szombat, május 21, 2022
Moto GP - 🇵🇹 Portugál Nagydíj
Moto GP - 🇪🇸 Spanyol Nagydíj
Moto GP - 🇮🇹 Olasz Nagydíj
Moto GP - 🇫🇷 Francia Nagydíj
🇬🇧 Brit Superbike - Oulton Park
🇬🇧 Brit Superbike – DONINGTON PARK
WorldSBK - 🇳🇱 Assen 1.verseny
WorldSBK - 🇳🇱 Assen 2.verseny
WorldSBK - 🇵🇹 Estoril 1.verseny
WorldSBK - 🇵🇹 Estoril 2.verseny
KezdőlapMotoGPAragon 2026-ig hosszabbított

Aragon 2026-ig hosszabbított

Az új szerződés értelmében a Dorna legalább 3 futamot garantál a Motorland Aragonon 2022 és 2026 között. Ebbe beleszámolva az ideit is, melyre szeptember közepén kerül sor. Ez persze nem érte váratlanul egyik felet sem, a Dorna célja már korábban is az volt, hogy a spanyol helyszíneket rotálják a versenynaptárban. Ennek célja, hogy egy évben kevesebbszer utazzanak Spanyolországba, és ne legyen 4 vagy 5 verseny is a Ibériai-félszigeten.

- Hirdetés -

Az aragon pálya 2010-ben épp a magyar futam helyére került be, majd ragadt a körforgásban. Azóta megszakítás nélkül rendeznek itt versenyeket, a koronavírus sújtotta 2020-as naptárban pedig még dupláztak is. A szerződés végére már 16 éve lesznek a MotoGP-ben.

Carmelo Ezpelata, a Dorna Sports elnöke: “Szívesen vagyunk Aragonban. A két nehéz évben, amin keresztül vagyunk, Aragon jelenlétével és segítségével két futamot is rendeztünk 2020-ban, majd 2021-ben is. Ezek nagyon fontosak voltak abban, hogy előre lépjünk. Addig leszünk Aragonban, amíg csak az aragóniaiak akarják. Mi örökre szeretnék itt maradni.”

Arturo Aliaga, Aragónia alelnöke és a Motorland elnöke: “Ez az aláírás egyértelmű jele, hogy az aragon kormány elkötelezett a versenypálya iránt. Ne feledjük, hogy ennek a pályának nagyszerű presztízse van és nagy tapasztalata ilyen események szervezésében. De tovább kell haladnunk ebben is, mert a nagyszerű nagydíjak ünneplésének következménye, hogy fellendítette a terület és a gazdaság aktivitását is, miközben viszi Aragónia hírét a világban.”