2024. március 28. 14:29
KezdőlapMoto2Biaggi alulmaradt Öttllel szemben

Biaggi alulmaradt Öttllel szemben

Peter Öttl, az új Liqui-Moly Husqvarna Moto3 csapat menedzsere úgy véli, hogy a világbajnoki negyedik helyezett Ayumu Sasaki 2023-ban megnyerheti a bajnoki címet.

Peter Öttl 2016 óta vezet saját csapatot a Moto3-as világbajnokságban. A 2018-as szezont követően közös vállalkozásban állapodott meg Max Biaggival. 2020 óta minden évben legalább egy diadalt ünnepelhettek, sőt, 2020-ban Arón Canettel három győzelmet is – ahogyan 2022-ben Ayumu Sasakival (2) és John McPhee-vel (1) is.

Öttl és Biaggi azonban a folyamatos sikerek ellenére eltávolodtak egymástól, így a bajor csapatalapító a memmingeni Liqui Moly Intact csapattal szövetkezett, amely 2023-ban először indul a Husqvarnával, és először mindkét kis vb-kategóriában.

A Max Biaggitól való elválás, aki magát a csapat jogos tulajdonosának tartotta, döcögős volt és hónapokig elhúzódott. Biaggi már a március végi jerezi hétvégén közölte Öttllel, hogy a 2023-as versenycsapatot német társa nélkül szeretné vezetni. Az IRTA és a Dorna azonban Peter Öttlt tekintette a csapat tulajdonosának, és neki ítélte oda a két helyet. Már csak a finanszírozást kellett biztosítani.

Biaggi és Öttl viszonya többször is elmérgesedett, hiszen az 53 éves római a nyári szünetben, júliusban ragaszkodott ahhoz, hogy Sasakival szerződést hosszabbítsanak, miután Assenben győzött. Öttl azonban még azt is felajánlotta neki, hogy az Intact csapatnál versenyezzen a Moto2-es világbajnokságon.

„Sasaki elvileg fel akart lépni a Moto2-be, ha egy jó lehetőség kínálkozik. Ha ez nem jönne össze, akkor maradna velünk a Moto3-ban. Tisztázta a lehetőségeit, és láthatóan nem talált semmit, ami meggyőzte volna. Ezután viszonylag egyértelmű volt, hogy velünk és a Husqvarnával marad.” – kezdte Öttl.

„Számomra mindig is biztos volt, hogy vele fogjuk folytatni. 2021-ben a hatodik hely sikerült volna neki az összesítésben, ha a sérülése nem jön közbe. Nem sok hiányzott az ennél jobb eredményekhez sem. Ezért volt számomra nagyon jó választás 2022-re. Azt hiszem, Ayumu elismeréssel adózott nekünk, amiért már korán bíztunk a képességeiben, amikor még nem volt akkora érdeklődés a többi csapat részéről.”

„Ayumu számomra a világbajnokság egyik favoritja.”

„Az edzések során következetesen dolgozik a versenyre való beállításokon. Ezt egyedül is képes megoldani. Megtanulta, hogy ha ez nem elég a dobogóhoz, akkor haza kell hoznia egy negyedik vagy ötödik helyet. A következetesség a bajnoki cím megszerzésének előfeltétele. Auymu idén több hibát is elkövetett. Arra számítok, hogy ha most megteszi azt az utolsó kis lépést, akkor valóban harcba szállhat a bajnoki címért.”