2024. április 18. 23:35
KezdőlapMotoGP10-ből nyolcasra értékeli magát Darryn Binder

10-ből nyolcasra értékeli magát Darryn Binder

Darryn Binder szerint azok közül, akik kritizálják őt, sokan nincsenek tisztában azzal, mit vállalt magára, amikor a Moto3-ból egyből a MotoGP-be szerződött.

2021-ben Darryn Binder még a Moto3-as géposztály mezőnyét erősítette. A fiatalabbik Binder-fivér tavaly kétszer indulhatott a pole-pozícióból, emellett pedig kétszer állhatott dobogóra (ezekben csak egy futam az átfedés). Bár 2020-szal ellentétben tavaly nem tudott nyerni, így is legjobb szezonját teljesítette, és hetedik lett összetettben.

Bár egy összetett hetedik hely az esetek többségében nem szokott jó ajánlólevél lenni, Binder számára ez is új kategóriaváltást hozott. A dél-afrikai ráadásul nem is egy, hanem két kategóriát ugrott akkor, amikor igent mondott a WithU RNF ajánlatára – a MotoGP-ben.

Szezonja nem alakul egyszerűen, ugyanis eddig mindössze két alkalommal tudott pontot szerezni. Ezek közül viszont az egyik, a csuromvizes indonéz futamon egy bravúros tizedik hely volt. 10 szerzett pontja pontosan ugyanannyi, mint csapattársáé, a többszörös világbajnoki második helyezett Andrea Doviziosóé. Ő a maga részéről együtt tud élni ezzel az eredménysorral elmondása alapján.

Néha az emberek egy kicsit megfeledkeznek (a kategóriaváltásról). De csak egy kicsit” – mondja Binder. „Nagy lépés volt ez. Ha az ember valamit jól csinál, azt várják tőle, hogy azt folytatni is fogja. De néha vissza kell lépni egyet. Mindent az ellenőrzésünk alá vonni, hogy aztán megint mehessen tovább a jó mederben. És azt gondolom, a Sachsenringen pontosan ez történt. Pontszerzés után jöttem Barcelonából,  jól mentem, jó voltam az edzéseken. Aztán persze elrontottam az időmérőt. Persze az ember folyamatosan ezt akarja, de továbbra sem szabad elfelejteni, hogy ez egy óriási lépés volt. És erre néha magamat is emlékeztetni kell.

Binder számszerűsíteni is tudja, hogy osztályozza magát. „Erős 10-ből nyolcas. Nyolc, mert a Moto3-ból érkeztem, de sokszor egyáltalán nem voltam rossz. Nyilván volt pár küzdelmes verseny, a Sachsenringen meg kiestem. Alapvetően viszont jó munkát végeztem. Folyamatosan kerülök közelebb a többiekhez.