2024. április 16. 17:45
KezdőlapMoto2Misano: Rengeteg bukás és López-űridő az FP3-on

Misano: Rengeteg bukás és López-űridő az FP3-on

Az egész hétvége során a Moto2 volt a legtermékenyebb abban, mennyi bukás történt. A mezőny az FP3-on sem hazudtolta meg magát.

A Moto2-es mezőny úgy kelhetett fel a szombati napra, hogy Celestino Vietti és Alonso López rendelkezett a legjobb idővel két szabadedzés után. Az FP3 során aztán Misano tulajdonképpen válogatás nélkül szedte az áldozatait. Esett a harmadik szabadedzés során a vb-éllovas Ai Ogura, akit aztán Keminth Kubo és Simone Corsi követett. Nem volt még vége az első versenyzőknek, ugyanis megint a nagyobb nevek következtek. Ugyancsak eldobta a motorját a pénteki nap második legjobbja, Alonso López, Jake Dixon pedig szintén az egyik topversenyző a kategóriában. Ugyancsak nem maradt végig talpon Zonta van den Goorbergh sem.

Eközben Vietti és López sokáig az összesített eredménylista élén álltak. Az FP3 féltávjához érkezve aztán előbb Albert Arenas, majd Augusto Fernández is jobb időt tudtak futni náluk. Az igazi meglepetés az elején Arenas jelenléte volt, aki idén még csak dobogóra sem állhatott, és csak 14. összetettben.

Lorenzo Dalla Porta volt a következő a bukás-sorban, ő maga megúszta, de a motorja igencsak összetört. Még az utolsó negyedórára fordulva is jól állt a Q2-t illetően Mattia Pasini, aki ekkor a hatodik helyen állt. Az esők közül López, Dixon és Ogura is Q2-t érő helyen álltak.

Az edzés végén ugyancsak látványos bukás következett, méghozzá a tabella második helyezettjétől, Augusto Fernándeztől. Ugyanígy járt másfél perccel a vége előtt az ekkor bejutó helyen álló Mattia Pasini, majd Keminth Kubo is – utóbbi másodszor.

Alonso López azután, hogy visszatért a pályára, brutális idővel, 1:36.107-tel vette át a vezetést, két tizedes előnyben mindenkihez képest. Az utolsó percekben aztán López idejét meg sem tudták igazán közelíteni, mögötte Dixon zárt a második helyen. Mögöttük Canet, Arenas és Vietti fértek még be a top 5-be, majd jött Fernández, Acosta, Aldeguer és Arbolino. Az utolsó bejutó Salac lett.

A szabadedzések összesített eredménylistája