2024. március 29. 06:01
KezdőlapMotoGPSziluett és hang (Videó) - Az Aprilia február 10-én fedi fel magát

Sziluett és hang (Videó) – Az Aprilia február 10-én fedi fel magát

Az Aprilia gyári istállója bejelentette, hogy mikor tartják a csapatbemutatójukat: a noaleiek közvetlenül az LCR Honda prezentációját követő napon rántják le a leplet idei motorjaikról.

Ne felejtsük el, hogy az Aprilia lényegében igen jelentős változásokan megy át eben a holtszezonban, hiszen az elmúlt években gyakorlatilag nem volt a a szó hagyományos értelmében gyárinak nevezhető csapatuk a MotoGP-ben. Az olasz márka a Gresini Racinggel szövetkezve állított két motort rajtrácsra, azonban ez nyilvánvalóan nem az a koreográfia volt, mint ahogy mondjuk a Yamaha, a Ducati, a Suzuki, vagy éppen a Honda szerepel a MotoGP-ben egy saját gyári istállóval. 2022-re ez az Apriliánál is megváltozott, hiszen véget ért az együttműködésük a Gresini alakulattal, a noaleiek pedig önálló csapat felállítása mellett döntöttek – akárcsak ellenfeleik esetében ezt az előbb említettük.
 

Ilyen tekintetben tehát abszolút újdonságként lehet tekinteni az Aprilia gyári gárdájára, mely nemes egyszerűséggel az „Aprilia Racing” nevet viseli majd. Versenyzőfelállásukat tekintve a tavaly év végén tapsztaltakhoz képest nem lesz változás, hiszen ugyanúgy az Aleix Espargaro – Mavercik Vinales kettőssel folytatják idén is. A színösszeállítás vonatkozásában meglepő lenne, ha nem a rájuk jellemző és egyben a márkától hagyományosa megszokott összeállításban láthatnának majd pompázni motorjaikat, viszont már nem kell sokat várni arra, hogy ez kiderüljön, hiszen az Aprilia február 10-én prezentál.

Alább olvasható a csapatbemutatók időpontjainak teljes listája, amelyről már csak a VR46 Ducati dátuma hiányzik. Alighanem hamarosan ők is közzéteszik majd, hogy mikor rántják le a leplet versenygépeikről.

Január 15. – Gresini Ducati
Január 24. – RNF WithU Yamaha
Január 27. – Red Bull KTM, Tech3 KTM
Február 2. – Pramac Ducati
Február 4. – Monster Energy Yamaha
Február 4. – Team Suzuki Ecstar
Február 7. – Ducati Lenovo Team (új időpont)
Feburár 8. – Repsol Honda
Február 9. – LCR Honda
Február 10. – Aprilia Racing

Fotó: Aprilia Racing