2024. március 29. 09:44
KezdőlapMotoGPMiller: Döcögős volt a szezonkezdés

Miller: Döcögős volt a szezonkezdés

Jack Miller reméli, hogy Argentínában végre zökkenőmentes futamot teljesíthet, mivel úgy véli, fekszik neki a termasi pálya.

A királykategóriában egészen eddig egyszer sikerült az ausztrál versenyzőnek elhódítania az első rajtkockát. Érdekes egybeesés, hogy ez az eset pont a soron következő pályán, az argentin aszfaltcsíkon történt 2018-ban. Ami roppant emlékezetes volt, ugyanis rajta kívül az összes versenyzőt hátrasorolták a rajtrácson: mindenki más a vizes pályára való motorral ment ki a rajtrácsra, ám amikor látták, hogy szárad az aszfalt, visszamentek a száraz pályás motorért, amiért büntetés járt – Miller volt az egyetlen, aki megkockáztatta a szárazat. A 4 évvel ezelőtti futamon Miller végül a negyedik helyen zárt.

A gyári Ducati csapat nem kezdte jól a szezont. Mind Bagnaia, mind Miller szeretne végre bizonyítani, és az ausztrál úgy véli, eljött az idő.

Az ausztrál pilóta szavait a Speedweek.com idézi:

„A szezonkezdés meglehetősen döcögős volt, pedig mindkét eddigi futamon meg lett volna a lehetőségünk arra, hogy dobogóra álljunk. Remélem, hogy Argentínában végre egy zökkenőmentes versenyt teljesíthetünk.”

Jack Miller csapattársa, Pecco Bagnaia is hasonlóképpen vélekedik:

„Indonéziában végre ugyanolyan érzés volt motorozni, mint tavaly. Sajnos sem Katarban, sem Mandalikában nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. Remélem, hogy Argentínában ez végre sikerül. Nagyon kedvelem ezt a pályát, szóval ez a futam fordulópont lehet számunkra.”