2024. március 28. 17:41
KezdőlapMotoELe Mans - Casadei és Aegerter a hétvége hősei a MotoE-ben

Le Mans – Casadei és Aegerter a hétvége hősei a MotoE-ben

Le Mans-ban folytatódott a MotoE világkupa sorozat is, immáron második versenyhétvégéjükkel. Mindkét futam izgalmakat hozott – Casadei és Aegerter ünnepelhettek a versenyek végén.

Első futam

Mattia Casadei nyerte a le mans-i MotoE kupa első futamát, miután maga mögött tudta tartani Kevin Zannonit. Zannoni mindent beleadott a győzelemért folytatott küzdelembe, de az utolsó körben bukott.Matti

A verseny kezdete után azonnal drámai helyzet alakult ki, amikor Casadei csapattársa, Jordi Torres elesett. Torres lábán először Niccolo Canepa, majd Xavi Fores találta el, akik közül egyikük sem tudta kikerülni a spanyolt. Az orvosi központba szállították, és az első jelentések szerint szerencsére nem sérült meg súlyosan.

Az újraindítás után Casadei vezetett Zannoni, Hikari Okubo és Dominique előtt. Úgy tűnt, hogy Casadei el tud szakadni, de a nyolc körös verseny feléhez érve Zannoni utolérte őt.

Miután néhány körig kivárt, a SIC58-as versenyző megpróbálkozott az előzéssel. Casadei kivédte ezt a támadást, de Zannoni nem adta fel, egészen addig, amíg a verseny utolsó előtti kanyarjában bukott.

Casadei 0,8 másodperccel nyert, a második helyet Aegerter szerezte meg, miután az utolsó előtti körben a 3-as kanyarban megelőzte Okubót. Okubo első alkalommal állhatott dobogóra, közvetlenül Matteo Ferrari, Hector Garzo, Miquel Pons és Eric Granado előtt. Utóbbi kettő, az LCR E-Team versenyzői, a verseny utolsó szakaszában a 14-es kanyarból kijövet történt érintkezés ellenére is talpon tudtak maradni.

Casadei pályafutása első MotoE győzelmét szerezte.

Le Mans – MotoE 1. futam végeredménye:

1 Mattia CASADEI Pons Racing 40 ENERGICA
2 Dominique AEGERTER Dynavolt Intact GP MotoE ENERGICA 0.826
3 Hikari OKUBO Avant Ajo MotoE ENERGICA 1.223
4 Matteo FERRARI Felo Gresini MotoE ENERGICA 1.701
5 Hector GARZO Tech3 E-racing ENERGICA 5.754
6 Miquel PONS LCR E-Team ENERGICA 6.389
7 Eric GRANADO LCR E-Team ENERGICA 6.918
8 Niccolo CANEPA WithU GRT RNF MotoE Team ENERGICA 7.108
9 Andrea MANTOVANI WithU GRT RNF MotoE Team ENERGICA 8.584
10 Alex ESCRIG Tech3 E-racing ENERGICA 8.713
11 Xavi CARDELUS Avintia Esponsorama Racing ENERGICA 10.395
12 Xavi FORES Octo Pramac MotoE ENERGICA 11.102
13 Kevin MANFREDI Octo Pramac MotoE ENERGICA 11.727
14 Maria HERRERA OpenBank Aspar Team ENERGICA 12.981
15 Alessio FINELLO Felo Gresini MotoE ENERGICA 22.125
16 Kevin ZANNONI Ongetta SIC58 Squadracorse ENERGICA 40.637
Nem ért célba:
Marc ALCOBA Openbank Aspar Team ENERGICA 6 kör
Nem fejezte be az első kört:
Jordi TORRES Pons Racing 40 ENERGICA
Második futam

Az előző naphoz hasonlóan ragyogó napsütés és forró hőmérséklet fogadta a MotoE versenyzőit a második le ans-i futam vasárnapi rajtjánál. Az előző nap győztese Mattia Casadei ismét a pole pozícióból indulhatott, Dominique Aegerter és Kevin Zannoni előtt.

Mögöttük Eric Granado, Hikari Okubo és Matteo Ferrari, a harmadik sorban pedig Niccolò Canepa, Xavi Cardelus és Xavi Fores startolt. A rajtrácsról hiányzott Jordi Torres, aki a balesete után a boxból kényszerült végignézni a versenyt.

