2024. április 16. 17:47
KezdőlapMotoGPSpielberg - Bagnaia első győzelmét szerezte Spielbergben

Spielberg – Bagnaia első győzelmét szerezte Spielbergben

A Ducati egyeduralomba ugyan bele tudott piszkálni Quartararo, de a győzelmet Bagnaia szerezte meg a francia előtt, a dobogó legalsó fokára pedig Miller állhatott fel.

Felhős, de száraz időben kezdődhetett meg a királykategória futama Spielbergben. Bagnaia rajtja sikerült a legjobban, azonnal átvette a a vezetést honfitársától, Enea Bastianinitől. Joan Mir bukott rögtön a futam elején, a spanyolnak ez volt a hatodik nullázása az elmúlt kilenc futam során. Quartararónak nem sikerült előrébb lépnie a verseny kezdetén, sőt egy pozícióval hátrébb is került, legnagyobb bajnoki riválisa, Aleix Espargaró pedig a 3. körre megérkezett mögé.

Az első négyes Ducati különítmény a futam korai szakaszában meg tudott lógni a mezőnytől – Bagnaia, Bastianini, Miller, Martín sorrendben haladtak az élen. A 4. körben Miller nézett be Bastianini mellé és meg is tudta előzni a márkatársat. Az olasz nem lélegezhetett fel, azonnal megkapta Martínt is a nyakába, akivel oda-vissza előzgették egymást. A csatának köszönhetően Viñales közelítette meg őket. Az apriliás azonban hibázott, aminek következtében visszaesett a nyolcadik helyre.

A 6. körben Bastianini és Martín még mindig egymással voltak elfoglalva, aminek az lett az eredménye, hogy megérkezett Quartrararo és el is ment Bastianini mellett. Az olasz nem sokkal később valószínűleg technikai probléma miatt elhagyta a pályát és kiszállt a küzdelmekből. Eközben Gardner a 4-es kanyarban bukott.

A 7. körben Miller előzte csapattársát, de az olasz azonnal vissza tudta venni a pozíciót. A 10. körben Martín elkezdett felzárkózni a gyári Ducati duóra, folyamatosan faragott hátrányából.

A harmadik japán siker nem jött össze a nap folyamán, Nakagami bukása okán idejekorán fejezte be a versenyt. Természetesen a győzelemre reális esélye egyébként sem volt.

Jorge Martín a 11. körben megérkezett Millerre, nagyon nagy tempókülönbséggel ért oda a páros mögé.

Millernek már hátra fele kellett figyelnie, Bagnaia egy kis előnyt tudott kimotorozni. Eközben Marini és Viñales között alakult ki csata, amiből az olasz jött ki győztesen a 6. helyért.

A futam felénél Quartararo kezdett gyorsulni a 4. helyen, folyamatosan közeledett Martínra, aki viszont nem tudta átverekedni magát Milleren. Aleix Espargaró nem tudta tartani a tempót francia riválisával, lemaradt a tabellavezető mögött.

12 körrel a leintés előtt Martín hibázott, így Quartararo megörökölte tőle a 3. helyet.

Martín tempója ezután visszaesett, nem tudott visszazárkózni a franciára egy darabig. Zarco nagyon szeretett volna elmenni Viñales mellett, de igyekezete túl soknak bizonyult és kiszélesítette a pályát. Ennek ellenére percekkel később a ducatis francia és a nyakában motorozó Rins is megelőzte a spanyolt, ahogy Brad Binder is maga mögött hagyta az apriliást.

A másik Aprilia is szenvedett a fogyó abroncsok miatt a futam ezen szakaszán, Espargaróra Luca Marini érkezett meg 9 körrel a leintés előtt és meg is tudta előzni a spanyolt az 5. helyért folytatott küzdelemben. Az élen a sorrend változatlan volt, Bagnaia 1 másodperces előnyt tudott felépíteni, míg Quartararo megérkezett Millerre, majd Martínnak is sikerült visszaküzdenie magát közvetlenül mögéjük. Aleix Espargaró kálváriája folytatódott, 5 körrel a leintés előtt Zarco is odaért mögé és meg is tudta előzni. 1 körrel később Quartararo szánta rá magát az előzésre és el is tudott menni Miller mellett, akire megérkezett Martín is. A 3. helyért zajló csata Bagnaiának kedvezett, aki egy biztonságos, másodperc feletti előnnyel haladt az élen.

Az utolsó kör kezdetén Martín előzte volna Millert, de próbálkozása bukással végződött. Quartararo a futam végére meg tudta közelíteni Bagnaiát, de az olasz okosan osztotta be az előnyét és behúzta zsinórban harmadik futamgyőzelmét (ez utoljára Casey Stonernek sikerült a Ducati kötelékében 2008-ban). Quartararo és Miller a 2. és 3. helyen fejezték be a futamot. A dobogósokat követte Luca Marini a 4. pozícióban (élete legjobb királykategóriás helyezése ez és egyben a legjobb független versenyző is ő lett a futamon), míg a top10-be Zarco, Aleix Espargaró, Brad Binder, Rins, Bezzecchi és Martín fértek be.

Spielberg – MotoGP futam végeredménye: 
1 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo DUCATI
2 Fabio QUARTARARO Monster Yamaha YAMAHA 0.492
3 Jack MILLER Ducati Lenovo DUCATI 2.163
4 Luca MARINI Mooney VR46 DUCATI 8.348
5 Johann ZARCO Pramac Racing DUCATI 8.821
6 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing APRILIA 11.287
7 Brad BINDER Red Bull KTM KTM 11.642
8 Alex RINS Team SUZUKI SUZUKI 11.780
9 Marco BEZZECCHI Mooney VR46 DUCATI 16.987
10 Jorge MARTIN Pramac Racing DUCATI 17.144
11 Fabio DI GIANNANTONIO Gresini Racing DUCATI 17.471
12 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM KTM 18.035
13 Maverick VIÑALES Aprilia Racing APRILIA 20.012
14 Alex MARQUEZ LCR Honda HONDA 26.880
15 Andrea DOVIZIOSO RNF Yamaha YAMAHA 29.744
16 Pol ESPARGARO Repsol Honda HONDA 30.994
17 Stefan BRADL Repsol Honda HONDA 37.960
18 Raul FERNANDEZ Tech3 KTM KTM 42.082
19 Lorenzo SAVADORI Aprilia Racing APRILIA 46.666
20 Remy GARDNER Tech3 KTM KTM 1 kör
Nem ért célba:
Franco MORBIDELLI Monster Yamaha YAMAHA 3 kör
Darryn BINDER RNF Yamaha YAMAHA 16 kör
Takaaki NAKAGAMI LCR Honda HONDA 19 kör
Enea BASTIANINI Gresini Racing DUCATI 22 kör
Joan MIR Team SUZUKI SUZUKI