2024. március 29. 11:42
KezdőlapMoto3Buriram: Foggia körrekorddal az élen az edzések után

Buriram: Foggia körrekorddal az élen az edzések után

Dennis Foggia megdöntötte az eddigi körrekordot a Chang International Circuit versenypályán, és ezzel a az élen zárta az edzéseket.

A szombat reggeli burirami eső előrejelzések ellenére száraz körülmények fogadták a Moto3 versenyzőit, és mivel ebből a hétvégén eddig kevés volt, a köridők gyorsan javulni kezdtek. Sasaki 1:43.503-as FP2-es referenciaideje 10 percen belül megdőlt.

A sorrend nagyrészt a gyakorlás utolsó három percében dőltek el, amikor mindenki az utolsó gyorskörre indult. Míg a mezőny nagy része úgy tűnt, hogy forgalomba került, a Leopard Racing duója egyedül ment ki, és Foggia – Suzuki vonatban haladtak. A szélárnyékozás meghozta eredményét, Foggia a körrekordot megjavítva az élre tudott ugrani. Suzuki maga nem tudott javítani, de az 1:42.844-es ideje elég volt a hetedik helyre. Sasaki lett a második, míg Nepa 1:42.528-as idejével feljött a harmadik helyre, John McPhee pedig a negyedik helyet szerezte meg.

A top14-be Jaume Masia, Kaito Toba, Suzuki, Daniel Holgado, Riccardo Rossi, Deniz Öncü, Andrea Migno, Ryusei Yamanaka, Diogo Moreira Joel Kelso fértek be.

A nagy meglepetést GASGAS Aspar duó okozta. Sem Guevara, sem García nem lesz ott egyenes ágon a Q2-ben.

Moto3 – a szabadedzések kombinált végeredménye:

1 Dennis FOGGIA Leopard Racing HONDA 1’42.084
2 Ayumu SASAKI Sterilgarda Max HUSQVARNA 1’42.310 0.226
3 Stefano NEPA Angeluss MTA Team KTM 1’42.528 0.444
4 Jaume MASIA Red Bull KTM Ajo KTM 1’42.736 0.652
5 Kaito TOBA CIP Green Power KTM 1’42.811 0.727
6 Tatsuki SUZUKI Leopard Racing HONDA 1’42.844 0.760
7 Daniel HOLGADO Red Bull KTM Ajo KTM 1’42.849 0.765
8 Riccardo ROSSI SIC58 Squadra Corse HONDA 1’42.893 0.809
9 John MCPHEE Sterilgarda Max HUSQVARNA 1’42.901 0.817
10 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech3 KTM 1’42.912 0.828
11 Andrea MIGNO Rivacold Snipers Team HONDA 1’43.050 0.966
12 Ryusei YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 1’43.131 1.047
13 Diogo MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 1’43.132 1.048
14 Joel KELSO CIP Green Power KTM 1’43.152 1.068
15 Lorenzo FELLON SIC58 Squadra Corse HONDA 1’43.161 1.077
16 David MUÑOZ BOE SKX KTM 1’43.174 1.090
17 Scott OGDEN VisionTrack Racing Team HONDA 1’43.257 1.173
18 Izan GUEVARA Gaviota GASGAS Aspar  GASGAS 1’43.280 1.196
19 Xavier ARTIGAS CFMOTO PruestelGP CFMOTO 1’43.340 1.256
20 Ivan ORTOLÁ Angeluss MTA Team KTM 1’43.496 1.412
21 Adrian FERNANDEZ Red Bull KTM Tech3 KTM 1’43.515 1.431
22 Taiyo FURUSATO Honda Team Asia HONDA 1’43.660 1.576
23 Sergio GARCIA Gaviota GASGAS Aspar  GASGAS 1’43.734 1.650
24 Carlos TATAY CFMOTO PruestelGP CFMOTO 1’43.838 1.754
25 Vicente PEREZ Rivacold Snipers  HONDA 1’43.931 1.847
26 Joshua WHATLEY VisionTrack Racing  HONDA 1’43.935 1.851
27 Nicola Fabio CARRARO Avintia Racing KTM 1’43.977 1.893
28 Ana CARRASCO BOE SKX KTM 1’44.156 2.072
29 Elia BARTOLINI Avintia Racing  KTM 1’44.205 2.121
30 Mario AJI Honda Team Asia HONDA 1’44.353 2.269