A rajtnál mindenki jól jött el, de Aegerter az első méterek után visszaesett a negyedik pozícióba Zannoni és Okubo mögé. Granado szintén veszített helyeket a rajtnál, az első kört a nyolcadik helyen fejezte be. Ezután Aegerter a harmadik kanyarban előbb Okubo mellett ment el, majd nem sokkal később Zannonit is elkapta.

A svájci Supersport menő csak az utolsó körben vette át a vezetést, a harmadik kanyarban ment el Casadei mellett, és már nem adta át senkinek az első helyet. Aegerter a MotoE-ben szezonbeli első győzelmét szerezte. Casadei és Canepa állhatott fel még a dobogóra, őket Zannoni, Granado, Okubo, Ferrari, Hector Garzo, Marc Alcoba és Miquel Pons követte az első 10-ben.

A győzelmet érő előzés:

Aegerter elégedett volt a verseny után: „Természetesen nagyon örülök az első helynek. Nagyon jól indult ez a szezon, a MotoE-ben és a Supersport világbajnokságban is, ez már a hetedik dobogós helyezésem volt nyolc futam alatt. Ma reggel kicsit rosszabb volt az időjárás, és azt hittem, hogy a tipikus le mans-i időjárás utolér minket, de szerencsénk volt, és kisütött a nap. Tegnap nehezebben találtam meg a megfelelő egyensúlyt, ma már sokkal jobban ment. Tudtam, hogy az én sebességem egy kicsit jobb, mint Casadeié. Az utolsó körben elkaptam őt, és 25 fontos pontot szereztem.”

„Köszönöm a szurkolóknak, akik a MotoGP futam után is maradtak, hogy megnézzék a versenyünket. És szeretnék köszönetet mondani a Dynavolt Intact GP MotoE csapatának is, akik néhány apró változtatást eszközöltek a motoron, így az első körökben egy kicsit jobban tudtam tartani a lépést az élen haladókkal” – tette hozzá a svájci. „Jövő héten Estorilban a Supersport-világbajnokságban versenyzek, majd Mugellóban folytatom a MotoE-vel. „

Casadei kifejtette: „Ma este ünnepelünk, elégedett vagyok ezzel a futammal. Erős voltam, de nem éreztem magam erősebbnek, mint az első futamon. Nem tudom miért, de az első körtől kezdve nem éreztem jól magam a féktávokon. Ettől függetlenül ez egy nagyon jó hétvége volt, aminek nagyon örülök. Most már nagyon várom a következő futamot Mugellóban.”

Canepa pedig, aki szombaton ünnepelte 34. születésnapját, a futam után így nyilatkozott: „Nagyszerű érzés, mert már régóta vártam erre a dobogóra. A motor nagyszerű volt, csak a rajtom volt rossz, és vissza kellett küzdenem magam. Ezt a dobogós helyet édesanyámnak ajánlom, akinek ma van a születésnapja”.

Le Mans – MotoE 2. futam végeredménye:

1 Dominique AEGERTER Dynavolt Intact GP MotoE ENERGICA
2 Mattia CASADEI Pons Racing 40 ENERGICA 0.567
3 Niccolo CANEPA WithU GRT RNF MotoE Team ENERGICA 1.688
4 Kevin ZANNONI Ongetta SIC58 Squadracorse ENERGICA 1.696
5 Eric GRANADO LCR E-Team ENERGICA 1.831
6 Hikari OKUBO Avant Ajo MotoE ENERGICA 2.181
7 Matteo FERRARI Felo Gresini MotoE ENERGICA 2.297
8 Hector GARZO Tech3 E-racing ENERGICA 2.966
9 Marc ALCOBA Openbank Aspar Team ENERGICA 3.961
10 Miquel PONS LCR E-Team ENERGICA 4.210
11 Andrea MANTOVANI WithU GRT RNF MotoE Team ENERGICA 4.419
12 Alex ESCRIG Tech3 E-racing ENERGICA 4.911
13 Xavi FORES Octo Pramac MotoE ENERGICA 6.158
14 Xavi CARDELUS Avintia Esponsorama Racing ENERGICA 6.887
15 Maria HERRERA OpenBank Aspar Team ENERGICA 9.802
16 Kevin MANFREDI Octo Pramac MotoE ENERGICA 10.296
17 Alessio FINELLO Felo Gresini MotoE ENERGICA 19.456