2024. április 19. 17:02
KezdőlapWheelieMa 11 éve hagyott itt minket Marco Simoncelli

Ma 11 éve hagyott itt minket Marco Simoncelli

Napra pontosan 11 éve állt rajthoz utolsó nagydíján Marco Simoncelli. Az olasz tehetségre emlékezünk.

Marco Simoncelli, becenevén „Sic” 1987. január 20-án született az Emilia-Romagna régióban található Cattolica városában, de Corianóban élt kisgyermekkora óta. Itt került kapcsolatba először a motorozással, amikor 7 éves volt. Tehetsége igen korán felszínre tört. Kilencévesen már az olasz minimotor-bajnokságon szerepelt, meglehetősen eredményesen.

A 2001-ben debütált a 125 köbcentisek olasz bajnokságában, ahol újoncként bajnoki címet szerzett, majd egy évvel később a 125 köbcentis Európa-bajnoki sorozatban is diadalmaskodott. Nemzetközi szinten ezután kezdett ismertté válni.

2003-ban a Matteoni Racing szerződtette le az olaszt, aki az idény során számtalanszor pontszerzéssel örvendeztette meg csapatát.

2004-ben, új csapatnál szerezte első futamgyőzelmét. A következő szezonban 5. lett a világbajnoki tabellán, majd feligazolt a 250-es kategóriába, ahol a Metis Gilera színeit képviselte.

A 2008-as év kétségtelenül a legsikeresebb idénye volt: világbajnoki címet szerzett a középső kategóriában.

Sokan támadták agresszív stílusa, kíméletlen előzései miatt. Honfitársához, Valentino Rossihoz kezdték hasonlítani, aki egyébként jó barátságot ápolt a fiatal tehetséggel. Bizonyára minden motorsport-rajongó emlékszik Simoncelli bohókás frizurájára, magas termetére és olykor megmosolyogtató megjelenésére. Ki ne emlékezne?

A 2010-ben feligazolt a MotoGP-be, ahol a Gresini Honda csapatát erősítette. Dobogót ugyan nem szerzett, de a világbajnoki 8. hely meglehetősen erős kezdés volt az újonctól.

A következő évről azt gyanították, ez az ő éve lesz. 2011-ben már sikerült dobogós helyezéseket elérnie. Hihetetlen futamokat teljesített, és utolsó versenyein megfigyelhető volt a megfontoltabb, nyugodtabb versenyzés.

Elérkezett aztán 2011. október 23-a. Édesapja korábban azt nyilatkozta, hogy Simoncelli minden fontosat Sepangban csinált. Itt szerezte meg például a korábbi 250-es világbajnoki címét is. A pálya rövidítése pedig megfelel az olasz becenevének.

A futam második körében történtekre azonban senki nem számított. Simoncelli a 11-es kanyarban kicsúszott. Próbált visszatérni az ideális ívre, de sajnos a mögötte érkező két versenyző, Colin Edwards és Valentino Rossi nem tudta kikerülni a pályára sodródó Simoncellit.

Az esetet követően a versenyt piros zászlóval félbeszakították, Simoncellit pedig a pálya melletti mobilklinikára szállították, de az orvosok minden erőfeszítése hiábavaló volt. 50 percig próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Helyi idő szerint 16:56 perckor örökre eltávozott közülünk.

Kirobbanó tehetség volt, nagyszerű versenyző, és egy olyan ember, akire a motorsport világa örökké emlékezni fog.

Nyugodjon békében!