2024. április 19. 07:36
KezdőlapMotoGPA Ducati zsenijének radikális változtatásai 2022-ben érettek be

A Ducati zsenijének radikális változtatásai 2022-ben érettek be

A Ducati nagyon mély gödörben volt Casey Stoner távozása után, amit Valentino Rossi sem tudott megoldani. A világbajnok továbbállt, hosszú győzködés után megérkezett Luigi Dall’Igna a márkához…

A Ducati feltámadása dokumentumfilm részletesen kitér arra, amikor a 2013 végén  a “zseni” megérkezett az olasz márkához. Dall’Igna egy konkurens csapatnál, a szintén olasz Apriliánál tevékenykedett, amikor hosszú unszolás után egyik napról a másikra a Ducati vezetőjeként találta magát. Útja a sikerig hosszú volt, de stratégiája és újításai hosszú évek kemény munkája után beértek. Azonban ne szaladjunk ennyire előre.

„Mindent tud a versenyzésről, ez az élete, gyakorlatilag minden bajnokságban sikeres volt, egyetlen ami hiányzott a pályafutásából, az a MotoGP bajnoki cím volt.” – mondta Ciabatti.

„Azzal győztük meg, hogy mennyire komolyan gondoltuk, hogy újra a csúcson szeretnénk lenni” – emlékezett vissza Domenicali.

Gigi Dall’Igna konkrét elképzeléssel vágott neki a munkának, ami szervezeti átalakításokkal is járt. „Az első dolgok között, amit szeretnék csinálni, az a pályán és a gyárban lévő csapat kapcsolatának a fejlesztése” – mondta annak idején Dall’Igna. A téma a mai napig aktuális, hiszen számos szakember ebben látja a különbséget az európai és japán gyártók között.

A korábbi csapatfőnök szerint a japán gyártók még mindig az elavult módszereket alkalmazzák

„Ennek szellemében megváltoztattam a felépítést, az emberek az első, a szervezet a második. Első sorban jó emberekre van szükséged, másodsorban jó kell őket szervezned.”

Andrea Dovizioso véleménye  nagyon jó volt az olasz szakemberrel kapcsolatban: „Ő egy vezető. A Ducatis megbeszéléseken felállította a szabályokat. Abban a pillanatban az volt a prioritás, sokkal inkább, mint megérteni, hogy mit kell tenni a motorral. Az emberek elkezdtek jobban dolgozni nála.”

Az első dobogó a 2014-es szezon második versenyén, Austinban Andrea Dovizioso révén megérkezett, amit előtte Valentino Rossi 2012-ben ért el utoljára az olasz motor nyergében. A majdnem 2 évig tartó sikertelenség után ez a pódium hatalmas előrelépést jelentett a Ducati számára.

Austin 2014
Austin 2014 Fotó: Christian Pondella / Red Bull Content Pool

„Ezután a Ducati építette egy új motort” – árulta el Dovizioso. Dall’Igna is egy nagy fejlesztésként tálalta az új Ducati-motort. „Azt hiszem elértük a legjobb kompromisszumot a motor minden részével kapcsolatban. Ez a motort, vázat és az elektronikát is érinti. Arra kell fókuszálnunk, hogy legalább egy versenyt nyerjünk.”

Tardozzi jól emlékezett arra a pillanatra, amikor az új motor a pályára gurult. „Tisztán emlékszem arra, amikor Dovi a pályára gurult az új motorral Sepangban. Néhány kör után kijött a boxba és leült a székbe, egy szót sem szólt, levette a sisakot és olaszul ezt mondta: ‘ci siamo’, ami azt jelenti ‘ez jó’.

„A motor más, mint a GP14.3, időre van szükségünk” – mondta akkoriban Dovizioso. A verseny utáni sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy mi más ebben a versenygépben, az olasz egyértelműen a kanyarodást említette. ami könnyebbé vált és segítette, hogy gyorsabb legyen. Tudta, hogy ez még korántsem tökéletes, de mégis bizakodó volt.

„Elkezdtünk a dobogókról beszélni” – emlékezett vissza Dovizioso. 2015-ben a nyitófutamon Katarban 2 Ducati is a dobogós helyeken ért célba. „A mérnökök és a szerelők nagyon keményen dolgoztak és 2 Ducati-versenyző a pódiumon nagyon különleges volt számunkra” – nyilatkozta Dovizioso a futam után. „Azt gondolom ez csak a kezdet.”

2016-ban Ausztriában érkezett 2128 nap után (Casey Stoner győzelme Ausztráliában 2010-ben) az első Ducati győzelem, mégpedig Andrea Iannone révén. A siker még szebb volt Dovizioso második helyével.

A dupla Ducati-dobogó Fotó: MotoGP Media

„Ez a győzelem a jutalma minden munkának, amit a srácok otthon elvégeztek a Desmosedici GP fejlesztésével” – nyilatkozta annak idején Tardozzi. Azonban a Ducati nem elégedett meg ennyivel. Hiába volt Iannone győzelme és számos dobogós helyezése a szezonban, az olasz márka és Dall’Igna nagyot álmodott.

„Ha el akarod hódítani  a címet, futamokat kell nyerned, az első győzelem fantasztikus volt” – mondta az olasz zseni. A Ducati úgy gondolta, hogy a versenyképes motor megépítése után top versenyzőre van szükségük a világbajnoki cím elhódítására. És ekkor érkezett…