2024. április 20. 05:04
KezdőlapMotoGPA Ducati elárulta, mi volt a döntő fordulat a sikerhez vezető úton

A Ducati elárulta, mi volt a döntő fordulat a sikerhez vezető úton

A Ducati 2007 után egészen a 2022-es évig nem tudott világbajnoki címet nyerni. Az olasz márka szakemberei egy nagyon fontos dologra jöttek rá, ami hozzásegítette őket a hőn áhított korona elnyeréséhez.

A Ducati nagyon sok versenyzővel próbálkozott a hosszú évek alatt. Megfordultak náluk világbajnokok, akik mind azzal a reménnyel érkeztek a bolognaikhoz, hogy majd ők feljuttatják a vörös motort a csúcsra. Ezek a próbálkozások nem sikerültek, így a Ducati taktikát váltott és a fiatal versenyzők felé fordult. A Ducati feltámadása című dokumentumfilmben emlékeztek vissza azokra az időkre, amikor változtattak a hozzáálláson.

„Láttunk egy új generációt, akik a Moto2-ből érkeztek, olyan vezetési stílussal, ami talán segíthette a motorunk vezethetőségének fejlesztését” – emlékezett vissza Paolo Ciabatti, a gyári csapat sportigazgatója.

Egyik kiszemeltjük Francesco Bagnaia volt, akit az előtt már megkerestek, hogy Moto2-világbajnok lett volna. „Az első közeledés 2017-ben volt, és végül 2018-ban aláírtuk a szerződést. Felfigyeltek a tehetségemre és a teljesítményemre, és mindenáron azt szerették volna, hogy Ducati-versenyző legyek.” – mesélte Bagnaia. A későbbi MotoGP-világbajnok versenyző 2019-ben debütált a királykategóriában a Pramac színeiben.

Francesco Bagnaia még a Moto2-ben
Fotó: MotoGP Media

„Amit láttunk benne, arra az elhatározásra késztetett minket, hogy aláírjunk vele, amikor még nem volt Moto2-világbajnok.” – emlékezett vissza Tardozzi.

„A Ducati másképp látja a feltörekvő versenyzőit, mint más gyártók, sokkal strukturáltabban. A szatellit csapatainkban neveljük fel a versenyzőket.” – mondta el Dall’Igna az egyik fontos irányelvet, amit a Ducati követ. Ez a hozzáállás mindenképpen jelentheti az a pluszt, ami 2022-ben Bagnaia bajnoki címével beérett.

A szatellit csapatokban versenyző, fiatal pilóták számára nagy lökést adhat a Ducati mérnökeinek odafigyelése. Miller is elmondta, hogy: Egy szatellit csapatban versenyző pilótának hatalmas lendületet ad, amikor ezek a srácok piros ruhában odajönnek hozzád és figyelnek arra, amit mondasz és érdekli őket, hogy mit érzel a motoron.”

Jack Miller Jorge Martín
Jack Miller is ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, mellette Jorge Martín, szintén Ducati-versenyző Fotó: MotoGP Media

A Ducati felismerte azt, amit más gyártók talán még nem, hagyatkozni kell az összes versenyzőjük véleményére, nem csupán egy pilótára építeni a motort.

„Sok információhoz hozzájutunk azáltal, hogy különböző versenyzőkkel és vezetési stílussal dolgozunk együtt. Ha motort szeretnél építeni, nem teheted meg, hogy csak egy versenyzőt hallgatsz meg, mindenkire oda kell figyelni.” – tette hozzá Dall’Igna.

Nem csak a motor építésében jelent ez segítséget a több motor és különböző stílusú pilóta jelenléte, hiszen a versenyzők is sok mindent elleshetnek egymástól, ami személyes fejlődésükhöz vezet: „Ha megpróbálsz tanulni valamit másoktól, akik gyorsabbak vagy valamit jobban csinálnak, az segít abban, hogy fejlődj.” – mondta 2022 világbajnoka. A taktika bejött, hiszen fiatal versenyzőik is futamokat tudtak nyerni, az I”-re a pontot pedig Francesco Bagnaia tette fel világbajnoki címével.

Enea Bastianini
Enea Bastianini nyerte a második legtöbb versenyt 2022-ben Fotó: MotoGP Media

Más MotoGP-pilóták is elismerően nyilatkoztak a Ducatinál elvégzett munkáról és fejlődésről. „A Ducati elképesztő munkát végez. A szatellit csapataikkal, azzal, ahogy törődnek a fiatal versenyzőikkel, nagyon jól működik. Ez nem szerencse kérdése, nagyon jól csinálják.” – ismerte el a vörös motor evolúcióját Aleix Espargaró.

2020 világbajnoka szerint a bolognaiaknak sikerült egy olyan motort fejleszteniük, ami a legtöbb vezetési stílusnak megfelel. „A Ducati egy olyan motor, ami több vezetési stílushoz megfelel és mindenki nagyon gyors.”

A korábbi MotoGP-világbajnok, Marc Márquez is elismerte azt a munkát, amit az olasz márka végez. „A Ducati most egy vagy több lépéssel a többiek előtt jár bizonyos területeken.” 

„Több Ducati is a top5-ben van, a motor nagyon jól megy. Pecco az, akit meg kell verni.” – figyelmeztetett Fabio Quartraro.

A hosszú várakozásnak végül vége szakadt és 15 év után sikerült ismét elnyerni a koronát. „Azt hiszem 3-4 ember ugyanaz 2007 óta a boxban, éreztem ezt a nyomást, a terhet a vállamon. Nem volt könnyű, de motivációt jelentett, hogy elérjem.” – emlékezett vissza Bagnaia az édes teherre, ami a vállást nyomta.

“Amikor Caseyvel dolgoztunk, túlságosan csak rá koncentráltunk, és valószínűleg ez hiba volt. Most egy könnyen kezelhető motorra fókuszálunk, és ezzel az eredmények érkezni fognak.” – ismerte el korábbi hibájukat Gabriele Conti, a Ducati elektronikai rendszerekért felelős vezetője

Ciabatti büszke arra, hogy ezen a fejlődésen keresztülmentek és bizonyítani tudták, hogy képesek egy nem csak gyors, de kezelhető versenygépet építeni. „Sok minden változott, nyilvánvalóan a legjobb irányba. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk az egyik legjobb, ha nem a legjobb motort megépíteni. Hosszú út volt, és Pecco bajnoki címe az elismerés oly sok ember erőfeszítésének, akik keményen dolgoztak és sosem adták fel.”

Tardozzi is  elismeri azt a munkát, amit a csapat és a mérnökök közösen véghezvittek. „A mérnökeink úttörő ötletei, vegyítve egyéb ötletekkel, megadta számunkra annak a lehetőségét, hogy a múltat és a jövőt vegyítsük.”

“Végül eljutottunk a célig, nagyon boldogAk vagyunk.” – zárták Dall’Igna szavai a dokumentumfilmet.

A Ducati elnyerte a versenyzői, csapat és gyártói világbajnoki címet is 2022-ben.

Ducati
A Ducati-csapat boldogsága a cím elnyerése után Fotó: MotoGP Media

Hogy az idei évben meg tudják-e ismételni ezt a teljesítményt? Rövidesen ki fog derülni. Mindenesetre az előszezoni teljesítmény meggyőző volt a Ducati és pilótái részéről.