2022. december 09. 13:12
MotoGP - 🇬🇧 Brit Nagydíj
MotoGP - 🇦🇹 Osztrák Nagydíj
MotoGP - 🇸🇲 San Marinói Nagydíj
MotoGP - 🇪🇸 Aragón Nagydíj
MotoGP - 🇯🇵 Japán Nagydíj
MotoGP - 🇹🇭 Thai Nagydíj
MotoGP - 🇦🇺 Ausztrál Nagydíj
MotoGP - 🇲🇾 Maláj Nagydíj
MotoGP - 🇪🇸 Valenciai Nagydíj
Superbike - 🇨🇿 Most 1.verseny
Superbike - 🇨🇿 Most 2.verseny
Superbike - 🇫🇷 Magny-Cours 1.verseny
Superbike - 🇫🇷 Magny-Cours 2.verseny
Superbike - 🇪🇸 Catalunya 1.verseny
Superbike - 🇪🇸 Catalunya 2.verseny
Superbike - 🇵🇹 Portimao 1.verseny
Superbike - 🇵🇹 Portimao 2.verseny
Superbike - 🇦🇷 San Juan 1.verseny
Superbike - 🇦🇷 San Juan 2.verseny
Superbike - 🇮🇩 Mandalika 1.verseny
Superbike - 🇮🇩 Mandalika 2.verseny
Superbike - 🇦🇺 Phillip Island 1.verseny
Superbike - 🇦🇺 Phillip Island 2.verseny
🇬🇧 Brit Superbike - Brands Hatch sprint
🇬🇧 Brit Superbike - Brands Hatch 2.verseny
🇬🇧 Brit Superbike - Brands Hatch 3.verseny
SuperSport - 🇦🇷 San Juan 2.verseny
SuperSport - 🇮🇩 Mandalika 1.verseny
SuperSport - 🇮🇩 Mandalika 2.verseny
SuperSport - 🇦🇺 Phillip Island 1.verseny
SuperSport - 🇦🇺 Phillip Island 2.verseny
KezdőlapMotoGPMinden idők legnagyobbja lehetett volna, de ő meg akart halni

Minden idők legnagyobbja lehetett volna, de ő meg akart halni

- Hirdetés -

Tíz éve teljesítette utolsó futamát a MotoGP-ben Casey Stoner. Az ausztrál versenyző a két világbajnoki címnél is többre vihette volna, ám betegsége korai visszavonulásra kényszerítette. Igaz, minden idők legnagyobbja egyébként sem akart lenni.

Tíz éve rendezték a MotoGP valenciai szezonzáróját, amely egyben Casey Stoner utolsó futama is volt a sorozatban. Az akkor még csak 27 éves motoros mindössze hét idényt töltött el a királykategóriában, és bár így is rendkívül eredményes pályafutást tudott maga mögött, az emberben ilyenkor nyilvánvalóan van némi hiányérzet.

Az ausztrál versenyző így is számos ranglistán előkelő helyen szerepel, és természetesen a két világbajnoki cím miatt sem kell magyarázkodnia. Ráadásul mindkét idényt egyértelműen ő uralta egy olyan mezőnyben, amelynek tagja volt többek között Valentino Rossi, Nicky Hayden, Dani Pedrosa és később Jorge Lorenzo.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Pályafutása alatt azonban eluralkodott rajta egy betegség, amelyet ráadásul csak jóval később diagnosztizáltak nála. A tünetek miatt a visszavonulás mellett döntött, pedig a következő években látott erőviszonyok ismeretében még jó pár vb-cím benne volt. Igaz, később elmondta, hogy öt elsőség fölé egyébként sem akart menni, vagyis minden idők legnagyobbjai közé semmiképpen sem emelkedhetett volna, legalábbis ebben a tekintetben.

Hiába a nagy előd, neki kellett kitaposnia az utat

Stoner akkor kezdett el motorozni hazájában, amikor honfitársa, Mick Doohan uralta a legmagasabb, 500 köbcentiméteres géposztályt. Az ausztrál versenyző 1994 és 1998 között zsinórban 5 világbajnoki címet nyert, ráadásul mindezt úgy, hogy 1992-ben akkorát bukott, hogy jobb lábánál az amputáció is felmerült. Ezért, valamint minden bizonnyal az azonos nemzetiség miatt Stoner szemében ő volt a legnagyobb motoros.

