2024. április 19. 23:43
KezdőlapMotoGPA malajziai teszt döntő lesz a Honda számára

A malajziai teszt döntő lesz a Honda számára

Szerdán és csütörtökön nem csupán a Superbike néhány versenyzője, hanem a Honda MotoGP tesztcsapata is Jerezben körözött, természetesen Stefan Bradllel. A HRC tesztversenyzője kiemelte, hogy az igazi viszonyítási lehetőség még csak most következik majd.

Korábban már több ízben is beszámoltunk róla, hogy a Honda radikális változtatásokat hajtott végre motorján, gyakorlatilag egy teljesen új versenygéppel rukkoltak elő 2022-re. Mindez természetesen annak reményében, hogy vissza tudjanak kapaszkodni a MotoGP trónjára, hiszen valljuk be az utóbbi két évben elég nagy presztízsveszteség érte a japán márkát. 2020-ban egyetlen futamot sem tudtak nyerni, amelyre évtizedek óta nem volt példa és bár Marquez 2021-ben háromszor is győzött, összességében véve esélyük nem volt beleszólni a világbajnoki címért folytatott harcba, de még csak az összetettbeli dobogós helyekbe sem. Ezen szeretne sürgősen változtatni a Honda, melyhez ha valakinek, akkor nekik biztosan megvan az anyagi és az emberi erőforrásuk is. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a világ legnagyobb motorgyártó cégéről van szó, emellett pedig 21 konstruktőri világbajnoki címmel ők a legsikeresebb márka a Gyorsasági Motoros Világbajnokság történetében.
A Honda tehát szeretne felkészülten, egyszersmind versenyképesen nekivágni a 2022-es szezonnak, melynek jegyében nemrég Jerezben készültek hivatalos tesztversenyzőjükkel. Stefan Bradl a következőképpen beszélt a tesztről a speedweek.com-nak: „Szerencsések voltunk, hogy időnk volt és a hőmérséklet is egészen rendben volt. Kissé szeles volt ugyan, de itt délen ilyen a tél. Nem esett az eső, szóval rendben volt. Rengeteg adatot gyűjtöttünk és kiválogattunk pár alkatrészt. December óta is kaptunk pár újdonságot. Történik valami, mégpedig a jó irányba azt tudom mondani. Meglátjuk, hogy jövő hétfőn mennyi lesz erős a Honda a sepangi teszten” – mondta Bradl. Január 31-én kezdődik ugyanis az úgynevezett „shakedown-teszt” melyen csak a gyártók hivatalos tesztversenyzői, valamint a királykategória újonc pilótái vehetnek majd részt.
„Ezt követően a hétvégén a mezőny mind a huszonnégy versenyzője pályára gurul majd Sepangban. A két nap, amit Jerezben töltöttünk nem igazán releváns, hiszen rajtam kívül nem volt ott más MotoGP pilóta.” – szögezte le a német motoros, utalva arra, hogy Malajziában lesz lehetőségük először viszonyítani az ellenfelekhez. Ne feledjük, hogy a február 5-én kezdődő kétnapos teszten – melyet Bradl is említett – ott lesz Marc Marquez is, de természetesen Pol Espargaro, Alex Marquez és Takaaki Nakagami nemkülönben tesztelni fog a Honda részéről.

Fotó: MotoGP Media