMotoGPDovizioso: Ha a Yamaha helyében lennék, talán én is ugyanezt a döntést...

Dovizioso: Ha a Yamaha helyében lennék, talán én is ugyanezt a döntést hoznám

„Ha a Yamaha helyében lennék, talán én is ugyanezt a döntést hoznám” – vallotta be Andrea Dovizioso a hétfői hivatalos  MotoGP-teszt során Barcelonában.

Andrea Dovizioso vasárnap Montmelóban hét körrel a futam vége előtt kénytelen volt feladni a versenyt az első gumival kapcsolatos problémái miatt. „Csalódott vagyok, mert az érzés egy kicsit jobb volt ezen a hétvégén. Sajnos Bradl a 10-es kanyarban a futam elején bukott, emiatt négy helyet veszítettem. Ezután nem tudtam előzni. Nem gyorsultam jól, a fékezésnél pedig a motor elejével voltak gondjaim” – mondta. „Blokkoltam az első kereket, és ennek következtében két nagy hibát vétettem. Katasztrófa volt.”

„Három kör után olyan magas volt a guminyomás, hogy nem tudtam irányítani a motort. Nagyon furcsa érzés volt. Ha a fékezés közben blokkol az első kereked, és bármelyik irányban majdnem elesel, akkor nem tudsz motorozni. Szinte vezethetetlen volt, így nem lehet versenyezni. Rossz volt” – erősítette meg „Dovi”.

Hétfőn újra pályára gurult az egynapos teszten. „Kipróbáltunk egy másik pozíciót a motoron, a fékezés egy kicsit jobb volt. Egy kicsit többet tudtam elöl játszani, ami pozitív volt. Aztán kipróbáltuk a másik lengőkart, ami a gyári versenyzőknek van, és egy kicsit másnak tűnik. Bár egy nehéz volt különbséget megállapítani. Kipróbáltam azt a burkolatot is, amivel Morbidelli itt versenyzett. De nem hiszem, hogy jobb lenne. Mert a leszorítóerő egy kicsit alacsonyabb, és szerintem amit az egyenesekben nyersz, az kevesebb, mint amit fékezéskor veszítesz.”

A jelentős változtatások, amelyekre Dovizioso szerint szükség lenne ahhoz, hogy javuljon a hátsó kerék tapadásának hiánya, amire panaszkodik, nincsenek láthatáron. Dovizioso azonban most megértőnek tűnik: „A Yamaha megpróbál javítani azon, amit Fabio kért. Ez normális és helyes, mert vezeti a világbajnokságot, és tavaly meg is nyerte azt. Ez a prioritás és teljesen normális. A helyzet az, hogy ő olyan dolgokat kér, amelyek eltérnek attól, amire a legtöbb versenyzőnek szüksége lenne. Mert ő képes kihasználni a motorban rejlő lehetőségeket azokon a területeken, ahol jó – a többi versenyző viszont nem. Tehát más dolgokat kérünk. De amire nekem szükségem van, azt nagyon nehéz megvalósítani. Nagyon nehéz megérteni, hogy mit kell megváltoztatni. Ehhez idő és pénz kell. Ha a Yamaha helyében lennék, lehet, hogy ugyanezt a döntést hoznám.”

A Yamaha olyan helyzetben van, mint a Ducati Casey Stonerrel vagy a Honda Marc Márquezzel, ahol kockázatos más irányba menni, mert esetleg a győztes versenyzőjük veszíthet teljesítményéből? – kérdezték tőle. „Szerintem több ok közül az egyik, hogy félnek ettől. Ezt meg tudom érteni. Mert ha valamit megváltoztatunk, senki sem tudja előre mi fog történni. Ki kell próbálnod. Ez veszélyes – az ő helyzetükben. Nehéz. „ – ismerte el Dovizioso.

„Követned kell a stratégiádat. Ha ez a célod, akkor rendben van. De mindig jobb, ha olyan motorod van, ami több versenyzőnél is működik. Akkor neked, mint gyártónak nagyobb a mozgástered. De nem könnyű ezt a helyzetet megteremteni – és ezt most nem is tapasztaljuk.”

Azt is megkérdezték az olasztól, hogy lát-e esélyt arra, hogy a nyári szünet után újabb új alkatrészeket kap a gyári specifikációjú M1-eséhez? „Nem hiszem” – legyintett.

Dovizioso reagált azokra a pletykákra is, hogy a nyári szünet után már nem tér vissza a királykategória küzdelmeibe. Arra a kérdésere, hogy látjuk-e őt Sileverstone-ban, ezt válaszolt: „Azt hiszem, igen.”