„Mick nem csak egy bálvány volt, ő volt az, akire az egész karrieremet alapoztam – nyilatkozta a Last on the Brakes című podcastban. – Amit a balesete után elért, annak senki még csak a közelébe sem ért az én szememben. Mindenki Valentinóról és másokról beszél, mert a számok tekintetében ők a legnagyobbak. Az én véleményem viszont az, hogy amit Mick egy ilyen sérülés után csinált, ahhoz senki nem ér fel. Egyfajta irányadó volt számomra, hogy mindig van valaki, akinek rosszabb a helyzete az enyémnél, és soha nem szabad feladni.”

Annak ellenére, hogy hazájában tombolt a motorsportőrület, Stonernek, illetve családjának nem volt könnyű dolga, ha az előrelépésről volt szó. Persze nem az akkor még ifjonc tehetségével volt gond, hanem elsősorban anyagi problémák hátráltatták, hiszen nem egy tehetős famíliába született. Éppen ezért nem indulhatott el akármelyik versenysorozatban.

A legendás Mick Doohan volt a példaképe

„Nem volt pénzünk, és még Ausztráliában is a versenyzés legolcsóbb formáját választottuk, ami a salak – idézte fel Stoner karrierjének kezdeti szakaszát. – A pályaversenyzés egy vagyonba került nekünk.”

Ha ez nem lett volna elég, mások is próbáltak keresztbe tenni neki. Még bőven tinédzserként megpróbált benevezni egy helyi bajnokságba, ám ez önhibáján kívül, egy egészen elképesztő húzás miatt nem jött össze neki.

„Ausztráliában nem szereztem sok barátot – jelentette ki a Rusty’s Garage podcastban. – Volt egy géposztály, amelyben tizennégy évesen lehetett versenyezni, úgyhogy megszereztem az ehhez szükséges engedélyt. Az induláshoz viszont klubtagnak kellett lenni, és abban az időben csak egy klub volt. Ezt a riválisom szülei működtették, akik visszautasították a jelentkezésemet. Ez lényegében elvette annak az esélyét, hogy Ausztráliában tizenhat éves korom előtt versenyezzek.”

Még a győzelmeket sem élvezte

Ennek következtében Stonernek nem volt más választása, mint Európába költözni. Szerencséjére nagyszülei az Egyesült Királyságban éltek, így az ország adta magát. Azonban hiába a nehézségek, már akkor is egyértelmű volt számára, hogy mit akar elérni a sportágban: eljutni a csúcsra.

„Mindig magasra tettem a lécet – mondta. – Mielőtt még egyáltalán eljutottam a nagydíjakig, biztos voltam benne, hogy világbajnok lehetek. Nem elbizakodott voltam, de erre tettem fel az életem, az volt a célom, hogy eljussak a legmagasabb kategóriába, és kiderüljön, hogy meg tudom-e szerezni a címet.”

Az első pofont viszont nagyon hamar megkapta. 2000-ben és 2001-ben a brit és a spanyol nemzeti bajnokságokban versenyzett 125 köbcentiméteres motorokkal, valamint ugyanebben a géposztályban két világbajnoki futamon is elindult. A következő idényben pedig már rögtön a 250-esek között kellett szerepelnie, ám 16 hétvégén egyszer sem állhatott dobogóra. Ekkor nagyon komolyan megkérdőjelezte önmagát.

„Az első év majdnem véget vetett [az álmaimnak] – emlékezett vissza a 2002-es évre Stoner. – A mérnökömmel nehéz volt együtt dolgozni, mert fiatal kölyöknek tartott engem, aki semmit nem tud, és nem könnyítette meg a dolgomat. Nagyon kemény idényem volt. Rögtön a 250-es kategóriában indultam, máris a második géposztályban voltam, egy lépésre a MotoGP-től. Ez nem volt jó út, de nem is volt más lehetőség. Abban az évben igazán arcul csapott a valóság, és arra gondoltam, hogy nem fog megvalósulni [a vb-cím]. Soha nem voltam optimista fickó, inkább realista, és úgy éreztem, futamot sem fogok nyerni, nemhogy bajnokságot.”

A sikertelen szezon után egyet visszalépett, és immáron állandó jelleggel a 125-ösök között versenyzett. Az ott töltött két évében egy-egy győzelmet szerzett, ami látszólag kevésnek tűnik, de első idényében ő lett a legjobb újonc, a másodikban pedig nagyon megverte a másik KTM-en ülő Mika Kalliót.

