2024. március 29. 02:33
KezdőlapMotoGP"Nem akarunk 18 versenynél többet" - a KTM kritizálja a versenynaptárt

„Nem akarunk 18 versenynél többet” – a KTM kritizálja a versenynaptárt

2023 a leghosszabb szezon lesz a MotoGP történetében. 21 hétvégén a sprintekkel együtt 42 futamot fogunk látni. A bővülés nem egyedi eset, hiszen a Forma-1 is erre törekszik – bár ott (egyelőre) nincs minden hétvégén sprintfutam. A MotoGP-ben egyelőre nem sok panaszt lehetett hallani, ám a KTM ezúttal felemelte a hangját a versenynaptárral kapcsolatban.

Stefan Pierer, a KTM csoport igazgatója: „A valenciai hétvégén kifejtettem az álláspontunkat Carmalo Ezpelata felé. Mi konstruktőrként maximum 18 versenyt szeretnénk. Nincs szükségünk három futamra Spanyolországban, és a négy ázsiaiból is van, ami kihagyható. Egy országba csak egyszer kéne menni, és ez vonatkozik Olaszországra is, ahol most két verseny van. Inkább legyen három verseny Dél-Amerikában, mert azokat Európában főműsoridőben közvetítik.”

Fotó: Rob Gray (Polarity Photo)

Pierer a reformötletek mellett az érkező pályákról is markáns véleménnyel bír, főleg Kazahsztánról: „Ez számunkra abszolút nonszensz. India legalább az egyik legnagyobb motorkerékpáros piac, szóval azt legalább átgondolhatják.”

Természetesen a Dorna sem maradt adós a válasszal: „Egyetlen más rendező sem fogadott el júliusi dátumot. Ha Sokol nem lenne a versenynaptárban, akkor 5 hetes nyári szünet lenne, amit nem engedhetünk meg magunknak. Nekem személyesen 15 futam is elég lenne, de muszáj terjeszkednünk, mert az érdeklődés a MotoGP iránt folyamatosan növekszik. Szaúd-Arábia is szeretne versenyt rendezni.”

A versenynaptár másik érdekes pontja, hogy májusban mindössze egyetlen futam lesz, és Le Mans után egy hónapos szünetet követően jön Mugello.

„A szervezők nem akarnak ütközni a Forma1-gyel, akiknek három egymást követő versenyük van májusban. Nekik 24 nagydíjhétvégéjük van, így egyre kevesebb hely maradt elkerülni, hogy egy hétvégén legyünk.”

Bár a nézőszámok jelentősen csökkentek Valentino Rossi visszavonulásával, Ezpelata maradna a két olasz hétvégénél. „Tiszteletben kell tartanunk az olasz csapatokat és versenyzőket. A MotoGP rajtrácson a Ducati és Aprilia 12 motort fog biztosítani.”