2024. március 29. 00:55
KezdőlapMoto3Misano: Öncü fájdalmai ellenére a pole-ban

Misano: Öncü fájdalmai ellenére a pole-ban

Meglepő tehetségekkel tarkított Q1-nek nézett elébe a Moto3-as mezőny Misanóban. A 4. szektorban továbbra is szemerkélt az eső a pályán.

Q1

Xavi Artigas kezdte meg a gyors körök áradatát, de nem kellett sokáig várni, hogy a többiek is összerakjanak egy négy piros szektorból álló kört. A 2-es kanyar ezen az edzésen is szedte az áldozatait. 9 perccel a vége előtt az a Lorenzo Fellon állt az élen, aki tegnap még a pályakórházat is meglátogatta. Joel Kelso kuplungproblémák miatt gyorsan visszatért a bokszba az első kifutását követően, majd körülbelül az edzés felénél tért vissza, így addig nem is volt mért köre.

Muñoz papírforma szerint pár perccel később átvette a vezetést, de alig 0,049 másodperccel előzte meg Fellont. 5 és fél perccel a vége előtt a mezőny tagjai visszatértek a bokszba, hogy felkészüljenek az edzés hajrájára. Azonban a versenyzők a szokásos várakozásos taktikát választották. Végül a szorgalmasan köröző Artigason kívül, mindenkinek csak egy gyors köre maradt, hogy bizonyítson. Az edzés végére minden szektorban megjelentek az esőfelhők, de Muñozon még a szitáló eső sem fogott ki. A továbbjutó négyes végül: Muñoz, Fellon, Rossi és Fernández lett.

Q2

A körülményeket nem csak az eső, de a szél is megnehezítette. A versenyzők azonban semmitől nem riadtak vissza. A Q2 mezőnye viszonylag gyorsan, slick gumikkal felszerelve gurult ki a 15 perces etapra. A pályabírói posztokon folyamatosan lengették a fehér alapon, piros kereszttel ellátott zászlót.

Az első gyors kör Diogo Moreirának sikerült a legjobban, de nem kellett sokáig várni Izan Guevarára, aki ezredre ugyanolyan idővel indított. A pilóták igyekeztek kihasználni a száraz gumi adta lehetőségeket, és igazi repülő körök következtek. Azonban ezek az idők is több, mint egy másodperccel gyengébbnek bizonyultak, mint Muñoz Q1-es köre.

A szokásos bokszkiállás elmaradt. Guevara azonban mégis kijött, amint látta, hogy Moreira milyen zseniális idővel állt az élre. Eközben Rossi csúszott ki, így számára befejeződött az edzés. Guevara egy hajszállal növelni tudta az előnyét, egy pillanatra át tudta venni a vezetést, de a vonat még csak most érkezett. Foggia két szürke szektorral kezdte az utolsó kört, azonban Öncü és Migno rendkívüli időt futottak. Végül a töröknek sikerült átvennie a vezetést, Migno pedig a 9. helyet szerezte meg.

1 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM  KTM 1’42.448
2 Daniel HOLGADO Red Bull KTM Ajo KTM 1’42.471 0.023
3 Diogo MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 1’42.472 0.024
4 Ryusei YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 1’42.488 0.040
5 Izan GUEVARA Gaviota GASGAS  GASGAS 1’42.609 0.161
6 Carlos TATAY CFMOTO Racing  CFMOTO 1’42.626 0.178
7 Dennis FOGGIA Leopard Racing HONDA 1’42.652 0.204
8 John MCPHEE Sterilgarda  HUSQVARNA 1’42.657 0.209
9 Andrea MIGNO Rivacold Snipers  HONDA 1’42.743 0.295
10 Adrian FERNANDEZ Red Bull KTM  KTM 1’42.810 0.362
11 Jaume MASIA Red Bull KTM Ajo KTM 1’42.860 0.412
12 Stefano NEPA Angeluss MTA Team KTM 1’42.946 0.498
13 Sergio GARCIA Gaviota GASGAS  GASGAS 1’43.097 0.649
14 Riccardo ROSSI SIC58 Squadra  HONDA 1’43.148 0.700
15 David MUNOZ BOE Motorsports KTM 1’43.171 0.723
16 Tatsuki SUZUKI Leopard Racing HONDA 1’43.316 0.868
17 Ayumu SASAKI Sterilgarda  HUSQVARNA 1’43.550 1.102
18 Lorenzo FELLON SIC58 Squadra  HONDA 1’43.699 1.251
19 Alberto SURRA Rivacold Snipers  HONDA 1’42.932 0.711
20 Nicola Fabio CARRARO QJMotor Avintia  KTM 1’42.968 0.747
21 Elia BARTOLINI QJMotor Avintia  KTM 1’43.013 0.792
22 Scott OGDEN VisionTrack Racing HONDA 1’43.024 0.803
23 Mario AJI Honda Team Asia HONDA 1’43.228 1.007
24 Kaito TOBA CIP Green Power KTM 1’43.268 1.047
25 Xavier ARTIGAS CFMOTO Racing  CFMOTO 1’43.296 1.075
26 Ivan ORTOLÁ Angeluss MTA  KTM 1’43.521 1.300
27 Taiyo FURUSATO Honda Team Asia HONDA 1’43.619 1.398
28 Harrison VOIGHT SIC58 Squadra  HONDA 1’43.678 1.457
29 Joshua WHATLEY VisionTrack Racing HONDA 1’44.077 1.856
30 Joel KELSO CIP Green Power KTM 1’44.092 1.871
31 Ana CARRASCO BOE Motorsports KTM 1’44.136 1.915