2024. április 16. 22:30
KezdőlapMotoGPMarc Marquez: "A Honda kritikus helyzetben van"

Marc Marquez: „A Honda kritikus helyzetben van”

10 héttel az utolsó műtét után ha motoron nem is, de már a Honda garázsból próbálja segíteni csapata dolgát Marc Marquez. A spanyol versenyző azért utazik el Ausztriába, hogy személyesen részt tudjon venni a munkafolyamatokban, ezáltal felkészültebb legyen a visszatérésekor. Nem mellesleg a csapatának is szükség lehet a segítségére.

A közösségi oldalak tanulsága szerint jól halad a rehabilitáció, hiszen már úszni, futni, és edzőterembe is jár, amikor nem otthonról nézi a versenyeket. Kedden kamerás stáb is elkísérte az edzésre Madridban, ahol készült vele interjú is. A visszatérésről persze semmi konkrétumot nem tudott mondani, de két év után igazán optimistának tűnik a felépülésével kapcsolatban

„Kínszenvedés volt, és nem két nap, vagy egy-két hónap, hanem már két éve. Hiába nyertem futamokat, nagyon nehéz volt. Jerezben rájöttem, hogy valamin változtatni kell. Nagyon kemény volt, és mentálisan most is az – nem azért, mert nem versenyzek, hanem mert folyamatos kételyeim vannak a karommal kapcsolatban. Nem lehet több műtétem. Meggyőződésem szerint ez jól sikerült, de gondolatban mindig ott van a kisördög. A korábbi műtétek tapasztalatai alapján jó úton vagyok. Azért is akartam ezt a beavatkozást, mert a másik választás a visszavonulás lett volna.”

Forrás: Repsol Honda

Ami biztos, hogy Mugello óta először lesz ott a paddockban, igaz egyelőre nem bőrruhában és sisakban. Bár ő ezzel nem is szeretne a következő szezonig várni. A csapata mellett pedig az őt helyettesítő Bradl-nek is sokat segíthet.

„A Honda kritikus helyzetben van. A csapattal sokat beszélünk, hogy megértsem a 2022-es motort és a helyzetüket. Ezért is megyek Ausztriába, hogy mindenkivel tudjunk beszélni, és a Honda Japánból érkező embereivel is találkozzak. Együtt dolgozunk, így együtt nyerünk és együtt veszítünk, és erősebben térünk vissza. Stefan Bradl-lel is sokat beszéltünk, velünk és Santival sok új dolgot tesztelnek, és tudják, milyen a motorozási stílusom. Mugelloban azt mondtam, otthon leszek, de kapcsolatban akarok maradni a csapattal. A korábbi műtéteknél nagyon kiszakadtam, most szeretném, ha jobban be tudnék kapcsolódni a folyamatokba, így amikor visszatérek, minden frissebb lesz.”

Forrás: Repsol Honda

A visszatérés mellett másik gyakran előforduló kérdés, hogy milyen formában lehetséges. Tavaly sérülten is nyert futamokat, ez akár bizakodása is adhat okot, de Marqueznek már más céljai az elsődlegesek.

„Nem az a cél, hogy visszatérjek győzni, hanem hogy visszatérjek és élvezzem a motorozást. Fájdalom nélkül, és versenyképesen. Ha ezt elérem, minden más már jön magától.”