2024. március 29. 16:47
KezdőlapMoto2Silverstone: Fernández az utolsó körben biztosította be a győzelmet

Silverstone: Fernández az utolsó körben biztosította be a győzelmet

A reggeli bemelegítő edzés során Augusto Fernández volt a leggyorsabb. A hétvége során pedig kiderült, hogy a mezőny Pedro Acosta nélkül fog elindulni.

A rajtot követően Ai Ogura állt az élre, López és Roberts szorosan a japán versenyző mögött haladt, majd a spanyol versenyző átvette a vezetést. Vietti neve mellett eközben felvillant a jelzés, mely szerint 3 körön belül le kell tölteni a rá kiszabott hosszú körös büntetést. Quartararóhoz hasonlóan az utolsó pillanatig várt vele az olasz, de ő majdnem elesett az a büntető íven.

Canet megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és drámai felzárkózásba kezdett. A 3. helyen haladó Robertset Fernández és Canet torpedóként támadta meg. A csatából Canet jött ki a legjobban , megszerezte a 3. helyet.

Az első 4 pilóta 1.2 másodperccel maradt le a futamot vezető López mögött, aki kőkemény tempót diktált az élen, és eszébe sem jutott kiengedni. Eközben Canet átvette a második helyet Ai Ogurától. Az üldöző boly Dixon vezetésével igyekezett faragni a hátrányát az első 4 pilótával szemben, de végül csak a hazai versenyző ért fel az élmezőnyre.

Lopez megnyugtató előnnyel vezetett, de Augusto Fernández 5 körrel a vége előtt begyújtotta a rakétákat és honfitársa után eredt. López hősiesen küzdött, de sajnos az utolsó körben nem tudta visszaverni Fernández támadását.

Végül Fernández, López és Dixon állhatott fel a dobogóra.

A Moto2-es futam végeredménye:

1 Augusto FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KALEX
2 Alonso LOPEZ CAG Speed Up BOSCOSCURO 0.070
3 Jake DIXON GASGAS Aspar  KALEX 0.662
4  Ai OGURA IDEMITSU Honda  KALEX 1.741
5 Aron CANET Flexbox HP40 KALEX 1.946
6 Celestino VIETTI Mooney VR46  KALEX 5.440
7  Joe ROBERTS Italtrans Racing  KALEX 7.528
8 Jorge NAVARRO Flexbox HP40 KALEX 10.647
9  Filip SALAC Gresini Racing Moto2 KALEX 11.646
10 Bo BENDSNEYDER Pertamina Mandalika  KALEX 12.259
11 Manuel GONZALEZ Yamaha VR46 Master  KALEX 14.040
12 Tony ARBOLINO Elf Marc VDS  KALEX 14.802
13 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda  KALEX 16.098
14 Jeremy ALCOBA Liqui Moly Intact GP KALEX 17.285
15 Fermín ALDEGUER CAG Speed Up BOSCOSCURO 19.253
16 Barry BALTUS RW Racing GP KALEX 19.336
17 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing KALEX 27.544
18 Alessandro ZACCONE Gresini Racing  KALEX 32.993
19 Niccoló ANTONELLI Mooney VR46  KALEX 34.996
20 Simone CORSI MV Agusta Forward  MV AGUSTA 40.187
21 Rory SKINNER American Racing KALEX 40.601
22 Sean Dylan KELLY American Racing KALEX 40.943
23 Keminth KUBO Yamaha VR46 Master  KALEX 45.026
24 Piotr BIESIEKIRSKI Pertamina Mandalika  KALEX 56.612
Nem ért célba:
Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP KALEX 2 kör
Albert ARENAS GASGAS Aspar  KALEX 8 kör
Marcos RAMIREZ MV Agusta Forward  MV AGUSTA 11 kör
Cameron BEAUBIER American Racing KALEX 14 kör
Zonta v.d. GOORBERGH RW Racing GP KALEX 15 kör