Ennek köszönhetően kapott egy második esélyt a 250-esek között, amivel már nagyon is élt. Sokáig a bajnoki címért is harcban volt a vele egykorú, de tapasztaltabb Pedrosával, ám mivel hazájában bukott és kiesett, két versennyel a vége előtt matematikailag is lemondhatott az elsőségről. A jó teljesítmény ellenére még ekkor sem volt biztosított a jövője.

„Évről évre küzdöttünk az eredményért és a szerződésért, próbáltunk pénzt szerezni a tulajdonosoknak – magyarázta, utalva a menedzsmentjére. – A versenyzői szakszervezettől is kaptunk támogatást, mert mi voltunk a kevés ausztrál egyike a bajnokságban. Ez kisegített minket, és néha ennek köszönhetően sikerült megtartani az ülést, ami máskülönben nem jött volna össze. Sokan nem tudják, hogy 2006-ig soha nem volt szerződésem, illetve motorom egészen az év kezdetéig, ellentétben mindenki mással. Szó szerint semmivel sem rendelkeztünk. Abban az évben már a szezon végén aláírtam a Ducatihoz 2007-re.”

No de ne szaladjunk ennyire előre! 2006-ban eljött a várva várt lehetőség, és egy kisebb huzavona után Stoner, illetve akkori csapata, az LCR a Honda motorját használva bemutatkozhatott a királykategóriában. Az ausztrál versenyző pedig nagyon hamar bizonyította, hogy nagy dolgokra hivatott.

Már a második hétvégéjén, Katarban megszerezte a pole pozíciót, a következő fordulóban pedig nagyon közel volt élete első királykategóriás futamgyőzelméhez. Törökországban azonban végül a második helyen ért célba, miután Marco Melandri az utolsó kör végén maga mögé utasította.

Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy debütáló szezonjában semmilyen kétséget nem hagyott magával kapcsolatban. A rögtön a gyári Hondához került Pedrosa valamelyest elhomályosította Stonert, aki ráadásul rengeteget bukott. Összesen hat versenyt kellett feladnia, Németországban pedig el sem indulhatott, miután a bemelegítésen agyrázkódást szenvedett. Az akkoriban a csapatnál dolgozó Ramon Forcada szerint a rengeteg esés oka az ausztrál versenyző vezetési stílusa, illetve a nem megfelelő első gumi volt.

„Összesen huszonhárom bukása volt abban az évben – emlékezett vissza az idén visszavonult mérnök. – Casey-nek szüksége volt arra, hogy igazán érezze a motor elejét, a hátulja nem érdekelte.”

Stonernek mentálisan sem tett jót a rengeteg hiba. Az akkor 21 esztendős pilóta pályafutása elején annyira önkritikus volt, hogy még a sikereknek sem tudott igazán örülni. El lehet képzelni, min ment keresztül, amikor be sem fejezett egy futamot.

„Néha akkor sem voltam boldog, amikor nyertem, mert tudtam, hogy nem a lehető legjobban teljesítettem a versenyen, hibákat követtem el – magyarázta. – Nagyon kritikus voltam magammal szemben. Szégyelltem magam, amikor hibáztam vagy nem hoztam a várt eredményt az adott hétvégén.”

2007-ben aztán óriási lehetőséghez jutott, hiszen gyári csapathoz szerződött. Stonert a Ducati igazolta le az addigra már hatszoros futamgyőztes Loris Capirossi mellé. Az ausztrál versenyző viszont nemhogy a tapasztalt és eredményes csapattársától nem ijedt meg, de még az akkor már egyértelműen a legnagyobbként emlegetett Rossitól sem: a katari idénynyitón emlékezetes csatában győzte le őt, megszerezve első diadalát a MotoGP-ben.

Hogy minek volt köszönhető a szárnyalás? Nem elsősorban a jó technikának, hanem a gumiknak, legalábbis Forcada szerint. „Amikor találkoztunk, mindig azt mondta, hogy »ez a motor nem kiemelkedő, de az első gumi lehetővé teszi, hogy azt csináljak, amit akarok. Ez az egyetlen titok« – árulta el a katalán mérnök.

