2024. április 20. 11:27
KezdőlapMotorsportZarco: nehezen indult a kétnapos hétvége

Zarco: nehezen indult a kétnapos hétvége

Johann Zarco Mandalikán dobogóra állhatott, de a rövidített argentin versenyhétvége időmérőjén nem jött ki jól a lépés a franciának , csak a kilencedik helyről indulhat a mai futamon.

Miután csak a harmadik sorba tudta magát kvalifikálni a francia versenyző „nehéz napról” beszélt.  Míg csapattársa, Jorge Martín a második helyről indulhat, és csak a nagyszerűen teljesítő Aprilia pilóta Aleix Espargaro tudott nála gyorsabb köridőt összerakni az időmérőn, addig Zarco 0,849 másodperccel rosszabb kört teljesített, mint az időmérő legjobb eredménye.

„Sokkal jobb FP1-re számítottam, nehéz nap volt” – mondta el Zarco a speedweek.comnak. „Nem úgy ment, ahogy vártuk. Az FP1 első körétől a kvalifikációig tudtam javítani, és a kilencedik hely nem drámai. De csalódott voltam, mert túl magasra tettem az elvárásaimat Argentínával kapcsolatban. Szeretem a helyet, a pálya nagyon gyors, de ez nem volt elég. Nem azon a szinten kezdtem, amin kellett volna.”

A kétszeres Moto2-es világbajnok a mai warm-upra készül már „Először egy lépést kell tennünk, hogy jobb tempót tudjunk diktálni a versenyre” – mondta el elképzeléseiről. „Aztán döntenünk kell a hátsó gumiról, hogy lágy vagy közepes legyen.”

Ahogy arról korábban beszámoltunk, logisztikai problémák miatt az egész pénteki napot törölni kellett, és módosítani a szombati és vasárnapi menetrendet. Zarco azt mondta két napos formátumról: „Érdekes, egy kis tapasztalattal nagyon jó lehet. De nem engedheted meg magadnak, hogy hibázz, a szerelőknek nagyon nehéz időben helyrehozni a motorkerékpárt a következő edzésre. Ez nagyban megzavarhatja a munkafolyamatot. És a megfelelő szinten kell kezdeni. Ez a program jó lehet a show szempontjából, de sportolói szempontból megnehezíti a feladatot. Az edzések hosszabbak és nagyon intenzívek. Fáradt voltam utána, és sok fizikoterápiára van szükségem, annyira merev vagyok. Ha csak egy apróság is elromlik, akkor túl sokat veszít az ember”.