2024. április 19. 12:10
KezdőlapMotoGPZarco: Csak jól akarom érezni magam

Zarco: Csak jól akarom érezni magam

Johann Zarco már 6. éve tagja a MotoGP mezőnyének, de még mindig vár az első győzelmére ebben a kategóriában. 2018 óta nem járt Motegiben, nem akar pont most kockáztatni a siker érdekében.

A koronavírus-járvány megakadályozta, hogy 2020-ban és 2021-ben megrendezzék a Japán Nagydíjat, de most a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnye visszatér Motegibe. Így Johann Zarco, aki 2015-ben itt aratott győzelmével megpecsételte első Moto2-es bajnoki címét, pénteken először ül majd Ducatira a Twin Ringen.

„Csak jól akarom érezni magam ezen a pályán. Eltelt 3 szezon azóta, hogy nem voltam itt.” – emlékezett vissza a 32 éves francia.

„Elég jól ismerem a Ducatit, de még mindig fejlesztem magam a rajta. Amit a Ducati az elmúlt két évben és a mai napig mutatott, és ami idén is megerősítést nyert, versenyképesek leszünk. Van egy motorom, amivel itt nyerhetek.”

Zarco kétli, hogy a hosszú szünet utáni visszatérés Motegiben bármilyen hatással lesz az erőviszonyokra.

„Azt hiszem, inkább a világbajnokságon fogjuk látni a helyzetet. Annak ellenére, hogy három év után először vagyunk újra itt, megvan az idei szezon ritmusa. Amikor sok versenyt teljesítünk egymás után, mint most, akkor felszállsz a motorra, és készen állsz rá. Nem hiszem, hogy sok meglepetést fogunk látni.”

„Nagyjából mindenhol megdöntjük a köridőket. Ha a körülmények jók lesznek a hétvégén, akkor biztosan gyorsak leszünk.”