2024. április 20. 16:17
KezdőlapMotoGPBiaggi: Assen kárpótolta Espargarót Barcelonáért

Biaggi: Assen kárpótolta Espargarót Barcelonáért

Egy ideig még bizonyára emlegetni fogják a nézők Aleix Espargaró korai ünneplését Barcelonában. Assenben azonban drámai felzárkózást mutatott be.

Max Biaggi sok mindennek örülhetett a hétvégén. Először is, betöltötte 51. életévét, melyre nem is kaphatott volna szebb ajándékot Ayumu Sasaki pole pozíciójánál, illetve győzelménél. Ezen kívül Aleix Espargaró teljesítménye is teljesen lenyűgözte az olasz legendát. A spanyol versenyző idén a világbajnoki cím felé száguld, melynek megszerzésére minden esélye megvan.

Biaggi a következőképpen fogalmazott a hétvégét illetően:

„Assen kárpótolta Espargarót Barcelonáért. Mivel Fabio elesett, így közelebb kerültek egymáshoz a világbajnoki tabellán. Csak néhány pont választja el őket. Még csak az idény felénél tartunk, nagyon hosszú út áll még Aleix előtt. Szerencséje volt, hogy a Fabióval való ütközés során nem sérült meg a motorja, így folytatni tudta a versenyt. Ha nem történik ez, feltehetően a győzelemért is harcolhatott volna.”

Aleix Espargaró 2009 óta tagja a világbajnokságnak, de ennyire erős szezonja eddig sohasem volt. Idén sikerült megszereznie első győzelmét, és számos dobogós helyezéssel rendelkezik a spanyol, melyeket a 2022-es idényben gyűjtött be.

Aleix és az Aprilia sosem képviseltek még ilyen magas szintet, mint most.” – folytatja Biaggi.

„Eddig esélyük sem volt a világbajnoki címért harcolni. Aleix meg van róla győződve, hogy ez a szezon élete nagy pillanata, és egy olyan cél körvonalazódik a fejében, amiről eddig csak álmodott. Egyelőre az a legfontosabb, – mindenki számára – hogy minél kevesebb hibát kövessen el.”

Forrásgpone.com