2024. április 19. 20:38
KezdőlapMotoGPMiller Bastianinire szavazna a 2023-as Ducatin

Miller Bastianinire szavazna a 2023-as Ducatin

A Ducati eddig uralta a MotoGP spielbergi hétvégéjét. A győzelemre esélyesek listája azonban még hosszabb – mondta Jack Miller.

Jack Miller ebben a szezonban negyedszer jutott be a top3-ba a kvalifikáción. Austinban, Le Mans-ban és Silverstone-ban is dobogóra állhatott, miután az első sorból indult, de Miller még mindig vár az első idei győzelmére.

„Azzal az ismeretlen tényezővl, hogy közvetlenül a rajt után lesz egy új sikán, elég kaotikus lesz. Az biztos, hogy jobb elöl menni. Ma ez volt a fő cél” – nyilatkozta az ausztrál. „Azt hittem, hogy van esélyem [a pole pozícióra], de nem sikerült mindent összeraknom. A többiek egy kicsit jobban tudták nyomni, én csak néhány ezredet találtam a második gumikon.”

„Eddig azonban jó hétvége volt” – tette hozzá Miller. „Minden edzésen és minden körülmény között gyors voltam. Az FP4-ben azt terveztem, hogy a kemény hátsó gumit használom, de a Michelin a hőmérséklet miatt nem javasolta. Így maradtunk a használt közepes gumin, és ez jó volt. Az biztos, hogy van visszaesés, a gumikopás nagy probléma itt a Red Bull Ringen.”

A 28 körös versenyre előretekintve a háromszoros MotoGP-győztes úgy érzi, összességében jó formában van. „Határozottan úgy érzem, hogy megvan a tempóm. De nem csak a Ducati, Fabio is nagyon erős és hihetetlenül gyors, plusz Joan [Mir] és Alex [Rins] egész hétvégén jól motorozott, Maverick is – szóval a lista hosszú, és nem csak a Ducati versenyzői, akik mind rendkívül gyorsak a rajtrácson.”

„Szerintem elég hektikus verseny lesz, hasonlóan Silverstone-hoz – folytatta Miller. „A legfontosabb dolog, hogy mindig ott legyünk és elkerüljük a hibákat. Mert itt egy apró hiba, ha például kissé elhibázod a fékezési pontot, nagyon sokba kerülhet. Az FP4 során végig a tempómon dolgoztam, és megtaláltam az összhangot. Az biztos, hogy ennél többet kell majd találnunk azonban, mert az összes srác késő estig dolgozik majd, hogy a tempójukat megpróbálják javítani.”

„Rengeteg Ducati van a pályán, de végső soron ez egy egyéni sport, és mindenki saját magáért versenyez. Akár Ducatiról, akár más gyártóról van szó, a MotoGP a motorversenyzés ‘királykategóriája’. Azt hiszem, mindannyian tisztelettel vagyunk iránta, és tudjuk, mit teszünk. Persze időről időre előfordulhatnak balesetek, de szerintem mindenki érti és tudnia kell, hogy mit csinál.”

Jack Miller a szezon végén búcsút vesz a Ducatitól, és a Red Bull-KTM gyári csapatához kerül. Hogy Enea Bastianini vagy Jorge Martin lesz-e az utódja a Ducati gyári csapatánál, hamarosan eldől.

Vajon kit választana Miller? „Ez most nyomás alá helyez engem. Szerintem Enea fantasztikus munkát végez – már tavaly is a régi motoron. Ő jött esélytelenebbként, és már a dobogón állt egy kétéves motorral. Most a tavalyi modellel versenyez, és három futamot nyert vele. Igen, vannak hullámvölgyei, de ez a második MotoGP-szezonja. Ez teljesen normális, és ez mindkettőjüknél így van. De ha most döntenem kellene, akkor őt választanám” utalt az ausztrál Bastianinire.