2024. április 19. 22:43
KezdőlapMotorsportMagyar motoros magyar pályán: Talmácsi szerint ez lenne a csúcs

Magyar motoros magyar pályán: Talmácsi szerint ez lenne a csúcs

Többek között Görbe Somáról, Sebestyén Petiről, valamint az épülő hajdúnánási MotoGP-pályáról is beszélgettünk Talmácsi Gáborral.

2022-ben Sebestyén Peti immár teljes szezont tud futni a Supersport-világbajnokság mezőnyében. Mindezt ráadásul az egyik topcsapatban, az Evan Bros Racing Yamaháján teheti meg. Ugyancsak alakul Görbe Soma karrierje is, aki a JuniorGP-n, illetve a Red Bull Rookies Cup mezőnyében szerepelhet 2022-ben, mindezt ráadásul már a HUMDA támogatásával.

Talmácsi Gábor az ő tevékenységüket a HUMDA igazgatósági tagjaként figyelheti, hasonlóan az épülő hajdúnánási MotoGP-pályán zajló munkálatokhoz. Vele készítettem ma reggel a szervezet sajtótájékoztatóján interjút.

Az, hogy aktív lennék, az túlzás, de versenypályán elég sokat vagyok” – avat be Talmácsi jelenlegi aktivitásaiba a beszélgetés kezdetén. „A BMW Motorrad magyarországi nagykövete vagyok, így egy kiváló motorom van ahhoz, hogy tudjak edzeni és segítsek fiataloknak. Így volt ez tavaly Görbe Soma esetében is, amikor rá kellett kicsit segíteni a szezonjára. Akkor csak egy bajnokságban ment, most azért sokkal komplexebb felkészülése van. Imádok továbbra is motorozni, sőt, autóversenyen is indultam nemrég! Nem célom már a versenyzés, de kellemes kikapcsolódás a sok üzleti teendő mellett.

Talmácsi feladata a HUMDÁ-n belül egyre inkább körvonalazódik. „Egyre interaktívabb ez az egész, nyilván egy szakmai embertől mindig jobb kérdezni, hiszen ez adhat egy megerősítést. Úgyhogy ott állok a fiúk mögött.

Közelről figyeli Sebestyén Peti és Görbe Soma teljesítményét

Sebestyén Peti vállsérülése miatt nem tudta teljesíteni a legutóbbi Supersport-hétvége során a versenyeket. Görbe Soma nyitánya sem alakult a legjobban. Ettől függetlenül Talmácsi optimista velük kapcsolatban, és sokat vár tőlük az év későbbi szakaszában.

Sebestyén Péter, Evan Bros Racing
Fotó: HUMDA

Nagyon fontos megszabni az esetükben azokat a ‘smart’ célokat, amik teljesíthetők és elérhetők. Nyilván korábbi versenyzőként engem is elkap az az érzés, hogy arra törekedjek, hogy az általam támogatott versenyzők nyerjenek. De nagyon fontos tudni, mik a képességeik, mi veszi őket körbe, és így mi nevezhető sikernek. Hogyha ezeket jól meg tudjuk fogalmazni, akkor részsiker is lehet nagy siker. A fő cél az, hogy folyamatosan fejlődjenek, és magyar versenyzőként, úgy, ahogy anno nekem is sikerült, sikeresen tudjanak nemzetközi szinten szerepelni. Persze nem csak róluk van szó, de velük kezdtük el ezt az együttműködést.

Na azért lehet ezeket a célkitűzéseket számosítani is. „Péter esetében ki lehet jelenteni, hogy amennyiben a válla jó, öt és tíz közötti helyezéseket tud állandóan menni a Supersportban. Egy-egy jobb eredményre képes bizonyára, de a mezőny nagyon erős, és jött egy technikai szabálymódosítás. Így nem tudni, év közben milyen erőviszonyok várhatóak még.

Görbe Soma
Fotó: HUMDA

Görbe Soma esetében nagyon nehéz megmondani a JuniorGP szereplését. Egyelőre folynak a tesztek, és gyors köröket megy. De ott meg kell várni a tesztek végét, holnapután már okosabbak leszünk, vagy talán már a nap végére. A Red Bull Rookies Cupban azt gondolom, ő is tudna 5 és 10 között menni, de kétszer az első ötbe bejönni nagy siker lenne.

Görbe Soma kapcsán továbblépésen is gondolkozni kell. „Tudni kell, hogy Soma esetében fel kell építeni egy karriert. Még egy évet kell mennünk MotoGP-n kívül, a Red Bull Rookies Cupban pedig valószínűleg nehéz lenne már egy harmadik szezon. Neki ez a JuniorGP-s kiegészítés egy nagyon jó lehetőség, mert ez egy tanulóév, a következő pedig lehet már egy erős szezon.

Magyar versenyzők magyar pályán versenyezhetnének

Jelenleg a tervezői munka folyik, a földeknek a véglegesítése. Azt nem tudom megmondani, mikor kezdődhetnek el a fő munkálatok, de 2024-re már ott van a szerződésünk, hogy a MotoGP-t tudjuk majd fogadni. Ez a cél, hogy addigra megépüljön a létesítmény, és tudja fogadni a világbajnokságot” – adott helyzetjelentést Talma a hajdúnánási pálya előkészületeiről.

Ráadásul nem is csak a MotoGP jönne. „A Superbike-szerződésünk már megvan a HUMDÁ-nál, úgyhogy ezekkel a szerződésekkel rendelkezünk.

Talmácsi szerint egy versenyzőnek hazai pályán menni maga lenne a mennyország. „Ez a csúcsa a motorsportoknak. Mint Valentino Rossi – olaszként, olasz pályán, olasz közönség előtt nagy sikereket tudott elérni. Mondjuk az olasz motor pont nem jött össze, de japán motoron igen. Az én sérülésem után nagyon sokat dolgoztam azon, hogy ezt a sportágat hogyan lehet pozicionálni. Nem kérdés, hogy a MotoGP idehozatala volt a fő cél, az a piramis csúcsa. Ebből lehet építkezni, ez van most.