2024. március 29. 02:59
KezdőlapMotoGPBuriram: Martín a leggyorsabb a harmadik edzésen

Buriram: Martín a leggyorsabb a harmadik edzésen

Jorge Martín húzta be a harmadik szabadedzést és egyben a kombinált időeredmények listáján is az első helyen végzett. Marc Márqueznek jelenése lesz az időmérő első szakaszában.

Raul Fernéndez nem volt ott a harmadik edzésen gyomproblémái miatt. A gyakorlás elején nem láthattunk nagy javításokat, 13 perccel a leintés előtt az első tíz sorrendje változatlan volt a pénteki nap után.

Az edzés utolsó szakaszában a VR46-os csapata versenyzője, Marco Bezzecchi tudott javítani először akkorát, hogy beférjen a top10-be.

Az utolsó percek hozták a a legjobb időket, néhány perccel a leintés előtt indult a mezőny a pályára a Q2-ért folytatott utolsó nagy rohamra. Jöttek is a gyors körök egymás után, Martínnak sikerült egy első helyet érő kört teljesítenie. Érkeztek a narancssárga és piros szektorok a versenyzőktől, így teljesen átrendeződött a pénteken kialakult sorrend a legjobbak között.

Jack Miller felérkezett a második helyre, majd megnézte a kavicságyat a leintés előtti utolsó percben, aminek versenyzőtársai a sárga zászlós jelzés előkérülése miatt nyilvánvalóan nem örültek.

Aleix Espargarónak nem sikerült a top10, míg Marc Márquez is kiszorult onnan az utolsó másodpercekben Brad Binder gyors körének köszönhetően. Izgalmas Q1-nek nézünk elébe a 2 kiadó helyért.

MotoGP szabaedzések kombinált végeredménye: