2024. április 19. 04:28
KezdőlapSuperbikeA Superbike-világbajnok vérig sértette Ana Carrascót

A Superbike-világbajnok vérig sértette Ana Carrascót

Amellett, hogy az összes WorldSBK-csapat és számos World Supersport-alakulat is részt vett a jerezi pályán tartott legutóbbi privát teszteken, a paddockon kívüli versenyzők is kihasználták, hogy a Kawasaki lefoglalta a pályát.

Román Ramos például az ESBK-s Kawasaki Ninja ZX-10RR-rel rótta a köröket, emellett Sam Lowes-t is láthattuk a saját Yamaha R1-esével, mielőtt idén először Moto2-es motorra ült volna. A jerezi teszten a BOE Motorsport duója is jelen volt, amely idén ismét David Muñoz és Ana Carrasco révén a Moto3-as világbajnoki címért száll harcba. A spanyol és a murciai versenyző végig két 600-as motor kormányánál ült.

Nem hiányozhatott a tesztről Álvaro Bautista sem, aki már az új Panigale V4R nyergében tündökölt:

„A legnagyobb különbség a motor karaktere a korábbihoz képest. Az új motor simább, könnyebben vezethető, az erőleadás lineárisabb. Reggel a régi motorral mentem, a leggyorsabb köröm azonban az újjal volt. Az az érzésem, hogy sok lehetőség rejlik benne. Van még min dolgoznunk, de az első benyomás abszolút jó.”

Az első napon, szerdán azonban az andalúziai pálya első kanyarjában bukott a spanyol. Még aznap délután a regnáló WorldSBK-bajnokot megkérdezték a balesetről és annak okairól, és Bautista így magyarázta az esetet:

„Ana Carrasco volt előttem az egyenesben, és amikor fékeztem, túl gyorsan érkeztem meg mögé. Egyenesbe kellett tennem a motort, letértem az ideális ívről és egyszerűen elment az eleje.” –  idézte a Ducati versenyzőjét a Speedweek.com.

Bautista azt is hozzátette, hogy Carrascónak az amatőrökkel kellene versenyeznie, mivel a körideje 10 másodperccel lassabb volt a többiekhez képest:

„Jelenleg túl lassú ahhoz, hogy a Superbike és Supersport pilótákkal versenyezzen. Nem túl biztonságos.”

Ana a közösségi oldalain keresztül keményen reagált az Aruba.it Racing versenyzőjének szavaira, és más szemszögből szemlélte a jerezi az 1-es kanyarban történteket.

„Azért mondod, hogy amatőr, mert nő vagyok?” – kérdezte Carrasco, Bautista korábbi kijelentéseit idézve.

„Láttam a tábládat a célban, és tudtam, hogy jönni fogsz. A T1 és a T2 között belül voltam, megfordultam, hogy megnézzem, mikor mész el, és láttam, hogy elestél… szóval ne beszélj hülyeségeket.” – fakadt ki Ana Carrasco.