Stoner megállíthatatlannak bizonyult, és nem volt kérdés, hogy megnyeri a Ducati történetének első és egészen a mostani szezonig egyetlen bajnoki címét. Az ausztrál versenyző 6 pole pozícióval és 10 győzelemmel fejezte be az idényt, legrosszabb eredménye pedig a Japánban szerzett hatodik helye volt. Igaz, akkor biztosan nem volt csalódott, mivel azon a versenyen biztosította be bajnoki címét, három futammal a vége előtt.

15 éve: Casey Stoner, a Ducati egyetlen egyéni világbajnoka

Stoner végül 125 pontos előnnyel, azaz öt győzelemnyi különbséggel előzte meg Pedrosát. A sors iróniája, hogy míg az alsóbb kategóriákban a spanyol versenyző három bajnoki címet nyert, vetélytársa pedig egyet sem, addig a MotoGP-ben megfordultak az erőviszonyok: Stoner már a legelső lehetőségével élt, míg Pedrosa soha nem ért fel a csúcsra.

Laikusként talán azt lehetne gondolni, hogy Stoner az addiginál felszabadultabbá vált ebben a szezonban, és a korábbiaknál jobban örült a sikereknek. Elmondása szerint azonban ez távolról sem volt így, ami a hatalmas tehernek tudható be.

„A 2007-es idényt nem igazán élveztem, mert óriási volt a nyomás a családom és mindenki más felől – vallotta be. – Még a győzelmek sem voltak élvezetesek, csupán megkönnyebbülést éreztem, hogy vége a hétvégének. Pályafutásom későbbi részében megtanultam sokkal jobban kiélvezni a diadalokat, leszámítva az utolsó éveket. Őszintén szólva hatalmas nyomást helyeztem magamra, hogy összejöjjenek a dolgok, nem szerettem hibázni. Valószínűleg ez erősebb volt, mint amennyire nyerni szerettem.”

Stoner 2008-ban ott folytatta, ahol pár hónappal korábban abbahagyta, és megnyerte a katari nyitányt. Utána egy gyengébb periódus következett, majd jött egy brutális sorozat, amelynél korábban csak ketten tudtak jobbat, azóta pedig senki sem: zsinórban hétszer szerzett pole pozíciót.

A Sachsenringen 20 pontra megközelítette Rossit, ám utána sorozatban háromszor is bukott. Ebből az első Laguna Secában, az olasz pilótával vívott legendás csatájukat követően történt, itt még be tudta hozni a második helyen a motort. Brnóban és Misanóban viszont kiesett, így végleg elvesztette az esélyét a címvédésre. Végül 280 ponttal zárt, ami akkor a legtöbb volt egy olyan versenyzőtől, aki nem ünnepelhetett az idény végén.

Még betegen is világbajnok lett

A 2009-es idényt szintén jól kezdte: öt futam alatt két győzelmet gyűjtött, és vezette a pontversenyt, majd két fordulóval később is csak 9 pont volt a hátránya Rossi mögött. A következő futamokon viszont komoly gondok jelentkeztek nála.

Stoner zsinórban háromszor nem állt dobogóra, és ami ennél sokkal nagyobb baj volt, hogy jóval a futamok vége előtt elfáradt. Az ausztrál motoros természetesen a végére akart járni a dolognak, és hamarosan meg is érkezett a diagnózis: vérszegénység és gyomornyálkahártya-gyulladás.

Az érintett vitatta az eredményt, és mivel állapota nem javult, radikális döntést hozott: augusztusban bejelentette, hogy kihagyja a soron következő három viadalt. A pihenő alatt kiderült, hogy laktózérzékenységben szenved, és ennek velejárói nem csak fizikailag viselték meg Stonert, aki sokakban nagyot csalódott.

„Rengetegen voltak, akikről azt gondoltam, hogy a barátaim, remek kapcsolatot ápoltunk, és a belemet is kidolgoztam értük. Még egy hónap sem kellett, hogy elpártoljanak tőlem, mert abban az évben szenvedtem – panaszkodott. – Minden futam után hánytam, és egyszerűen fizikailag nem voltam képes vezetni a motort. Fogalmunk sem volt, hogy mi a baj, jó néhány orvosnál jártunk, de senki nem tudott rájönni. Egészen addig, amíg vissza nem tértem Ausztráliába, és a saját kezembe nem vettem a dolgokat. Sokan viszont nagyon gyorsan hátat fordítottak nekem, és ekkor rájöttem, hogy ez mindenki számára üzlet.”

