2024. március 29. 15:47
KezdőlapMotoGPHivatalos: Livio Suppo a Suzuki új csapatfőnöke

Hivatalos: Livio Suppo a Suzuki új csapatfőnöke

A Suzuki MotoGP alakulata egy év elteltével talált megfelelő embert Davide Brivio által hátrahagyott csapatfőnöki pozícióba, melyet a Ducati és Repsol Honda egykori csapatmenedzsere, Livio Suppo tölt be.

A hírek szerint az egyetlen, a pozícióra valóban alkalmas személy a Ducati, valamint a Repsol Honda korábbi csapatvezetője, Livio Suppo volt, mint gyakorlatilag kizárólagos jelölt. Az olasz szakember 2017 végén távozott a Honda gyári alakulatától, azóta pedig nemigen dolgozott a MotoGP berkein belül, sokkal inkább befektetőként tevékenykedett egyéb, motorokhoz köthető vállalatok vonatkozásában. Mint tudjuk a Suzuki háza tájáról a világbajnoki címet jelentő 2020-as szezont követően távozott Davide Brivio, aki a Forma1-es Alpine csapathoz szerződött. A kékek lénygében azóta csapatfőnök nélkül működnek, így a tavalyi évben az ehhez a pozícióhoz köthető feladatokat egy külön erre a célra felállított menedzsmenti csapat tagjai között osztották szét.
Nyilvánvaló volt azonban, hogy ebben a formában hosszútávon nem túl hatékony a működésük, ezért érthető módon szerettek volna visszatérni a hagyományosnak nevezhető csapatszerkezethez és újfent egy csapatmenedzsert alkalmazni. Miként azt feljebb már említettük, Livio Suppóra esett a választás, akinek köszönhetően egy kétségkívül igen nagy tapasztalattal rendelkező szakember akadt a Suzuki horgára. Ne felejtsük el, hogy Suppo 2007-ben a Ducatival és Stonerrel világbajnoki címet nyert, majd a Repsol Hondánál is hasonló sikereket ért el.

Fotó: Suzuki Racing