2023. június 03. 13:33
KezdőlapMotoGPElhunyt az első vb-futamgyőztes japán motoros

Elhunyt az első vb-futamgyőztes japán motoros

- Hirdetés -

A japán versenyző, Kunimitsu Takahashi a hatvanas években futotta karrierje legszebb éveit, később autóversenyzőként is sikereket ért el. 82 éves korában érte a halál.

Kunimitsu Takahashi az 1960-as nyugatnémet futamon mutatkozott be a ma MotoGP-ként ismert világbajnokság 250-es mezőnyében Honda-gyári versenyzőként. A korszaknak megfelelően egy hétvégén több géposztály versenyein is részt vett, így volt ez például rögtön következő szereplésekor, az Ulster Nagydíjon.

Takahashi 1961-ben aztán már futamokat tudott nyerni, kezdésként például rögtön az első futamán, Hockenheimben. Ezzel ő lett az első japán, aki akár két, akár négykerekű világbajnoki versenyen az élen végzett. Takahashi aztán a szezon során még megnyerte a 125-ös Ulster Nagydíjat is. A nyolcadliteresek között végül ötödikként zárta a szezont, eggyel feljebb negyedik lett.

- Hirdetés -

1962-ben az 50-es és a 125-ös mezőnyben összesen indult öt futamon, ebből viszont kettő (a 125-ösöknél) futamgyőzelemmel végződött. Ez egy újabb negyedik helyhez segítette év végén. Utolsó futamgyőzelmét az 1962-es Francia Nagydíjon aratta Clermont-ban.

A hatvanas évek második felétől Takahashi az autóversenyzésre koncentrált. A japán ebben is szép eredményeket ért el, 1977-re például odáig jutott, hogy a japán F1-es futamon kilencedikként ért célba. Legnagyobb sikere autóversenyzőként az 1995-ös Le Mans-i 24 órás, ahol GT2-es kategóriagyőztes lett Keisuke Tsuchiya és Akira Iida társaságában.

Az utóbbi években a Team Kunimitsu csapatfőnökeként tevékenykedett, amellyel a japán Super GT-bajnokságban 2018-ban és 2020-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Előbbi évben az istálló egyik versenyzője Jenson Button volt.

Varga Ákos
Varga Ákoshttps://p1race.hu
Valentino Rossin nőttem fel, és szerintem ő marad "A" kedvenc versenyzőm. De a MotoGP sem csak és kizárólag ő, hát még az egyetemes motorversenyzés világa! Gyárilag, az egyik végzettségem szerint olasz-spanyol szakos tanár vagyok, így be is tudjátok viszonylag könnyen lőni, merrefelé irányul alapvetően az érdeklődésem... :)
- Hirdetés -