Stoner hozzátette, egészen addig azt érezte, hogy része egy csapatnak, hiába egyedül ült a motoron. Úgy gondolta, hogy együtt nyernek és együtt vesztenek, ám szerinte olyanok is elfordultak tőle, akik az ő érkezéséig alig értek el valamit a sportágban. Mindez keserű szájízt hagyott benne.

Bár visszatérése után sokkal jobban érezte magát, és két versenyen is diadalmaskodott, a kihagyott futamok után nem volt esélye a bajnoki címre. Végül a negyedik pozícióban végzett, ahogyan egy évvel később is, amikor csak az idény második felében tudott futamot nyerni, igaz, akkor hármat is.

2010 végén jelentős mozgások indultak be a pilótapiacon, elsősorban a Hondának köszönhetően, akik nehezen viselték, hogy a rivális Yamaha sorozatban háromszor nyerte meg a világbajnokságot. A siker érdekében megszerezték Stonert, akit egyébként a nagy ellenfél, azaz Rossi váltott a Ducatinál.

2011-ben aztán az ausztrál versenyző újabb világbajnoki címet szerzett. Bár ezúttal is 10 győzelemig jutott, egy fokkal kevésbé volt sima a menetelés, még akkor is, ha a 12 pole pozíciónál csak Marc Márquez tudott többet egy idényen belül: végső sikerét hazájában, Phillip Islanden biztosította be két fordulóval a befejezés előtt, ám ehhez az is kellett, hogy a címvédő Lorenzo a bemelegítésnél súlyos sérülést szenvedjen.

A 2012-es év szintén jól indult számára, hiszen háromból két versenyt is megnyert. Azonban a következő, franciaországi forduló előtt váratlanul bejelentette a visszavonulását, sokkolva ezzel a világot. Betegsége ugyanis nem jött rendbe, sőt, egy időben nagyon elhatalmasodott rajta.

Stoner csak a közelmúltban beszélt arról, hogy egy időben borzasztó gondolatok gyötörték az óriási stressz miatt, és elmondása szerint minél gyorsabban ment a pályán, annál inkább meg akart halni. Balszerencséjére csak évekkel a pályafutásának lezárása után derült ki, hogy a szorongásos megbetegedések egy fajtájával, krónikus fáradtsággal küszködik. Bár elmondása szerint pont az utolsó két évére javult valamelyest a helyzet, ennek ellenére a visszavonulás mellett döntött.

Stoner: „Minél gyorsabb voltam, annál inkább meg akartam halni”

Utolsó idényében újabb komoly balesetet szenvedett, amikor az indianapolisi időmérőn elszakadt a bokaszalagja. Bár a versenyt teljesítette, és a negyedik helyen ért célba, ezután a műtét mellett döntött, így kihagyta a következő három viadalt. Természetesen ez véget vetett annak az álomnak, hogy világbajnoki címmel búcsúzzon a sportágtól.

Stonernek még négy futama volt hátra visszatérése után, és visszavonulása szépre sikeredett. Utolsó három versenyén egyaránt dobogóra állhatott, ráadásul Phillip Islanden ismét győzött. Ezzel zsinórban hatszor diadalmaskodott hazai pályán, amivel Rossi mögött a második az örökranglistán. Mindezt közvetlenül azután tette, hogy bejelentették, a pálya 3-as kanyarja az ő nevét fogja viselni. Utoljára éppen tíz éve szerepelt a MotoGP-ben, és egy valenciai harmadik hellyel köszönt el.

10 éve: utolsó pár előre fuss Valenciában

A motorozással nem hagyott fel végleg: a következő években a Hondának, majd a Ducatinak is tesztelt, és bár mindkét gyártónál felmerült a beugrás lehetősége, a visszatérés mindannyiszor meghiúsult. 2015-ben részt vett a szuzukai 8 órás futamon, ám szereplése csúnya véget ért, amikor műszaki hiba miatt nagyot bukott. A verseny után a Honda hivatalosan is elnézést kért tőle a történtekért.

Még ezt megelőzően azzal is megpróbálkozott, hogy kettőről négy kerékre vált. 2013 januárjában bejelentette, hogy elindul a helyi V8-as Supercars bajnokságban, ám ott nem járt sikerrel. Mindössze a tizennyolcadik helyen végzett, legjobb eredménye pedig egy ötödik pozíció volt.

