2024. március 29. 08:38
KezdőlapSupersportSan Juan - Aegerter az élen, Sebestyén 10. a pénteki edzéseket követően

San Juan – Aegerter az élen, Sebestyén 10. a pénteki edzéseket követően

A pénteki napot a gyenge kezdés után végül Dominique Aegerter zárta az élen Argentínában. Sebestyén Peti délelőtti 6. helye után, a kombinált eredmények alapján a 10. helyen zárt.

FP1

A tavalyi győztes Jules Cluzel volt a leggyorsabb a Supersport világbajnokság argentin fordulójának első szabadedzésén.

A legtöbb európai versenypályához képest a Circuito San Juan Villicumon kevés verseny van. Az idők ennek megfelelően lassabbak addig, amíg a környező kősivatag porát egy gumiréteget váltja.

A 45 perces edzés felénél Öncü vezetett. A török szereti ezt a pályát, hiszen tavaly második és harmadik helyen tudott végezni. Az edzés utolsó harmadába érve Cluzel vette át vezetést, a francia 2021-ben mindkét futamot megnyerte az Autodromo Villicumban. Rövid időre ismét Öncü került az élre, de végül a francia 0.094 másodperccel rövidebb idő alatt teljesítette a kört, mint török riválisa.

A Ducati és a Triumph nem rendelkezett adatokkal a versenypályáról, mivel csak idén csatlakoztak a Supersport világbajnoksághoz. Az MV Agusta is új motorkerékpárral érkezett, hiszen ők az előző években az F3 675-össel versenyeztek. Annál meglepőbb Tuuli (MV Agusta) 3. és Raffaele De Rosa (Ducati) 4. helye.

A világbajnok Dominique Aegerter csak kilencedik lett, 0,915 mp hátránnyal. A korábbi MotoGP-pilóta Bradley Smith, aki a sérült Leo Taccini helyett versenyez a Ten Kate Yamaha csapatánál, a 14. helyet szerezte meg.

Sebestyén Peti számára jól alakult az edzés, a 6. helyen zárta az első gyakorlást a magyar motoros.

FP2

A második edzésen az első említésre méltó időt mindössze Niki Tuuli érte el. 1:42.818 perc alatt a finn fél másodperccel gyorsabb volt a második helyen álló Cluzelnél. Dominique Aegerter az első edzésen 0.9 másodperces lemaradással csak kilencedik volt.

A Ducati versenyzői, Federico Caricasulo és Raffaele De Rosa is vezetett rövid ideig, majd Cluzel vette át az első helyet.  Ezután Caricasulo és De Rosa párbajt vívott a legjobb időért. Az egyre erősebb Althea versenyzője a hétvége leggyorsabb idejét érte el.

17 perccel a leintés előtt a szabadkártyás Baris Sahin bukása után piros zászlóval szakították félbe az edzést. A svájci versenyző highside-ot szenvedett, és az aszfaltra csapódott, motorja is a pályán maradt. Miután Sahin felállt és tett néhány lépést, majd a pálya mellett guggolt, és az egészségügyi gárda elvitte őt a helyszínről és az orvosi központba szállították kivizsgálásra.

Az újraindításkor minden versenyző a pályára sietett egy utolsó rohamra. Ahogy az várható volt, jöttek is a javítások. Míg Caricasulo kicsit tudott javítani idején, addig Aegerter megfutotta a leggyorsabb kört. Az összesített időmérőn a világbajnok közvetlenül Caricasulo és Cluzel előtt végzett.

Niki Tuuli az edzésen bukott, míg Nicoló Bulega technikai probléma miatt fejezte be az edzést.

Bradley Smith jól kezdett, az angol a tizenkettedik helyre ért oda, 1,1 másodperces hátránnyal Aegerterrel szemben.

Sebestyén Péter délelőtti 6. helye után a pénteki napot a 10. helyen zárta, míg bajnokaspiráns csapattársa, Baldassarri a 11. pozícióban várhatja a szombati folytatást.

A pénteki nap kombinált végeredménye:
1 D. AEGERTER Ten Kate Racing  Yamaha 1’42.271
2 F. CARICASULO Althea Racing Ducati 1’42.280 0.009
3 J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha 1’42.363 0.092
4 C. ONCU Kawasaki Puccetti  Kawasaki 1’42.457 0.186
5 R. DE ROSA Orelac Racing  Ducati 1’42.461 0.190
6 S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph 1’42.592 0.321
7 N. TUULI MV Agusta Reparto  MV Agusta 1’42.594 0.323
8 A. VERDOIA GMT94 Yamaha Yamaha 1’42.804 0.533
9 N. BULEGA Aruba.it Racing  Ducati 1’42.882 0.611
10 SEBESTYÉN Péter Evan Bros. Yamaha 1’42.905 0.634
11 L. BALDASSARRI Evan Bros. Yamaha 1’43.030 0.759
12 G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 1’43.224 0.953
13 B. SMITH Ten Kate Racing  Yamaha 1’43.404 1.133
14 O. BAYLISS BARNI Spark Racing  Ducati 1’43.581 1.310
15 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 1’43.764 1.493
16 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti  Kawasaki 1’43.915 1.644
17 A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki 1’44.101 1.830
18 T. BOOTH-AMOS Prodina Racing  Kawasaki 1’44.128 1.857
19 M. BRENNER VFT Racing Yamaha 1’44.214 1.943
20 O. VOSTATEK MS Racing  Yamaha 1’44.487 2.216
21 L. BERNARDI CM Racing Ducati 1’44.586 2.315
22 P. HOBELSBERGER Kallio Racing Yamaha 1’45.639 3.368
23 B. SAHIN MS Racing  Yamaha 1’48.075 5.804