Stoner mostanra már teljesen visszavonult a motorozástól, jelenleg a golf az egyetlen sportág, amit űz. Feleségével és két gyerekével él, és mivel már nem kell folyamatosan a legjobbját nyújtania, a korábbi problémák sem okoznak neki akkora gondot, bár még mindig vannak hullámvölgyek.

Golfozással üti el szabadidejét Casey Stoner

„Manapság nem annyira, mert nem vagyok csúcsformában – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre 2019 végén. – Még mindig megvan a laktózérzékenységem, de egy sajt miatt most már nyugodtabb vagyok. Továbbra is szedek tablettákat, amelyek enyhítik a problémát. Jelenleg a krónikus fáradtsággal küszködöm. Akkor vettem észre, hogy gond van, amikor a golf megerőltetővé vált számomra. Erre is szedek pirulákat, hogy átvészeljem.”

Nem csak betegsége miatt nem lehetett a legnagyobb

Stoner mindössze 27 évesen vonult vissza a MotoGP-től, két vb-címmel, 38 győzelemmel és 39 pole-lal a háta mögött. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy meddig juthatott volna el, ha 35-40 esztendősen hagyja abba. A kiszállása utáni évek ismeretében vélhetően nagyon sokáig.

A helyére Márquez érkezett, aki aztán valósággal letarolta a MotoGP mezőnyét a Hondával. A spanyol motoros 2013 és 2019 között 6 világbajnoki címet, valamint 56 győzelmet gyűjtött be. Ezeket a számokat természetesen nem lehetne egy az egyben beírni elődje neve mellé, de ennek egy részét szinte biztosan Stoner zsebelte volna be. Maga az érintett is úgy gondolja, hogy igenis felvette volna vele a versenyt.

„Az emberek mindig azt kérdezik tőlem, hogy meg tudnám-e őt verni, és sok minden arra utal, hogy igen – mondta a La Gazzetta dello Sportnak még 2017-ben. – Nyertem Lorenzo, Valentino és [Andrea] Dovizioso ellen, akik mindannyian legyőzték őt. Szóval nincs okom azt mondani, hogy erre ne lettem volna képes én is. Ahogyan most Dovizioso, úgy én is harcolhattam volna vele a bajnoki címért.”

Szerinte meg tudta volna verni Márquezt

Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot Stoner, valamint a négy keréken legendává váló, hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton pályafutásának első szakasza között. Ugyanabban az évben születtek, és ugyanabban az évben kaptak vb-címre esélyes technikát, aztán egy év különbséggel értek a csúcsra. 2012-ben mindketten fontos döntést hoztak a karrierjük szempontjából, csak míg Hamilton megágyazott későbbi sikereinek azzal, hogy a McLarentől a Mercedeshez igazolt, addig az ausztrál versenyző elvette magától az esélyt. Még a Mercedes és a Honda sikerszériája is hasonló időszakra tehető, utóbbi persze már Márquezzel a fedélzeten. Forcada szerint Stoner is hozta volna az eredményeket, és egy korai példával igyekezett szemléltetni egykori pilótája képességeit.

„Az első pole-ját úgy szerezte meg, hogy lekéste a gépét, és közvetlenül az edzés kezdése előtt érkezett meg – árulta el. – Csak egy csokoládét evett, amit valaki az autóban adott neki. Senkit nem ismertem, akinek ilyen veleszületett tehetsége lett volna, mint neki. Annyi címet nyerhetett volna, amennyit csak akar.”

Nyilvánvalóan soha nem derül ki, hogy a katalán szakembernek igaza van-e, de ha igen, Stoner még a betegsége nélkül is megállt volna ötnél. Ezt ő maga erősítette meg, elhatározását pedig azzal magyarázta, hogy tiszteletből nem akarta volna felülmúlni Doohan eredményét.

„Egész pályafutásom alatt Mick Doohan szerettem volna lenni, szóval nem akartam jobb lenni nála – indokolta meg hozzáállását. – Sokan meg akarják dönteni ezt vagy azt a rekordot, de számomra ez soha nem a csúcsokról szólt. Ha ez lett volna a helyzet, folytatom a versenyzést, és biztos vagyok benne, hogy sokkal magasabbra juthattam volna a ranglistán. Ha egy ideális világban van esélyem öt bajnokságot nyerni, nem törekedtem volna ennél többre.”

- Hirdetés -